TÖBB SZÍNHÁZ IS ÁTVETTE A VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ KEZDEMÉNYEZÉSÉT

A hazai színházak közül elsőként a Veszprémi Petőfi Színház kezdett szájmaszkvarrásba, arra biztatva a fővárosi és vidéki színházakat, hogy csatlakozzanak a teátrum kezdeményezéséhez. A Veszprémi Petőfi Színház üdvözli, hogy az elmúlt napokban többek között a Magyar Állami Operaház, a Budapesti Operettszínház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a budapesti Katona József Színház, a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, valamint a békéscsabai Jókai Színház is a segítségnyújtás mellett döntött.

A speciális szájmaszkok száma, amelyeket a veszprémi színház társulata és munkaközössége folyamatosan varr, a mai napon meghaladta az ezerötszázat. A Csolnoky Ferenc Kórház vezetésének, orvosainak szakmai instrukciói alapján kiválasztott és a színház által a szükséges kiegészítőkkel együtt megvásárolt alapanyagból – speciális, erős, fertőtleníthető textíliából -, valamint a kórház szakembereinek ajánlásával megtervezett szabásmintával készült szájmaszkokat első alkalommal a veszprémi kórház szakemberei kapták meg, akik a szájmaszkokban műteni is tudnak. A jótékonysági céllal készülő maszkokat a színház átadta továbbá az Országos Mentőszolgálat Veszprémi Mentőállomása, a Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, a veszprémi gyógyszertárak, háziorvosok és védőnők, az idősgondozásban résztvevő intézmények és ápolók, valamint a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében önkéntes munkát vállaló veszprémi polgárok részére is.

Miután a veszprémi színház kezdeményezése iránt óriási az érdeklődés, Porga Gyula, Veszprém polgármestere arra kérte Oberfrank Pált, a teátrum igazgatóját, Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgató-helyettest, valamint a társulatot és a színház munkatársait, hogy nemes vállalásukat kiteljesítve további húszezer szájmaszkot készítsenek el, amelyeknek gyártása holnaptól megkezdődik és amelyhez előreláthatólag egyre több veszprémi vállalkozás is csatlakozik majd.

A Veszprémi Petőfi Színház a fentieken túl március 28-án, szombaton tervezetten folytatja MARADJ OTTHON – MAJD MI MEGYÜNK! című nagy sikerű programját. A koronavírus-járvány kapcsán a szükséges előírásokat betartva, 16:00 órától 18:00 óráig az Egry József utcai lakótelepen, az Endrődi Sándor-lakótelepen, a Damjanich-lakótelepen, a Cserhát lakótelepen, a Török Ignác utcában, valamint a Sorompó utcai lakóparknál folytatódik a teátrum otthontartó eseménysorozata.

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház