“Leszokni rólad, Istenem milyen nehéz!” – Vacsora öt személyre

Szerző: Sokolowski Dániel

Rendhagyó előadást mutatott be a Budaörsi Latinovits Színház. Az évad végére húzott még egy lapot, és a rendezéssel a társulat színészét, Böröndi Bencét bízta meg, aki ezzel az előadással debütált rendezőként.

© Borovi Dániel

Enn Vetemaa művének cselekménye egy vetésforgóban el (nem) fogyasztott ötszemélyes családi vacsora lebonyolításáról – avagy bonyolításáról szól. Elsőként a szülők, majd Mart (Ilmar ivócimborává avanzsált kollégája) tesz boldogító látogatást a fiataloknál, teret engedve a féktelen játszmáknak, szemrehányás cunaminak, világnézeti kardozásnak, és a poharak szüntelen újratöltésének. A szín az Észt – vagy tetszés szerinti – Szovjet Köztársaság, a békés szocrealizmus negyedkora.

Kadri és Ilmar fiatal házasok. Kadri biológus kutató, csekély társadalmi és magánéleti megbecsüléssel. Ilmar mérnökből átnyergelt élmunkás, aki egykedvűen tolja a szocializmus kővel megrakott szekerét az iparváros bányájában. Fiatalok, szépek, boldogtalanok, elégedetlenek. Kadri számára elviselhetetlen a jó feleség szerep, de legalább más téren sem tud kiteljesedni. Ilmar a pénz helyett csak pálinkagőzt hord haza. Megoldást egyikük sem lát, egymás vérét szívni még mindig könnyebbnek tűnik. Ebbe a meleg családi fészekbe jönnek látogatóba Ilmar szülei. A vendégséget Ilmar apjával italozza végig, Kadri pedig igyekszik letudni az egészet anyósa célkeresztjében. Tudatos és tudatlan kompenzálások közepette élik ki egymáson frusztrációikat.

© Borovi Dániel

Ismerősnek hathatnak a szituációk, de itt legalább remekül mulatunk a “saját” nyomorunkon. Talán nem a legkönnyebb színészi feladat a tragédiát komédiába csomagolni, míg a fiatalok főleg drámáznak, az öregek komédiáznak, a két eltérő műfaj itt remekül megfér egymás mellett.

Az összeveszés elkerülhetetlen, mamáék el, cimbora vidáman be. A humorból dráma lesz, a szavak mellett az osztályharc is élesedik, amiből Kadri mindig is ki akart maradni, ám legnagyobb megdöbbenésére ez hozza el számára a változtatás lehetőségét.

© Borovi Dániel

A magánautonómia ígérete jó dolog, annak minden terhével és előnyével együtt, azonban kérdés, mennyiben vélt vagy valós a szabadság. Ha nagyon bátrak és önállóak vagyunk, próbálhatunk tenni sorsunk jobbításáért. Ha mégsem sikerül, felhajtjuk a felest, és ezt ismételhetjük addig, amíg a problémáink szétmosódnak, artikulálatlanná válik a saját tragédiánk, a lényeg összemosódik a lényegtelennel, végre felelősség nélkül bánthatunk másokat, és magunkat. Ebben az állapotban még áhítozhatunk a nyugat-kaliforniai napsütésről a kelet-európai tojásdobozban, miközben sírunk a pálmafás felvédő alatt. Nem fognak értünk könnyet ejteni, mert ők is így vannak ezzel. Kelet-európai kisabszurd.

Meglepő, de az előadás egészen komplex képet, egyfajta emberközpontú perspektívát teremt, amin keresztülhatnak az egyéni döntések, és mindannak a súlya, ami befolyásolhat egy emberi sorsot adott külső környezetben.  Úgy tűnhet, sokszor azok a társadalmak a legárvábbak, amelyekről a hatalom minden áron gondoskodni vél. Mikor az ember nem tud a maga módján változni, a sorsát nem tarthatja kezében, meghasonulhat önmagával, és legfeljebb saját belső énjeinek, önmagából fakadó vészalternatíváinak szerepébe menekül, de a kiutat nem találja meg.

© Borovi Dániel

Kadri ebben az örvényben kerülgeti saját határait, amiket nem tud átlépni, mígnem eljuttatja magát abba az állapotba, ami önmaga elpusztításáról, majd újraépítésének a lehetőségéről szól. Magához öleli amitől undorodik, és igyekszik elszakadni attól amihez addig ragaszkodott. 

A végére annak a kérdése marad, hogy mikor már átverekedtük magunkat a konvencionális korlátokon, ha kibogoztuk, vagy erővel áttörtük az emberi kapcsolatainkat, és telepakolt bőrönddel már lépnénk ki az ajtón, vajon van-e ott még valami, ami megváltoztathatja az elszántságunkat, és a döntésünket? Elvégre már meghoztuk azt. Magunk mögött hagyhatjuk magunkat, már nem fáj? Vállunkra vesszük saját sorsunkat?

© Borovi Dániel

A vacsora öt személyre története egyszerű, mégis egy egész társadalomtörténeti korszak megmutatkozik az egy felvonás alatt. 

A színpadkép, és a jelmezek hozzák a nyers szocpanel életstílust, kényelmetlen, ronda bútorokba, korhű ruházatba és mentalitásba itatott családi és egyéni drámát látunk.  

© Borovi Dániel

A társulat kiváló munkát végzett a színdarabbal, és az évad egyik legjobb produkcióját mutatta be. Az előadás egyben van, az alakítások megfelelő súlyozással építik fel a drámai alapokon álló, ám már-már abszurdba hajló komédiából egyaránt építkező katarzist, ami meg is történik. A végén jókora kérdőjellel mehet haza a néző, és jól van ez így. Ahogy a hetvenes években, úgy ma sem kínálja senki tálcán a megoldásokat. Vagy már megkaptuk ezt a kérdést, vagy meg fogjuk, de esélyes, hogy kollektív vonzatai alól mi sem bújhatunk ki, vagy legalábbis nem volna ildomos. 

A helyszínt illetően a társulat kilépett a színház falai közül, a családias hangulatú Postart kultúrházban mutatta be a darabot.

Enn Vetemaa: Vacsora öt személyre – Budaörsi Latinovits Színház

A címbeli idézet Kálmán Imre Csárdáskirálynő c. művéből lett kiemelve.