Szerző, fotók: Varga Bótos Anna
Sejtelmes megvilágítású terembe lépünk. Mintha alkonyat lenne. Komorak a fények. Komor a város, és komor a kor, amely a várost láttatja. Érződik a tragédia, a pusztulás előszele. Még csend van. A szürke falak zártságában szokatlan stílusú képekre szegeződik a tekintetünk. A látvány valósággal magába szippant. Mintha ott lennénk mi is. Mintha mi is éreznénk a fagyott csendet, a vihar előtti sivárság halotti csendjét. A magány csendjét, meg a bezártságét. A nincs menekvés tehetetlenségének remegését. Visszazuhanunk önkéntelenül az időben, a jelenből a múltba. Ott érezzük magunkat mi is Velencében, 1943 decemberének vészterhes napjaiban. Különös, fanyar és szomorú mesevilágba cseppentünk. Egy kivételes művész szürreálissá szublimálódott képzeletvilágán átszűrt mesevilágába, aki történetének Ariadné fonalán keresztül kézen fogva vezet el bennünket a háború borzalmai mélységes bugyrainak olyan aspektusból való megértése felé, amelyre csak kivételes művészek sajátos eszközökkel képesek.
Ezt a fura, sejtelmes, egyszersmind valóságos, mégis mesterkélt, meseszerű világot Paolo Ventura olasz fotóművész hozta létre, olyan, a képzőművészetet és a fotóművészetet ötvöző, egyedülállóan mélyreható hatásokat és érzelmeket kiváltani képes képeinek bemutatásával, amelyek az álomvilág, a képzelet és a realitás határán egyensúlyozva egy merőben egyedi nézőpontból kívánják láttatni azt a helyszínt, azt az eseményt, azt a légkört és életérzést, amelynek az emlékét, a traumáit, a soha nem felejthető jajkiáltásait csak a hétköznapitól eltérő eszközökkel lehet kifejezni, megőrizni és feldolgozni. A képeket bizonyos sorrendben tekintve egy kerek történetet adnak ki, bár önmagukban is megállják a helyüket. Ventura magányos öreg zsidó órásmestere az elnéptelenedett velencei gettóban úgy és akkor talál társra, amikor azt maga megalkotja magának. Létrehoz egy mechanikai szerkezettel ellátott bábút, egy robotfiút, akinek nevet is ad, ő Nino, akit társává, családtagjává fogad, és akivel megoszthatja hétköznapjainak rideg magányát. Egyik éjjel rémálom gyötri, mintha megérezte volna a közelgő vészt. Másnap a náci katonák elözönlik a gettót, és mindenkit elhurcolnak, romhalmazt hagyva maguk után. A pusztítást és tragédiát egy monokróm, gyászfekete kép jelképezi. Csak a két főhős menekül meg, de végül az órásmester saját maga semmisíti meg barátját és teremtményét. Az utolsó képen egyetlen túlélő sétál a teljesen kihalt Velencében, ahol elkezd esni a hó. Megannyi jelkép, és ezzel megannyi utalás is a múltra éppúgy, mint a jelenre. 22 hatalmas, bekeretezett, fotószerű kép, valamiféle elképzelt valóság tárgyiasult kivetítődése, maketteken megelevenedő történelem. Egy nagyon is valóságra épülő másodlagos valóság, háromdimenziós makettekről készült kétdimenziós fotók segítségével, a fotó- és képzőművészet eszközeivel létrehozott érdekes, lebilincselő és gondolkodásra késztető valóság alapú fikció. Maga Ventura így vall projektjéről: „A történet minden egyes képe ebben a képzeletbeli Velencében készült, amelyet saját kezűleg építettem fel kicsiben. A sztori egyetlen, valóban megtörtént része a náci hadsereg és az olasz rendőrség bevonulása a gettóba 1943 decemberében.” Az aprólékosan kidolgozott rendkívül érdekes részletek mellett az alakokban fellelhetők magának az alkotónak a jellegzetes vonásai is. A kijáratnál egy bőröndös férfi búcsúzik, akiben a művész saját magát jeleníti meg, hátha ezáltal is részese lehet a maga kreálta valós álomvilágnak.
A Budapest FotóFesztivált bemutató február 28-i sajtótájékoztatón Szarka Klára fotótörténész, a kiállítás és a fesztivál kurátora kalauzolta végig a megjelent újságírókat Paolo Ventura Velencei történet-Automaton című tárlatán, és szolgált érdekes adalékokkal keletkezéséről. Ventura képzőművészeti igényességű tipográfiai szövegekkel is ellátta minden egyes képét, melyek a rövid narrációt tartalmazzák. „Paolo Ventura legnagyobb erőssége, hogy a jó értelemben vett gyermeki őszinteséget és történetmesélő képességet meg tudta őrizni” – emelte ki az alkotót méltatva Szarka Klára. A tárlat június 7-éig látogatható, amelyet videofilmek és számos kísérő program is színesít.
A tárlatvezetést megelőzően Szegő György, a Műcsarnok igazgatója a Budapest FotóFesztiválról tartott február 28-i sajtótájékoztatót megnyitó szavaiban egészen különleges műfaji érdekességnek nevezte a tárlatot, és rámutatott, hogy Paolo Ventura nem egyszerűen csak fotóművész, hanem olyan bonyolult, sok műfajú alkotó, aki a különböző műfajokat ötvözni képes. Nem véletlen tehát, hogy épp Paolo Ventura témaválasztásában és eszközkészletében is szokatlan kiállításával nyitott február 28-án a Műcsarnokban a fotográfia ünnepe, a Budapest FotóFesztivál (BPF), az a nagyszabású seregszemle, amelyet ma már Magyarország legjelentősebb fotográfiai eseményeként tart számon a szakma, és amely az idén immár negyedik alkalommal került megrendezésre a fővárosban.
