Szerző, fotók: Marity Mira
Rendhagyó és zseniális albumot adott ki a Kossuth Kiadó, azt a fajtát, ami főhelyre kerül a könyvespolcokon, és amit mindenki többször elővesz és előszeretettel lapozgat. Nádasdy Ádám 100 évről summázta emlékeit, gondolatait és asszociációit. A 100 év – 100 kép – 100 gondolat az 1890 és 1989 közötti intervallumból mazsoláz, rendkívüli képekkel, megindító gondolatokkal, édes-keserű adomázásokkal és feledésbe merült emlékekkel.
Csodálatos Fortepan
Azzal a projekttel, amelyben benne van a Fortepan is, nem lehet mellényúlni. Az ország legnagyobb retro fotógyűjteménye olyan kincseket tartogat, amelyek mindenkiben elindítják a nosztalgiázást. A fényképgyűjtemény egy csodálatos online archívum, amely bárki számára hozzáférhető. A főként amatőröktől és magánemberektől származó fotók korszakokat írnak le, ismerős érzéseket idéznek fel, rengeteg emléket hoznak elő a tudatalattiból. A kollekció jórészt 1900 és 1990 között készült képeket tartalmaz, és az adatbázis komoly kordokumentumként funkcionál. Ebből a páratlanul gazdag anyagból Horváth Edit válogatott ki közel félezer képet, majd Nádasdy Ádám választotta ki azt a száz darabot, amely releváns hatással volt rá.
Beszélő képek
Minden kép továbbgondolásra késztet. Azok a fotók, amelyek az én életemben készültek, emlékek tömkelegét zúdították rám. Az 1970-es évnél kígyózó sort látunk a Hotel Astoria előtt. A „Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben” adására gyűlnek a nézők. Kisgyerekkoromból visszacseng a műsor jellegzetesen vidám szignálja, amely ismerős lehet az én generációmnak. Az 1973-hoz tartozó képen szintén tömeg, izgalommal tolonganak a Coca-Cola kóstolón, a Budapesti Nemzetközi Vásáron. A termék a hiánygazdaság (Istenem, de régen találkoztam ezzel a szóval!) miatt nem mindig kapható, noha 1968 végétől már forgalmazták itthon is.
1980, és egy szemfelszedő üzlet előtt álló hölgy párost látunk. A fiatalabb dzsörzé kosztümben van, az idősebb nylon otthonkában, és egyértelműen az Anyám és a Nagymamám korabeli öltözékét vélem felismerni benne. 1985-ben a Petőfi Csarnok van a képen, amit mi, tinédzserek, „Pecsának” hívtunk. Oda jártunk minden hétvégén diszkózni, és szinte mosolyognom kell, ha felidézem, hogy akkoriban még élőzene és DJ pult helyett videó disco-ba jártunk. Akárki is forgatja ezeket a lapokat, érzelmekkel teli nosztalgiázásban lesz része.
Mi lenne az örökség 2020-ra?
Lassan megint átnézem az albumot, újra meg újra rácsodálkozom jó pár képre, majd eltűnődöm azon, hogy vajon milyen életképeket, pillanatokat örökítenénk tovább az utókornak az idei, világokat megrázó 2020-as évből. Miből kellene választania a jövő krónikásának? Maszkokat viselő ingerült emberek, komor kórházi termek, telezsúfolva lélegeztetőgépre kapcsolt betegekkel… Két méteres távolságban várakozók kígyózó sorokban a patikák előtt… Roskadásig pakolt bevásárlókocsik a pánikvásárlókról… Lezárt határok, vegyvédelmi ruhába öltözött fertőtlenítő munkások, kihalt városok… Monitor előtt izzadó pedagógusok és iskolások, akik a digitális tanrendet gyakorolják…
Aztán az jut eszembe, hogy az album által felkarolt 100 év mennyire meghatározó és kritikus volt a történelmünk és történetünk szempontjából, és sokkal inkább, mint a napjainkban jelen lévő koronavírus járvány. 1890-től 1989-ig volt volt minden tragédia, ami kollektív és egyéni emlékezetre tarthat számot: háborúk és forradalmak, rendszerváltozás és határeltolódások, politikai köpönyegforgatások és társadalmi átalakulások. Mégis, a 100 év – 100 kép – 100 gondolat albumban nincs direkt politizálás és értékítélet, nincs nemzeti kesergés és vádaskodás. Nádasdy Ádám kívülállóként és megfigyelőként prezentálja az eseményeket, tovább szövi a képek történetét, de mindezt olyan finom derűvel és humorral teszi, hogy az ő olvasatában nyoma sincs a történelemkönyvek száraz szigorának vagy a szociológiai tanulmányok unalmas statisztikájának.
És mégis, elképesztően informatív minden jelenet. 1945-nél a németek által felrobbantott Ferenc József hidat látjuk, és megtudjuk, hogy a nők közül sokan öltöztek idős apácának vagy rongyos koldusasszonynak, hogy meg ne erőszakolják őket az orosz katonák. 1957-nél a „legvidámabb barakk” szépségkirálynő választása látható, igazi nőies hús-vér lányokkal, Karády-frizurával, és az első reklámmal, ami a lazuló Kádár rezsim konszolidációjára utal. Az 1986-hoz tartozó kép nem Csernobilről szól, hanem az első magyar Forma-1 bajnokságról a Hungaroringen – amire őszintén rácsodálkozhatunk, hiszen nem annyira közismert, hogy a rangos verseny már 34 éves. Az 1988-as kép számomra is ismerős, hiszen ott voltam én is a Hősök terén, ahol az erdélyi falurombolás apropóján valójában a kommunista diktatúra és az érvényben lévő rezsim ellen tüntettünk. „… érezni lehetett, hogy innentől nincs megállás”, írja Nádasdy Ádám. És valóban így éltük meg akkor a rendszerváltozást. Reményekkel telve és optimistán, bizakodón nézve a jövőbe, bizton tudván, hogy minden megváltozik Magyarországon – és a jó irányba.
Lapozgatom az albumot újra, próbálok mit kezdeni azzal az emlékcunamival, ami rám tör, ahogy az utolsó évek eseményeit nézem, melyeknek én is szemtanúja vagy részese voltam. Ezért is gondolom, hogy minden emberöltő, minden dekád, minden egyes év megérdemelne egy ilyen mesélő és beszélő albumot, hogy általa autentikus és szubjektív élményeket és emlékeket hagyjunk magunk után az utókornak. „A szubjektív objektív” – ez áll a könyv hátoldalán, és valóban leginkább ez találja el frappánsan az album hangulatát. Tények és történelmi pillanatok, amatőr vagy profi fotós szemtanúk által megörökítve, Nádasdy érzelmekkel teli félpercesei révén prezentálva. A 100 év – 100 kép – 100 gondolat a Kossuth Kiadó egyik legfontosabb és legnívósabb kiadványa, amelyet minden értékőrző, emlékezni akaró és szerető olvasónak ajánlok.
https://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/5227/100-ev–100-kep–100-gondolat