„A szabadság állandó keresése” – Maëlle Brun: Brigitte Macron – Kalitkán kívül

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Világosan emlékszem rá, és a híradásokból a pontos dátumot is könnyedén visszakereshettem, hogy 2017. május 7-én késő este a BBC adását nézem, és az akkor még kiskamasz lányom mellettem elsuhanva megkérdezi: „Ki ez a férfi?”. Lehet egyetérteni vagy cáfolni minket, de úgy definiálja, a frissen, Franciaország legfiatalabb köztársasági elnökének választott Emmanuel Macront, ahogy én is tenném, én is teszem. Pedig távol áll tőlem a politika. Macerás, nem feltétlenül őszinte futamaival nem tudok azonosulni, sokszor még akkor sem, ha az ebben a szerepben megszólaló embert személyisége okán is a legjobb szándék vezérli.

Az elnökjelölt programja mellett az elnökválasztás kampányában sokat emlegetett témává vált, és megosztotta a közvéleményt is a tény, hogy az alig 40 éves, a világ gazdaság- és társadalompolitikájának alakulásába első vonalból beleszólási joggal felhatalmazott, az Ötödik Köztársaság nyolcadik elnöke, Andorra társhercege, egy nála 24 évvel idősebb nőt vett feleségül már tíz éve.

Aki nem csupán a bulvársajtóból tájékozódik persze érezhette, hogy van emögött a természetességgel viselt határozottság mögött valami, vagyis inkább valaki, az azóta az egész világ által ismerté vált felesége: Brigitte Macron. Az ő, és mesébe illő története bemutatására vállalkozik a Kossuth Kiadó gondozásában, Szalai Virág fordításában megjelent, az érintett 50 közeli ismerősének megszólításával, Maëlle Brun újságíró tényfeltáró munkájának köszönhető könyve.

A racionális, mégis a dolgok hátterét kutató, könnyen olvasható kötet név szerint emlékezik meg mindenkiről, aki hozzájárult ennek a regényszerű életútnak a kirajzolódásához. A közeli vagy távolabbi ismerősök visszaemlékezéseiből, sajtóanyagokból és az érintettek nyilatkozataiból lineáris időrendben kibontakozó, jelenig tartó történet feltárása során a szerző nem bonyolódik feltételezésekbe, nem minősíti annak fő- és mellékszereplőit. Maëlle Brun, a választott témáját biztosító Brigitte Macron személyiségéhez hasonlóan, igazi úrinőként éri el a célját: olyan mélységekben és összefüggéseiben mutatni meg egy embert, annak érzelmeit, ahogy az ezzel a módszerrel csak lehetséges.

A kötetben ily módon összeállt életrajzi anyag felelősségteljes hozzáállást várt elkészítőjétől, és megértést befogadójától. Megpróbálja kellő távolságból, mindenféle ítélet és előítélet nélkül közel hozni azt az élethelyzetet, amelyet maga Emmanuel Macron Révolution című könyvében így fejez ki: “az elképzelhetetlen bekövetkezett”.

Ez az út, az elképzelhetetlen valósága, és az objektíven szubjektív újságírói hozzáállás az, amely alapvetően könnyű, de letehetetlen olvasmányélményt hozott létre bárkinek. Nem kíván meg politikai elhivatottságot, nem kínál szaftos részleteket. Mindvégig emberi méltóságában ábrázol két embert, abban a belső harcban is, amelyet az ítélkezőik és a társadalmi elvárások által vívtak meg, önmagukért és egymásért.

„Az embernek nagyon nehéz felvállalnia az önazonosságát, amikor az nem felel meg a társadalmi normáknak.” foglalja össze Brigitte Macron évtizedekkel később tett nyilatkozatában azokat a nehézségeket, amelyeket ezért a szerelemért vállaltak mindketten. De jelen helyzetben, évtizedekkel találkozásuk után is úgy tűnik, megérte.

Közvetett, az elnökválasztás előtti időszakban jövőjükre tett utalása: „Muszáj Emmanuelnek nyernie 2017-ben, mivel 2022-ben már problémák lesznek az arcommal.” minden fenntartást lebonthat a kétkedőkben is. Csak tudni kell a mondat öniróniája mögött meghúzódó bizonyosságot is kihallani. Azt a kijelentési módot, amely irigylésre méltóan arra utal, ennek a nőnek szemernyi kétsége sincs a felől, társa vállalja azt a jövőbeni arcot is.

Maëlle Brun: Brigitte Macron Kalitkán kívül, Kossuth Kiadó 2020

https://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/5239/brigitte-macron