Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Második, bővített kiadásában jelent meg a napokban, az Ünnepi Könyvhétre Polcz Alaine (1922-2007) pszichológus, tanatológus Bitó Lászlóval, az életről és annak méltó befejezéséről szóló beszélgetéseit tartalmazó kötete a Noran Libro Kiadó gondozásában. A könyv első kiadása a 2006 nyarán rögzített beszélgetésekkel Polcz Alaine életének utolsó évében jelent meg. A most kiadott második, bővített kiadás az eredeti hangfelvételek alapján fennmaradt beszélgetést megtartva, egy képes és szöveges visszatekintéssel kiegészítve azt is bemutatja, mi történt az azóta eltelt tizenkét évben. Ennek részét képezi annak bemutatása is, hogy hogyan valósult meg Polcz Alaine utolsó nagy álma: egy kórházi hospice-osztály létrehozása.
A közel 85 éves, orvos-író Bitó Lászlót B. Török Fruzsina kérdezte a zsúfolásig megtelt könyvesboltban június 7-én délután arról a témáról, amely mindannyiunkat foglalkoztat, mégis félve gondolunk rá vagy beszélünk róla, a halálról, az életünk véglegességéről. Ezt a szinte intim, saját életükre és élményeikre is utalásokat tevő beszélgetést Szarka Károly, a Noran Libro Kiadó szerkesztőjének felvezetésével egészítette ki Szabó Erika (mint Polcz Alaine) és Mózes András (mint Bitó László) felolvasása az interjúkötetből.
A beszélgetés során nem csak a hiánypótló, és letehetetlen olvasmányélményt ígérő könyv második kiadásának körülményeit, de az író, a méltósággal felvezetett, a halált megelőző életszakaszra irányuló gondolatait, és a beszélgetők saját, ahhoz fűződő viszonyát is megismerhette a hallgatóság. Hiszen az, hogy „elérhető-e az életben az az állapot, amikor nem félünk a haláltól”, az attól függ, képesek vagyunk-e ehhez méltóan élni és szeretni. Szeretni önmagunkat és másokat. Hiszen a legnagyobb szeretetet – mondta Bitó László -, ha megtesszük szeretteinknek azt, amit elvárnak tőlünk, és ez a jó végre is igaz, amelynek csak egyetlen mozzanata maga a halál bekövetkezte, amelyet egy rítus előz meg. Az arra felkészülés, felkészítés, az élet elengedése, a szerettünk távozásának elfogadása.
Polcz Alaine élete nagyon nagy részében, a hivatása megtalálása után évtizedeken keresztül harcolt ezért az ügyért. Nem csak a Tűzoltó Utcai Gyerekklinikán eltöltött évei alatt, vagy a Korányi Intézetben otthont kapott Hospice osztály előkészítésének fázisában végzett munkája által, de saját családja körében is. Férje, és társa Mészöly Miklós író halálának feldolgozásáról külön kötetet írt Egész lényeddel címmel, amely már arról az érett gondolkodásról, mégis a kimondhatatlan veszteségről szól, amelyet ő maga is átélt. Ennek a bölcs elengedésnek azonban évtizedeken át tartó kölcsönös kapcsolódás, az önmaga és a társaként szeretett ember és az őt körülvevő világ megfigyelése is a része volt. Erről a tanulásról, a folyamatról, és ez által munkájának hátteréről 2003-ban, a Mi ketten című leírásában így nyilatkozott:
„Féltem egy ilyen szép férfival házasságot kötni. (Mert nem szerettem a szép embereket. Előítélet.) Féltem írófeleség lenni, mert úgy éreztem nem értek az irodalomhoz. Mindenestül féltem a házasságtól. Mikor már itt laktunk a Városmajor utcában, és ment el otthonról, mindig néztem utána az ablakból, és azt mondtam magamban: „Ott megy az életem fele, a nagyobbik fele.” Aztán meg kellett tanulnom ezt a nagyobbik felét az életemnek függetleníteni magamtól, és úgy szeretni. Másként nem lehetett élni. Jöttek a krízisek, de kihordtuk egymást, egymás személyiségét és munkáját. Ötvenkét évig voltam a társa, akkor is, amikor éppen nem engem tekintett társának. Ezért lehetett többek között, aki, és én, ami. Segítettük, vittük egymást. (…) Úgy látszott, hogy én az élet árnyékos oldalán járok. A hullámzó front után elmebetegek, zárt-osztály, gyermek-ideggondozó, majd haldoklók. De ő ment mélyebbre. Számára minden veszély kihívást jelentett. Az igazságot kereste, amiről tudta, hogy nincs. A logikát, a gondolkodást, a filozófiát szerette. Az élet érthetetlen jelenségeit, pontosan, világosan ábrázolni. Én az életet szerettem, és játszani szerettem. Ő megérteni az érthetetlent, keresni új utakat, új formát. A megoldhatatlannal kísérletezett.”
Arra, hogy ezt a tudást, a mások javára fordított életművet hogyan zárta le ő maga, a Bitó Lászlóval folytatott beszélgetései, és az általa intézményesített ellátás halála utáni történetének megismerése ad válaszokat. Az utolsó mérföld című kötet második, bővített kiadása most újra lehetőséget ad erre.
Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld, Noran Libro Kiadó, 2019