Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Fotók: Tóth Viktória
Több szempontból rendhagyó tárlattal jelentkezik a Párbeszéd Háza, részben annak témája, részben pedig nyári időszakra eső megnyitója miatt. A jezsuiták budapesti lelkiségi és kulturális központjának díszterme ugyan rendszeresen biztosít kiállítási teret is képzőművészeti alkotásoknak, de a nyári időszakban szinte soha. A kivétel oka, hogy az idén 30 éves Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szíriában ellátott tevékenységét megörökítő fotósorozatoknak otthont biztosíthasson egészen szeptember 8-ig. Az Aleppó. Háború. Újjászületés – A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szíriában című kiállítást Dr. Tüske László arabista, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója és Sajgó Szabolcs SJ jezsuita szerzetes, a Párbeszéd Háza igazgatója, Fülep Márk fuvolaművész közreműködésével nyitotta meg augusztus 14-én este.
A fotókiállítás Solymári Dániel humanitárius szakember, publicista és Bielik István Hemző Károly-díjas fotóriporter nagyméretű, leginkább fekete-fehér fotográfiáin keresztül a nagy múltra visszatekintő közel-keleti városban zajló harcokat és annak azonnali és hosszú távú következményeit mutatja be. A két sorozatból összeállt tárlat anyaga ugyan különböző időpontban, alapvetően ugyanarról, a támadásokat elszenvedettek megörökítésére készült, de más aspektusban, így nem csak egyéni jelentőségük van, de ki is egészítik egymást.
Bielik István, Hemző Károly-díjas, több politikai és háborús konfliktust megörökítő fotóriporterünk ezen, sötétebb tónusú sorozata a szíriai polgárháború egyik legintenzívebb időszakában, a lakosság által elszenvedett fizikai és lelki síkú borzalmakat örökítette meg. Solymári Dániel humanitárius szakember, publicista pedig a rombolásnak az utóéletét, mindazt, amit a polgárháború eredményezett. Így a valaha ott élők kiüresedett, romba dőlt életterét, lakóhelyét olyan módon, hogy azokon már megjelennek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által Aleppóban elkezdett karitatív munka elemei, így az új élet reményének lehetősége is.
Sajgó Szabolcs megnyitó beszédének egy mondatában összefoglalta ezen kiállítás jelenkori lényegét: „A kegyelmi idő azoknak, akik békében élhetnek, nem arra adatik meg, elfeledkezzenek azokról, akik nem abban élnek.” Ezt a nézőpontot tudományos munkássága okán, a várost jellemző történelmi információkra alapozva egészítette ki Dr. Tüske László azzal: „A Magyar Máltai Szeretetszolgálat missziója viszonzást nem váró segítség.”.
A kiállítás rendhagyó, hiszen annak sajátos esztétikai hatása az alkotások technikai kivitelezésének módján összpontosul, de azok képi tartalma és érzelmi hatása azt fejezi ki, azt ragadja meg az időből, ami az ember – nem csak annak alanya de szemlélője – számára is elviselhetetlen az életben: az egymásra irányuló rombolás eredményét. Bielik István sorozata ellentmond minden tudományos ténnyel, amely szerint az ember már évszázadokkal ezelőtt beszabályozta az idő fogalmát, annak mennyiségi határait, a múlt, mint egység mértékekbe sorolását. Az azokon szereplők és az alkotásokat befogadók szubjektív időérzékelése ugyanis felülírja azt. Mindaz, ami akkor és ott történt tartósan jelen idejűvé válik, felrobbantja az idő korlátait az által, ami abban a pillanatban történt, mert felfoghatatlan szenvedésről árulkodik, amely abból fakad, amit egy ember egy másik embernek okozott. Solymári Dániel szintén az idő távlatait fogta be objektívébe, hiszen legkevésbé jellemzi az ember cselekedeteinek tudatos irányítását az, hogy felfogja egy adott pillanatban meghozott döntése – itt és most a rombolás végrehajtása – milyen hosszú távú hatásokat okoz. A kiállítás anyagában legjellemzőbben ezt az épített környezetet ábrázoló fotográfiák fejezik ki, amelyen a robbanástól félig már megdőlt lakóház egy nagyobb eső hatására, a jövőben fog teljesen összedőlni és temeti maga alá az élő környezetét. És mer-e bármelyikünk abba belegondolni, hogy a polgárháború túlélőinek lelkében és személyiségében milyen károkat okoz az elszenvedett trauma, a biztonságérzet elemi hiánya, és azt milyen módon tudják embertársaink feldolgozni?
