Szerző: Marity Mira
Áthallások és áttűnések, asszociációk és impressziók, nyelvi játékok és kulturális utalások. Mindez megtalálható Rosa Liksom: Ideglenes című kisregényében. A cím nem elírás: az „Ideglenes” olvasása azonnal az „ideiglenes” értelmezési tartományába ugrik, az agy speciális neurolinvisztikai működése során. De nem nyúlunk mellé: mindaz, ami nem állandó és esetleges, eseti és bizonytalan – vagyis IDEIGLENES – kihallatszik a finn írónő történeteiből. Jankó Szép Yvette fordító zseniális hang hiátusos címadása frappánsan hordozza magában mindazt, amit az „átmenetiség” rendhagyó, abszurd és néhol észbontóan kaotikus állapota jelent.
Rosa Liksom, a feltűnő jelenség
A Rosa Liksom álnév mögötti jó pár éves rejtőzés elsősorban nem is annyira az inkognitó megtartására irányult, hanem egy játékos anonimitásra az irodalmi berkekben. Az írónő Anni Ylävaara néven született 1958-ban, a finnországi Lappföldön, gazdálkodó és rénszarvastenyésztő családban. Antropológiát és társadalomtudományokat tanult az egyetemen, tanulmányait többek között Helsinkiben, Koppenhágában és Moszkvában végezte. Az írás mellett festéssel és képregény rajzolással, fotózással és filmkészítéssel is foglalkozik, de leginkább íróként ismert. Könyveit több, mint 15 nyelvre lefordították, 2011-ben pedig megnyerte a rangos Finlandia-díjat, A 6-os számú fülke című regényéért. A leginkább testhezálló műfaj számára mégis a rövid novella, amely hatásában is hasonló Örkény egyperceseihez. Az Ideglenes is ezekből áll össze, magával ragadó és intenzív szövegrészletekből, amelyek „olvastatják” magukat, és amelyekből színes mozaiktabloid áll össze a valamilyen szempontból rendhagyóan élő, társadalmi perifériára szorult, kisebbségi gondokkal küzdő emberekről.
Túl a borongós északi varázslaton
Rosa Liksom csontvázakat ás ki a nemzet szekrényének belsejéből, torz tükröt tart a sokak számára idealizált északi társadalmak elé, és finom kritikával hívja fel a figyelmet a rendszer etnikumokat kezelő hiányosságaira. Az Ideglenes novellái felskiccelik a finn mentális táj tükörképét. A történések helyszíne nem képzeletbeli, nagyon is valóságos földrajzi tartományban zajlik minden. A Tornio-folyó völgye az északi számi nép lakóhelye, ahol az itt élő finnek a meänkieli nyelvet beszélik. Ebben a speciális dialektusban íródtak a monológok, melyeket igazi nyelvfordítói bravúr volt magyarra – szlengre és tájszólásra – interpretálni. A fordító, Jankó Szép Yvette ezt úgy oldotta meg, hogy a narrátorokat székely tájszólásban beszélteti. Az írónő fabuláknak nevezi a történeteit, amelyek utolsó negyede, az Északvilág tartalmazza a nagyon markáns, beszélő dialektusban elmesélt belső monológokat, amelyek nyelvileg is kidomborítják azokat a szakadéknyi különbségeket, amelyek a nagyvárosi Helsinki és az északi vidék kisvárosai vagy falvai között jelen vannak.
Remek skandináv karakterek
Feltűnik itt mindenféle meghökkentő jellemrajz, főként a skandináv perifériáról. A lottónyereményét szaunában eltüzelő proli gazda banális története szórakoztató, a 150 kilós kövér kamasz sztorija szinte groteszk. A homoszexuális és farizeus lelkipásztor social media függése felszíni humora mélyebb drámákat rejt, a minden fronton korrumpálódó rendőrnyomozó monológja keserű mosolyra késztet. Minden fabula, vagyis tanulsággal rendelkező folklorisztikus mese meghökkenti vagy megdöbbenti, elképeszti vagy megnevetteti, de mindenképpen gondolkodásra készteti és szórakoztatja az olvasót. Az írónő egyszer azt nyilatkozta, hogy a novelláiban mindig van egy igaz történet a háttérben, amit parabolikusan eltúlzott formában vet papírra. A bármilyen módon kisebbségbe kerülő egyén hangja ez, egyszerű emberek hétköznapi momentumai és gondolatai, amelyek mindig hordoznak magukban egy látens csattanót, frappáns felütést vagy némileg sokkoló konzekvenciát.
