Szerző: Sokolowski Dániel
Nem könnyű meghatározni az asszociációs pontokat, de korántsem biztos, hogy ez lenne a darab célja. A fajok eredete című előadást néztük meg a Szkéné Színházban.
A fajok eredete © Puskel Zsolt
A történet szerint három, eltérő kulturális szinten lévő, különböző személyiségű és életutat megjárt személy ugyanott végzi, ill. ugyanabba a szerepbe lép: a hajléktalan társadalom kissé stilizált tagjainak sorába. Egyéni, vagy éppen közös döntéseik, esetleg a köztük fellépő kölcsönhatások miatt lesz végül ez a közös metszéspontjuk. Lehet ez valóság, vagy csupán fikció?
Meghatározatlan helyen veszi kezdetét az első szín. Elkezdődik a hajléktalanok napja, egy következő, ébredést követő szürke vegetáló létállapot. Semmi különös nem történik, de egy másik dimenzió is bevonódik a jelenetbe, a korai ember fejlődési szakaszait narrálva hallja a néző miközben valami teljesen mást lát. Valóban mást, vagy ugyanazt? A kérdés költői, a jelenet bizonytalanságban hagy, nehéz eldönteni.
A humoros, illetve helyenként annak szánt jelenetsor kicsit vontatott, majd egy színvonaltalan, szemétből építkező produkciót mutatnak be hőseink, elmondásuk szerint a Keleti pályaudvaron, elvégre – mint később kiderül – egykori művészekből, munkásokból állt össze a trió, akkor pedig a koldulást is magasabb szinten kell űzni.
Az akrobatikus elemektől, és cirkusziróniából váltunk egy monológra.
Mucsi, a művész mondja el életét, mesél szakmájáról, élethez való hozzáállásáról. Komoly képzőművésznek tartja magát, aki megalkotta legújabb, A fajok eredete c. művét.
Összehozza a sors Schererrel, a producerrel, akit a profit fényében le is nyűgöz a koncepció, ám számára mindez szigorúan csak a pénzhez vezető út egyik lépcsője. Filmet akar forgatni az anyagból. A nézőszámokról szóló statisztikáktól megrészegülten tűz ki újabb statisztikai célt, amit el kell érni.
A fajok eredete © Puskel Zsolt
Megkezdődik a kooperáció, megtalálják hozzá a kiváló mindenest, Thuróczyt, aki készséggel igazgat csirkefarmot, vagy öltözik ősembernek a főnök utasítására. Hogy a film elkészül-e, az a fantáziánkra van bízva, azonban az alapszituáció a teljes bukást previzualizálja a nézőnek már a darab legelején. Mi volt előbb – a tyúk vagy a tojás? Legyen low budget, vagy a szent cél érdekében áldozzuk be a hasznot?
Az alkotási folyamat során a gyártási költségek és az alapmű módosításai mellett ezen vesznek össze szereplőink. Az írónak megvan a saját filozófiája, amivel nem biztos, hogy egyetértenek a többiek. A probléma ott kezdődik, hogy nem is értik.
A történet egyszerű, a végkifejlet pedig korunk egyik legfontosabb társadalmi problémájára, deficitjére mutat rá. A darab azonban nem is ennek tragikumára, inkább tragikomikumára hegyezi ki önmagát, némi önjelölt filozófiával, és keserű humorral fűszerezve. Olyan történet köré épít a produkció, amelyből lehetne mélyebb, velősebb, kiegyensúlyozottabb eredményt is hozni.
A forma pedig egy Mucsi-Scherer-Thuróczy show. A műfaj kedvelői egészen biztosan nem fognak csalódni, nem hiányoznak a jól ismert karakterelemek.
Mucsi szúrós, habzószájjal üvöltő, életunt, szókimondó, ám végletekig egyszerű kifejezésmódú szemétláda bohóc.
Scherer az ellenpólus, a hopmester, az energikus főreprezentáns, és szintén a végletekig ki tud borulni, ha valami nem az ő elképzelése szerint sül el.
Thuróczy a kedves bohóc, a jámbor Sancho Panza, arra bukdácsol, amerre lökik.
A darab egy helyenként féktelen, részben improvizációra épülő tombolás, amely úgy szolgál ki ízlést, hogy nem akarja kiszolgálni.
Nehéz eldönteni, az előadás célja a puritán szórakoztatás, vagy egy felületesen komponált jelenetekre is építő mélyebb gondolatmenet, amely a jelenetekhez kötődve alakít ki egy koncepciót és fejez ki mondanivalót. Ennek eldöntése is részben a közönségre van bízva, elvégre a darabban szereplő alkotás egy saját farkába harapó kígyó, reflektál önmagára.
A fajok eredete © Szkárossy Zsuzsa
A Fajok eredete nem mai darab, több éve fut a produkció, de a Szkénében nem volt üres szék, a közönség a darab nagy részét végigmulatta.
A Mucsi-Scherer, és a Thuróczy név is sokak szemében garancia a szórakozásra, foglalkoztatott, és tehetséges színészekről/előadókról beszélünk, akik külön-külön, de együtt is tudnak emlékezeteset alkotni, s a nézőközönség talán azt sem rója fel, ha elmarad a nagy durranás, de végig ropog a tűzijáték.
Márpedig A fajok eredete végén kissé ezzel az érzéssel tapsoltuk meg az alakításokat, vagyis inkább magát a művet.
Mégsem mondhatjuk, hogy amit láttunk, közömbös volt, az alakítások szórakoztatóak voltak, az improvizált és a megírt részek, ha kissé kiegyensúlyozatlanul is, de kiegészítették egymást.
Ha azt a feladatot tűzzük ki, hogy meghatározzuk, milyen motiváció viszi előre a történetet, leginkább az önsorsrontás, az egyéni és kölcsönös szakadék felé taszigálás, kulturális öntudathiány, vagy éppen kultúrsznobizmus, és alpáriság éppúgy lehet a felelős.
Ez egyrészt humoros is lehet, másrészt a szándékosan egydimenziósra írt átkötőjelenetek valamilyen szinten egyfajta társadalmi terráriumból mutatnak nem is annyira görbe tükröt.
Az előadás megtekintéséhez ajánljuk, hogy tárazzanak be némi aprópénzt!