Szokol Judit végzős színházrendező hallgató, a celldömölki Soltis Lajos Színház társulatával dolgozott együtt és állította színpadra Kárpáti Péter: Tótferi című művét. Az előadás budapesti bemutatójára április 6-án, a MU Színházban kerül sor. A történet különleges, meseszerű hangulatáról, annak színpadi megjelenítéséről és a sokszínű alkotóstábról Szokol Judittal beszélgettünk.
Mikor és miért fogalmazódott meg benned a gondolat, hogy szeretnéd színpadra állítani Kárpáti Péter majdnem húsz éves szerzeményét?
Éppen abban az időszakban láttam a Soltis Lajos Színház Cigány című előadását, amikor azon gondolkoztam, hogy mi állna jól a társulatnak. Azt éreztem, hogy igazi embereket látok a színpadon, akik szívből játszanak. Azt gondoltam, hogy itt van lehetőség arra, hogy egy nagyon saját, őszinte világot tegyünk a színpadra. Valami nagyon egyszerű, tiszta, de zsigeri történetet szerettem volna, mint egy mese. Így jött képbe a Tótferi, ami több meséből és mítoszból van összegyúrva, de közben egy kortárs dráma.
Tudatos döntés volt, hogy kortárs szerző művéhez nyúlj?
Igen, azt gondoltam, hogy vagy írni kell egy saját mesét, vagy keresek olyan darabot, ami már létezik, de kevésbé ismerjük. Fontos volt számomra, hogy olyan ember írta, aki ismeri a mai közönséget, hogy nekik szánta ezt a történetet.
Mesélj egy kicsit a címszereplő karakterről! Ki Tótferi, és miért érdemes meghallgatni az ő meséjét?
Az egészről kell beszélni ahhoz, hogy megértsük ki Tótferi. A darab két nagy részből áll. Az első rész egy Ámy Lajos által is lejegyzett, Krisztus-legendákon alapuló népmese. Egy Szögénasszonyról szól, aki egy éjszakára befogadja az utcán kolduló Atyámteremtőmet és Szempétört. Ezért a tettéért a vándorok megjutalmazzák. Jó vacsora készül egy marék korpás lisztből, és meleg dunnává változik a hó. Itt véget érne a történet, ha nem jönne el közben a világvége. Milyen lehet a világvége népmesei képekben? Kárpáti itt szabadjára engedi a fantáziáját. Csodák történnek, a disznók énekelni kezdenek a padláson, és a Szögénasszony olyan pálinkát iszik, amitől megfiatalodik és terhes lesz. Teljesen felborul a világ rendje. Ez a fordulat vezet át a másik szálhoz, a születéstörténethez, ami szintén egy létező mesei forma. Tótferi a világ hőse, a születendő gyerek, akinek meg kell mentenie a világot, hogy megszülethessen. A tizenkét harangütés a születés utolsó perce, egy kitágult pillanat, ahol anya és gyermeke élet és halál közt vívódik. Még nincs élet, de nincs halál sem, itt dől el minden. Aztán Tótferi persze legyőzi a fő gonoszt, megszületik, és újra a népmesei világban vagyunk. De a megszületett kisbaba, aki már nem csak az anya képzeletében létezik, már nem a világhőse, hanem egyszerűen csak Julika.
És milyen kapcsolódási pontokat látsz a története, és a minket körülvevő világ között?
A Tótferi „születéstörténet”, a Szögénasszony története pedig egy gyönyörű mese a szegénységről, öregségről, megkeseredésről, magányról. A Tótferi, mint a mesék általában, a félelmeinket dolgozza fel. Nem véletlen, hogy Kárpáti Péter mítoszokból és néphiedelmekből táplálkozik. A mesélésnek és a feldolgozásnak olyan formáját használja, amit ma már nem igazán ismerünk. Víziók és képek idézik meg az emberiség alapkonfliktusait. A Tótferi a születés és halál közös ősélményéből indul ki, ezért metafizikus és egzisztenciális, de közben szinte kézzel foghatóan valóságos és megrendítő.
A Színművészeti Egyetem végzős, zenés színház rendezőszakos hallgatója vagy. Milyen hangi és képi világ jellemzi az előadást?
Zeneszerzőnek Szegvári Julcsit kértem fel, aki egy népzenész-néptáncos családból származik. A darabban eredetileg is sok dal van, a disznók a padláson gospellt énekelnek. Úgy éreztük, hogy a mese szerteágazó burjánzását, az előadás világát a zenével tudjuk egységben tartani. Ezért Julcsi teljesen új zenét írt az előadáshoz, ami a népzenéből indul ki. Majdnem folyamatosan szól valami, ami atmoszférát teremt, ellensúlyoz. Mindennek fontos dramaturgiai szerepe van, a csodák és az apokalipszis is a zenében jelennek meg. Szerencsénk volt, mert a társulatban majdnem mindenki játszik hangszeren. Sőt, van egy zenész család a társulatban, Gregorichék, akik önmagukban kitesznek egy zenekart, és mind játszanak is az előadásban.
A látványtervező Jeli Sára Lucával olyan szabályrendszert szerettünk volna felállítani, ahol bármi lehet bármi. Abból indultunk ki, hogy a gyerekek hogyan játszanak. Fognak egy botot és lőnek vele, aztán varázspálcának használják. A bot bármi lehet, amit beleképzelünk. Ez a gondolat a csodák megjelenítésében és a Tótferis résznél is meghatározó. A Szögénasszony világa sokkal konkrétabb; van egy háza, van pad, ahova le lehet ülni. Az elején rendeltetésük szerint használják a tárgyakat, de ahogy történnek a csodák és jön az apokalipszis, úgy bomlik meg a rendszer. A Tótferis résznél már az a szabály, hogy nincs szabály. Pont ezért volt nehéz megtalálni azt a bármit, ami mondjuk a negyvennyolclábú cserebogarat jelentheti, vagy az égóccejjánnyát vagy a földméhét. Folyamatos színváltások vannak, amiket nagyon nehéz érteni, mert szürreális terek. Tótferi ezeken rohan keresztül egy fecskét kergetve, és ezzel kezdeni kellett valamit. A semmiből indultunk ki, minél kevesebb eszközt szerettük volna használni. Attól éreztük magunkat szabadnak, hogy egy nagy játszótérre képzeltük magunkat. A Tótferis jeleneteket egyébként nyáron a Soltis táborban ki is próbáltuk egy igazi játszótéren és működött. A játszótér-motívum benne is maradt az előadásban.
Milyen volt a közös munka Soltis Lajos Színház társulatával?
Igazi örömmunka volt. Csupa kíváncsi, lelkes ember vett körül. Mindenki izzott a vágytól, hogy színházat csináljon. Mindenki hozzátett valamit, igazi közös alkotói munka volt. Ritka kivételes társulatnak gondolom őket, ahol a közösség olyan erős, hogy együtt bármire képesek. Érdekes az is, ahogy működnek. Többeknek civil foglalkozása is van, de a színházban mindenki csinál mindent a díszletépítéstől kezdve a bontásig. Mindenkinek megvan a saját feladatköre, amit azon felül csinál, hogy próbál és játszik.
Miért, és kiknek ajánlanád különösen a ti Tótferi adaptációtokat?
Elsősorban olyan nyitott felnőtteknek és fiataloknak, akik szeretik a meséket és nem zavarja őket, ha néha témpörnek nevezzük az óccejjányt, és nem tudjuk elkapni a fecskét.
A Soltis Lajos Színház bemutatja: Kárpáti Péter: Tótferi című előadásról bővebb információ a MU Színház honlapján tekinthető meg.
