Esőember, Három esős nap, Csányi Sándor, Jaj, Istenem – Színházi forgatag a Kultkikötőben!

A nyár felén már túl vagyunk, de a java még csak most következik – legalábbis a Kultkikötőben. Egész augusztusban sorra érkeznek a színházi előadások a Balaton-parti szabadtéri színpadokra. Az utolsó nyári hónap első hétvégéjén látható lesz az Esőember, Csányi Sándor egyszemélyes vígjátéka, a Hogyan értsük félre a nőket? című előadás, a Három esős nap, valamint a Jaj, istenem című előadás is. Színpadra lép többek között, Oberfrank Pál, Kovács Patrícia, Szabó-Kimmel Tamás, Gryllus Dorka és Kálid Artúr is. De a színházi előadások mellett lesz zene, humor és gyerekprogram is: Badacsonyban a 2019-es Dal felfedezettje, az Acustic Planet dallamai, Balatonfenyvesen pedig a Szomszédnéni Produkciós Iroda poénjai gondoskodnak a (remélhetőleg) minden szempontból felhőtlen kikapcsolódásról. Hétvégi programajánló azoknak, akik nem csak lángosozni járnak a Balatonra…

Acoustic Planet
DÁTUM: 2019.08.01. 21.00
HELYSZÍN: BADACSONYTOMAJ
Az Acustic Planet már számos hazai zenei díjat besöpört: amellett, hogy ők voltak a 2019-es Dal felfedezettjei, 2017-ben a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíját és szakmai különdíját, valamint az egri Utcazenészek Versenyének szakmai és közönségdíját is bezsebelték. A Nagy Brigitta „Nági”, Kölcsey Szabolcs, Balázs Zsolt, Fábián Tamás, Nagy István és Binder Norbert alkotta zenekar a nemzetközi zenei színtéren is gyakran megfordul. Az elmúlt években olyan sztárfellépők előzenekaraként léptek fel, mint pl Thomas Anders vagy a Modern Talking Band. Most pedig a badacsonytomaji frissTeraszon csendülnek fel a fülbemászó számok, amelyek között bizonyára helyet kap a rádiók lejátszási listáin is gyakran előforduló Nyári zápor című dal is.

Esőember – Veszprémi Petőfi Színház
DÁTUM: 2019.08.02. 20.30
HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR
Az Esőember című film sokak számára ismerős lehet. Ennek története alapján készített színpadi adaptációt a Veszprémi Petőfi Színház Oberfrank Pál és Szalay Bence főszereplésével.
Az Esőember című történet hőse tipikus „korunk gyermeke”, egy arrogáns és magabiztos yuppie, a vállalkozások bajnoka, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti tervek és kitűzött célok közé. Az sem tudja megváltoztatni, hogy rég nem látott apja meghal; viszont megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. Vajon ki lehet az? Ki örökölte a dollármilliókat? Az illető egy zárt intézetben él, egy autista zseni, aki nem más, mint saját testvérbátyja, akinek a létezéséről eddig fogalma sem volt. Hosszú, különleges utazás kezdődik, melynek során a furcsa, magába zárt lélek megnyitja öccse kérges szívét…
A különleges történet ezen a hétvégén a balatonföldvári Kultkikötő szabadtéri színpadán is megelevenedik.

Hogyan értsük félre a nőket? – Csányi Sándor egyszemélyes vígjátéka
DÁTUM: 2019.08.02. 21.00
HELYSZÍN: BADACSONYTOMAJ
Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, hanem a nőkkel sem? Miért a mi hibánk, ha Ők rosszat álmodnak?
Miért baj, ha őszintén válaszolunk arra kérdésre, hogy fogytam-e? Érdemes-e, a friss jogosítvánnyal vezető feleségünknek tanácsokat osztogatni a forgalomban? Eljön-e az a pillanat egy nő életében, amikor azt mondja: Köszönöm, van elég cipőm, nem kell több. Illetve, hogy mindezek ellenére, miért dobban meg mégis a szívünk, ha belép a szobába? Nos, ezekre a kérdésekre nem tud választ adni az előadás. Viszont számos hasonló kérdést vet fel az együttélés nehézségeiről, szépségeiről, öröméről. (Magunk között szólva: inkább nehézségeiről.) Egyszemélyes vígjáték, nyolc különböző karakter, hetven percben. Csányi Sándor színművész előadásában.
Csányi Sándor országszerte sikerrel futó vígjátéka ezúttal Badacsonytomajban lesz látható és hallható.

