Hatszáz nevezés érkezett az idei Faludi Filmszemlére

Minden korábbinál több, összesen 440 filmes és 160 fotós nevezés érkezett a 22. Faludi Nemzetközi Filmszemlére és Fotópályázatra. Az előzsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat november 27-e és november 30-a között, a Premier Kultcaféban tartandó vetítéseken láthatja majd a közönség, a fotókból pedig a Párbeszéd Házában rendeznek tárlatot.

Húsz ország közel félezer filmese nevezett a 22. Faludi Nemzetközi Filmszemlére. A neves szakemberekből álló előzsűri többek között amerikai, argentin, brazil, bangladesi, indiai, iraki, iráni, lengyel, német, olasz, orosz, perui, román, török és ukrán alkotók munkáit tekinti meg a napokban.

„Ahogy minden korábbi évben, úgy idén is akadt egy régió, ahonnan kifejezetten sok pályázat érkezett” – árulta el az előszűri tagja, Varsányi Ferenc filmrendező. „Ezúttal Iránból kaptunk nagyon sok filmet és szinte egytől egyig profi munka mind.”

A legfiatalabb pályázó 14 éves, a legtapasztaltabb betöltötte a 77. „A nevezett filmek alkotói között elsőfilmesekkel és régebben a szakmában mozgókkal is találkozhattunk” – mondja Szert-Szabó Dorottya animációs tervezőművész, művésztanár, a filmes előzsűri tagja. „Az általam eddig látott mozik technikailag magas színvonalat képviselnek. Üdítő volt nézni, hogy a Hívás jelige mennyire sokféle asszociációt indított el az alkotókban. Számos film megérdemli, hogy szélesebb közönség előtt is bemutassuk.”

A szervezők legfeljebb 30 perc hosszú kisjátékfilmeket, kísérleti filmeket, animációs- és dokumentumfilmeket vártak, de legfeljebb 60 perc hosszúságú televíziós dokumentumfilmekkel is lehetett pályázni.

A kategóriák győzteseiről az Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr, Lázár Kovács Ákos médiakutató, Karl Markovics színész, forgatókönyvíró, filmrendező, Kassay Réka animációs filmes és Ujj Mészáros Károly reklám- és filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer alkotta zsűri dönt. Különdíjban részesül a legjobb elsőfilmes rendezés, valamint a legjobb filmegyetemi hallgató által készített alkotás is, emellett a diák- és az ökumenikus zsűri is győztest hirdet majd a fesztiválon.

A 160 beérkezett fotó, illetve képsorozat javát hazai fotósok készítették. A kategória zsűrijét Wojciech Grzędziński World Press Photo és Sony World Photography díjas lengyel fotóriporter, Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Korniss Péter Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus, fotóriporter és Kosmály Gábor fotográfus alkotják.

A Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat rendezőinek fontos, hogy értékes alkotásokat mutassanak be, de fontos az is, hogy ők maguk is hozzájáruljanak az értékteremtéshez. Ezért döntöttek úgy, hogy videós sorozatot indítanak, amelynek keretében hiteles embereket szólítanak meg, és kérnek arra, hogy röviden meséljenek a filmszemle és fotópályázat idei mottójához, vagyis a Híváshoz kapcsolódó élményükről. Lehet ez egy életet megváltoztató hívás, de akár az elhivatottság fontosságának mindennap megélt öröme, vagy éppen a hivatás nehézségeit, harcait ismertető történet is.

A filmes és a fotós zsűri tagjain kívül a hazai fotó- és filmművészet jeles alkotóit, a Párbeszéd Házában több ízben vendégül látott kiváló alkotók által megosztott történeteket a filmszemle YouTube-csatornáján, Facebook-, valamint Instagram-oldalán tesszük közzé.

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemlét 2019. november 27. és 30. között, a Premier Kultcafé vetítőtermeiben rendezik meg. A legjobb fotókból álló kiállítás 2019. november 30. és 2020. január 31. között, a Párbeszéd Házában lesz megtekinthető.

Forrás: Párbeszéd Háza