Disztópia/utópia címmel pénteken partit és adománygyűjtést szervez az OFF-Biennále

Az OFF-Biennále harmadik kiadása 2020. április 24-én nyílt volna meg, de a jelenlegi tervek szerint csak jövő tavasszal kerül megrendezésre. A projektek politikai, ökológiai társadalmi válságok, azaz az egész bolygónkat érintő globális jelenségek lokális olvasatának bemutatását kísérlik meg. Ezek aktualitása a COVID-19 által okozott válsághelyzetben tovább nő, ezért az OFF a következő egy évet arra is felhasználja, hogy a jelen történéseinek fényében újragondolja a projekteket és a művészet szerepét a társadalmi folyamatokban.

Indításként a stáb az eredeti megnyitó dátumára online bulit szervez, amelyet egy adománygyűjtő kampány kísér.

Az OFF a következő felhívást tette közzé:

“Április 24-én este, a COVID-19 krízis közepén egy rendhagyó eseménnyel jelentkezünk. Erre a napra a Lahmacun rádióval összefogva online bulit szervezünk fiatal magyar zenészek élőben közvetített fellépésével.

Ez az alkalom nem csak kollektív frusztrációinkat hivatott csökkenteni, mivel a bulizásra az ellenállás egy formájaként is tekintünk. Terveink szerint a virtuális térben közösen, veletek tüntetünk, de nem valami ellen, hanem valami reményében! Kitekintünk a jövőbe, és befogadjuk az építő változás lehetőségeit. Ünnepeljük a ránk váró munkát, amit fenntartható rendszerek építésébe forgathatunk! Szembenézünk a mindent felforgató disztópiákkal és utópiákkal, és tárt karokkal fogadjuk őket. Mindeközben otthonról is aktívan cselekszünk: a bulival párhuzamosan az OFF harmadik kiadásán résztvevő PAD Alapítvány segítségével egy négy hetes intenzív gyűjtést indítunk egy olyan vidéki szegregátum javára, ahol sokak számára már most életbe vágóan fontos a segítség. A beérkező adományokkal összesen 90 háztartás támogatását tervezzük! Vegyetek egy jelképes jegyet a gyűjtés támogatásának formájában és tartsatok velünk!”

Élőben jelentkezik majd:
Szabó Gosheven Bálint
Gryllus Ábris
Borsos Lőrinc
Lázár Gábor


A Gólyából jelentkező videós közvetítést az OFF Facebook oldalán lesz látható és hallható, a Lahmacun Rádió jóvoltából!

Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/544976089674745/

A GYŰJTÉS

A PAD Alapítvány és az OFF-Biennále összefog: egy vidéki szegregátum 90 háztartásának gyűjt adományt alapszükségletek ellátására a válsághelyzetben!

A PAD Alapítvány a környezeti igazságosság szemléletével végez kutatásokat, szakpolitikai elemzéseket, érdekképviseleti és oktatási, valamint társadalmi érzékenyítést célzó művészeti tevékenységeket. A jelenlegi kutatása egy halmozottan hátrányos helyzetű vidéki településrészen zajlik, lakossági összefogást és érdekérvényesítést ösztönző munkával kiegészülve. A témához kapcsolódó művészeti projekt a harmadik OFF Biennálén lesz látható.
A kialakult járványhelyzet aránytalanul nagy terhet ró a már amúgy is a legsérülékenyebb társadalmi csoportokhoz tartozókra. A PAD és az említett közösség között a rendszeres kapcsolattartás a járványügyi helyzet alatt is aktív maradt. A krízishelyzetben a PAD és az OFF olyan célzott dologi adományokkal szeretné támogatni őket, amire az elmúlt hetekben futó felmérés szerint háztartásonként szükség van: élelmiszer- és higiéniai csomagokon felül az áramellátás biztosításában és a távoktatáshoz, tájékozódáshoz szükséges internethozzáférés megteremtésében is segíteni szeretne.

A GYŰJTÉSHEZ AZ ALÁBBI LINKEN LEHET CSATLAKOZNI: https://adjukossze.hu/kampany/kozkamra-1949

Forrás: OFF-Biennálé

,