ANTI-MOTIVÁCIÓ – A Szomszédnéni Produkciós Iroda önálló estje
DÁTUM: 2019.08.02. 21.00
HELYSZÍN: BALATONFENYVES
Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, vagyis a Szomszédnéni Produkciós Iroda ezúttal Balatonfenyvesen tart „antimotivációs tréninget”. A 2001-ben alakult kolozsvári humortársulat a Showder Klub és a Comedy Central bemutatja tévéműsorok állandó fellépői. A Dumaszínház tagjainak egész estés műsora azoknak szól, akik előtt, ha bezáródik egy ajtó, akkor nem egy ablak nyílik ki, hanem beázik a tető is. Azoknak, akik nem bánják, hogy vannak korlátaik, mert legalább van mibe támaszkodni. Azoknak, akik nem akarják megváltoztatni a világot, főleg nem komolyabb erőfeszítés árán.
Egy vicces előadás, a Szomszédnéni Produkciós Iroda Karinthy-gyűrűs humoristáitól, mindazoknak, akiknek az az álmuk, hogy ne kelljen folyton álmokat elérni.

Három esős nap
DÁTUM: 2019.08.03. 20.30
HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR
A három esős nap című előadás New Yorkban, egy műterem lakásban játszódik. A történet főszereplői két ifjú építész, és egy fiatal nő, akik épp csak belefognak az életbe. Harminc évvel később ugyanaz a lakás a 90-es években, amikor már az ő felnőtt gyermekeik próbálják megérteni szüleiket és ezáltal önmagukat. Egy talált napló, benne szűkszavú tőmondat: Három esős nap. Vajon mit jelenthet? Mi történt akkor? A következő generáció, évtizedekkel később, csak találgathat. Ha a kérdéseket nincs már kinek feltenni, vajon megfejthetjük-e a titkokat?
Erre a kérdésre ad választ az Orlai Produkciós Iroda Három esős nap című előadása Kovács Patrícia, Schruff Milán és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével.

Jaj, istenem! – Gólem Színház
DÁTUM: 2019.08.03. 21.00
HELYSZÍN: BALATONBOGLÁR
„Istenem, maga nem halt meg…csak nagyon beteg.” „Ez a hivatalos diagnózisa?” – kérdez vissza a kanapén ülő Isten az őt megvizsgáló pszichológustól. Anat Gov izraeli szerző isteni komédiájában azonban nem az a legmeghökkentőbb, hogy a mindenható jön el látogatóba, hanem az, hogy egyáltalán nem szimpatikus. Vajon trükkök vagy csodák történnek a rendkívüli terápia alatt, ahol egy elégedetlen páciens (aki pont az Örökkévaló) és egy tanulási problémákra szakosodott pszichológus beszélget? Meg lehet-e oldani egy kezelés (felvonás) alatt, ami tönkrement az utóbbi párezer évben?
Ebben az egyedi hangvételű, különös alapszituációt felhasználó színdarabban egyszerre nevethetjük ki magunkat és a (jó?) Istent is… már aki ki meri nevetni.

MESÉS KIKÖTŐ – GYEREKPROGRAMOK A KULTKIKÖTŐBEN

Balatonfenyvesi Kultkikötő:
JúL. 31. (Sze) 11:00 Levendula Királylány (Szilas Miklós)
AUG. 2. (P) 11:00 Csizmás Kandúr (Kereplő Színház)
AUG. 3. (Szo) 11:00 Zenés Versek Kicsiknek

Balatonföldvári Kultkikötő
AUG. 3. (Szo) 11:00 Csizmás Kandúr (Kereplő Színház)
AUG. 4. (V) 11:00 Zenés Versek Kicsiknek

Balatonboglári Kultkikötő
AUG. 2. (P) 11:00 Zenés Versek Kicsiknek (Rosta Géza)
AUG. 4. (V) 11:00 Csizmás Kandúr (Kereplő Színház)

A Mesés Kultkikötő gyerekprogramjairól bővebben itt olvashatsz.

A Kultkikötő 2019-es évadának műsora