A vizuális kultúrának, és ezen belül a fotóművészetnek különösképpen van egy olyan hatása, amellyel egyetlen, tisztán megélt, átélt pillanat érzelmi világát tudja megörökíteni az örökkévalóságnak és ez a két nagyon súlyos problémát feszegető tematikus sorozat is ezt teszi. Azt feltételezi, alkotói maguk is kivételes jellemű emberek, akik azzal a hittel is rendelkeznek, hogy ennek a hat éve tartó háborúnak a nyomait az élet felül tudja írni. Annak ellenére is, hogy ezek az évekkel korábban megörökített sorozatok pillanatai ma is aktuálisak, azok napjainkban is készülhetnének. A világ számos pontján, így Aleppóban is élnek ebben a percben is olyan emberek, akik számára az ezeken a képeken ábrázolt pokol a mindennapokat jelenti. Solymári Dániel szavait idézve: „Köszönet és hála a kollégáim irányába, hogy megszülethettek ezek az eredmények, hogy egy szebb jövőjük lehet rendkívüli Máltai kollégák állnak a mögött.”.
A kiállítás „a kegyelmi idő megadatásában részesülők” számára 2019. szeptember 8-ig látogatható a Párbeszéd Házának a dísztermében.
Bielik István, fotóriporter 1985-ben született Budapesten. 2007 nyarán került a Népszavához, mint gyakornok, itt sajátította el a szakma fortélyait, 2008-tól a lap külsős, majd belső munkatársa volt. 2014-ben egy évig az Origo fotósaként dolgozott. 2017-től a 24.hu fotórovat-vezetője. Ugyanebben az évben a Nők Lapja külsős fotósaként kezdett dolgozni. 2018 nyarától szabadúszó, a 24.hu külsős munkatársa. Munkáját rangos elismerésekkel jutalmazták: 2014-ben ő nyerte a 32. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját a szír polgárháborúban készített fotósorozatért. 2015-ben tudósított a kelet-ukrajnai konfliktusról, valamint az Európán átívelő menekültválságról, ebben az évben beválogatták a World Press Photo Organization – Joop Swart mesterkurzusára, amit Amszterdamban tartottak. 2018-ban Hemző Károly-díjjal jutalmazták igényes formai nyelven megvalósított, komoly társadalmi érzékenységről árulkodó sorozataiért.
Solymári Dániel, humanitárius szakember, publicista 1982-ben született Budapesten. Tanulmányait Magyarországon majd az Egyesült Királyságban végezte teológiai és nemzetközi kapcsolatok szakokon, jelenleg doktori hallgató. Szakterülete a nemzetközi segélyezés, a szubszaharai Afrika, a migráció. Négy kontinensen dolgozott ember és természet okozta krízisekben, nyomortelepeken, menekülttáborokban, valamint polgárháborús területeken. Fő hivatásának az emberi ,,peremvidékek” felzárkóztatását, a magukra hagyottak méltóbb életkörülményeinek megteremtését, valamint mindezekre történő képes, írásos reflexiót tekinti. Újságíró, publicista. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatinak vezetője, a Szuverén Máltai Lovagrend és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szociális és társadalmi kérdésekkel foglalkozó Caritas in Veritate Bizottságának tagja.