A 2020. február 28. és április 20. közötti rendezvénysorozat célja olyan nemzetközi szintű, nagy mestereket felvonultató, a kortárs galériákkal, múzeumokkal, nemzetközi intézményekkel kiváló partneri együttműködést kialakító fesztivál létrehozása, amely mind a közreműködő intézményeket, mind pedig a fotográfiát képes magas színvonalon népszerűsíteni – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Mucsy Szilvia fotográfus, a fesztivál igazgatója. A kiállítások a képzeletről, a fantáziavilágról, az egyéni és a közös élményekről szólnak a fotósok objektívjein keresztül láttatva, s mutatják be a fotóművészet különböző területeit. Rámutatott arra is, hogy az idén sikerült Budapestre hozni olyan nagyságot, mint amilyen Thomaz Farkas magyar származású világhírű brazil fotográfus, akit Brazíliában a modern fotográfia és dokumentumfilm egyik legnagyszerűbb képviselőjeként tartanak számon. Első átfogó magyarországi kiállítását láthatja majd a nagyközönség március 2. és április 5. között a Robert Capa Központban A Fény ritmusa címmel. Március 3-án nyílik a másik nagyon fontos tárlat, a Szlovák Intézettel, a Cseh Centrummal és a Lengyel Intézettel közösen szervezett, három fiatal kelet-európai sztárfotóművész, Weronika Gesicka, Barbara Prasilova és Maria Svarbova munkáit felvonultató A képzelet határán című kiállítás, amely április 5-éig a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában tekinthető meg.
Somosi Rita művészettörténész, a fesztivál kurátora elmondta, hogy a külföldiek mellett kiemelt helyen szerepelnek a magyar alkotók is. Az idén immár harmadik alkalommal a Kiscelli Múzeum ad otthon nagyszabású csoportos kiállításnak. Itt látható április 3. és május 31. között a Testkép című jelentős tárlat, amely Akt a kortárs magyar fotográfiában alcímet viseli, és olyan válogatást mutat be, amely ezt a rendkívül érdekes, a művészeket ősidők óta foglalkoztató témát és műfajt járja körül 38 fotós művein keresztül.
Különösen erős lesz az egyéni kiállítások sora is. A K.A.S. Galériában pedig A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának csoportos kiállítására kerül sor. Szintén kiemelkedő eseménynek számít, hogy egy-egy fotográfiai gyűjteményt is igyekeznek a látogatók elé tárni: a Fuga Budapesti Építészeti Központban válogatást láthatnak Kertész Csaba művészportréinak gyűjteményéből, valamint fotóalapú válogatást a Balázs-Dénes Gyűjteményből. A Magyar Építőművészek Szövetségének székházában pedig az Arcana Gyűjteményből Szilágyi Lenke alkotásait tekinthetik meg. Figyelemre méltó kezdeményezés a 35 év alatti fiatal magyar fotográfusok bemutatása is. A BPF és az V. kerületi Hybridart Space másodszor hirdette meg közös pályázatát 35 év alatti fotóművészek számára. Az idén 9 nyertes fiatal művész kap bemutatkozási lehetőséget a munkáikból összeállított Fresh meat című kiállításon. Az évente megszervezett BPF Nights programsorozatnak és a külföldi kurátorokkal megrendezett eseményeknek is a Hybridart Space a helyszíne.
A budapesti múzeumok és galériák ezúttal is számos kiállítással vesznek részt az eseménysorozatban. A Petőfi Irodalmi Múzeum Tandorinak állít emléket, a Sportmúzeum, a Hadtörténeti meg a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum is ismételten jelen van a programsorozatban. A rendszeres részvevői helyszíneken kívül újabbakkal is gazdagodik a fesztiváli paletta. A külföldi kulturális intézetek szintén izgalmas látnivalókat kínálnak, a Cervantes Intézet kiállítása a valóságról és szürrealizmusról, a tudatalatti világról mesél, a Budapesti Francia Intézet szakmai előadással csatlakozott, új belépőként a Koreai Kulturális Központ a Koreai sámánizmus misztikus világába kalauzol el, a Lengyel Intézet történeti tárlatot, az Osztrák Kulturális Fórum a Bauhaus stílusában kollázstechnikával alkotó kortárs művészeket, a Yunus Emre Török Kulturális Intézet pedig Anatólia színes tájképeit mutatja be. Az Olasz Kulturális Intézetnek a Mexikói Nagykövetséggel közösen szervezett kiállításán Tina Modotti társadalmi kritikával és forradalmi szellemiséggel megalkotott, a vidéki Mexikó mindennapjait bemutató képeit láthatjuk.
A Budapest FotóFesztivál csaknem két hónapot felölelő programsorozata keretében összesen 53 kiállítással és szakmai, illetve közönségprogrammal várja az érdeklődőket, amelyek a múzeumi események kivételével ingyenesen látogathatók. A fesztivál a főváros támogatásával valósul meg, a The Photo Europe Network (PHEN) tagjaként, fővédnöke Budapest Főváros Önkormányzatának humán főpolgármester-helyettese.
Bővebb információ a 4. Budapest FotóFesztiválról, kiállításairól és rendezvényeiről a www.budapestphotofesztival.hu oldalon található.