Autentikus és abszurdan reális
Rosa Liksomot legtöbb médiában megjelenő képén számi népviseletben látjuk, noha születéséből eredően nincs köze a számikhoz. Írásai mégis kiállást jelentenek a kormány által magukra hagyott északi népcsoportok mellett. Az autentikus dialektusokat szemrebbenés nélkül váltogatja a városi szlenggel vagy alvilági zsargonnal. A nyelvi kifejezésmódok kombinálását szinte stratégiaként használja a parodisztikus ábrázoláshoz. Az írónő a rövid próza abszolút mestere, a többszólamú tanúvallomásai pedig egyhangú állásfoglalást jelentenek a finn társadalom politikai, gazdasági, szociológiai és etnikai problémái ellen. A komoly mondanivaló mellett jó látni, hogy Rosa Liksom képes viccesnek, meghatónak, relevánsnak és kísérletinek maradni. Szövegei pedig egyáltalán nem rosszindulatúak, hanem laza humorizálások az emberi korlátoltság, ostobaság és gyarlóság felett.
„Nagyon kevés brutális írónk van.” – nyilatkozta egyszer Rosa Liksom, és talán ezzel az indíttatással igyekezett képviselni ezt a fajta finomra hangolt társadalomkritikai brutalitást a novelláiban. Az írónő megkérdőjelezi a szerzői identitást, egyperceseiben is számtalan elképesztő aspektusból szólaltatja meg a hőseit. Saját bevallása azért igyekszik minél nagyobb mélységeiben ábrázolni karaktereit, mert valóban érdeklik az emberek.
Egyszerre finn és egyszerre globális
Az Ideglenes szövegekben a világ szinte finné válik, és a szélsőséges reakciók és pőre belső monológok árulkodnak a különböző extravagáns személyiségekről. Mennyire más ez a naturalisztikus északi világ, mint az az idealisztikus nordic-noire atmoszféra, amire olyan sokan áhítoznak. Mert amíg mi a mesebeli jégcsipkés Inari-tóhoz vágyunk, az egyik novella főhősei pont itt gyakorolják profán módon az alkoholról való leszokást, úgy, hogy véresre ütik egymást evezővel. Ez bizony nem az a varázslatos Lappföld, ahol Jolopuki ámulatba ejtő háza áll, a gyerekek által imádott szánhúzó rénszarvasokkal. Ezekben a történetekben a tehén lenyeli a szauna kinti padján felejtett, heavy metált harsogó mobiltelefont. Ezekben a meghökkentő mesékben a vadász inkább lelövi a családtagként kezelt kutyáját, majd öngyilkos lesz, nehogy egyedül maradjon az állat ebben a szeretetlen peremvilágban.
Figyeljük az Európa női szemmel sorozatot!
A Svéd Akadémia 2020-as „Nordic Prize” elismerését – vagyis az Északi Tanács Irodalmi Díját – Rosa Liksom kapta. A díjat olyan íróknak ítélik oda, akik figyelemreméltó irodalmi alkotást hoznak létre a skandináv országok valamelyik nyelvén. Az írónő az egyik legjelentősebb modern szerző Finnországban, emellett az első finn író, aki a meänkieli-t, a finn nyelvjárások speciális dialektusát használja. Az Ideglenes című novelláskötete az „Európa női szemmel” szériában jelent meg. Ezen a regiszteren belül olyan fontos és elismert írónők alkotásait találhatjuk meg, akik szociálisan érzékeny attitűddel, empatikus szenzorral, éleslátó humorral és nagyfokú toleranciával ábrázolják az őket körülvevő világot. Aki ezen a lencsén keresztül szeretné megismerni a tágabb környezetét, annak az Ideglenes mellett érdemes kézbe venni Carolina Schutti: Mezítláb a selymes fűben, Hatice Meryem: Kozluk – ahányan, annyifélék, Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni, Svetlana Žuchová: Jelenetek M. életéből, Ivana Dobrakovová: Toxo, és Lidia Amejko: A telepi szentek élete című művét is.
https://www.kossuth.hu/konyv/4308/ideglenes
