Elkezdődött a 12. Észt Hét

Észt filmek, irodalom, zene, konyhaművészet, nyelv és kiállítás – március 14-én észt nyelvleckével kezdődött a 12. Észt Hét, mely április 8-ig sokféle kulturális programmal várja az érdeklődőket Budapesten, Szegeden és Debrecenben.

Március 20-án koncerttel köszönti rajongóit a Captain Kirke and the Klingons kvintett az Opus Jazz Clubban. A metált, a szabad jazzt, a minimalista, expresszionista és modern európai jazzt is ötvöző banda észt, litván, finn és francia tagjai ugyan Európa különböző országaiból származnak, közös bennük a kísérletezésre való vágy, amely összehozta őket, és amit most bemutatnak a magyar zenekedvelőknek is.

A gyilkos – A szűz – Az árnyék

Az Észt Hét alatt öt egész estés film és két animációs válogatás látható a budapesti Művész moziban, a szegedi Megálló Közösségi Házban, valamint a debreceni MODEMben. A filmek tematikája változatos, ám közös bennük, hogy a rendezők a legsötétebb dolgokban is találnak valami humort, ami az észtekre oly jellemző. A március 21-i budapesti Művész moziban ingyenesen megtekinthető nyitófilm, Az ifjú elvtárs egy kislány szemszögéből mutatja be az 1950-es években Észtországot uraló szovjet diktatúra ellentmondásait és titkait; A gyilkos / A szűz / Az árnyék című szkeccsfilm három női sorsot jelenít meg különböző időszakokban, felhasználva az észt folklór, a kisrealizmus, valamint a fantázia elemeit; a Rodeo – Egy vad ország megszelidítése című dokumentumfilm az első szabad észt választások körüli hisztériát idézi fel; a Megszoksz vagy megszöksz egy váratlanul apává vált fiatal férfi szülővé érését követi nyomon; a Hétköznapi misztika című dokumentumfilm pedig egy idős pap életének utolsó időszakát öleli fel, mely tele van kételyekkel. Az Észt Hétről nem maradhatnak ki az animációk sem: míg a kicsiket a népszerű Mirjam-sorozat várja Debrecenben, addig a nagyok egy abszurd, fekete humorral teli rövidfilmes válogatást láthatnak Budapesten és Szegeden. Az ifjú elvtárs és Megszoksz vagy megszöksz budapesti vetítésein közönségtalálkozó lesz a filmek rendezőivel.

Mirjam

Március 22-én, a FUGA-ban Kristina Norman észt művésznő nyitja meg az Ünnepi terek című kiállítását, amely a különböző eszmék megjelenéséről és használatáról szól eltérő terekben, időbeli és ideológiai kontextusban. A kiállítás április 8-ig tekinthető meg.

Kristina Norman – Ünnepi terek kiállítás

Hamarosan megjelenik Kätlin Kaldmaa észt írónő Izlandon nincsenek lepkék című regénye Segesdi Móni fordításában a Gondolat Kiadónál. Az Észt Hét március 26-i dupla könyvbemutatóján Karafiáth Orsolya beszélget a szerzővel a Nyitott Műhelyben. A beszélgetést követően dedikálásra is lehetőség lesz. Ugyanazon az estén egy másik nemrég megjelent észt regény magyar kiadásának is örülhetnek az olvasók. Viivi Luik A béke hetedik tavasza című regénye a Magyar Napló kiadónál jelent meg Jávorszky Béla fordításában. A bemutatón a fordítóval Ircsik Vilmos beszélget.

Az Észt Intézet és a Pluralica 2011-ben indította el breviáriumsorozatát, hogy kortárs észt irodalmat csempésszen a hazai olvasók életébe. Az Irodalom Éjszakáján, március 28-án a Postamúzeumban mutatják be a Mudlum breviáriumot, melyet ajándékba kapnak az észt esemény látogatói. Az esten Martin Márta színésznő a Katicabogarak éve c. novellát olvassa fel, amely egy család három nemzedékének nőalakjait vázolja fel tenger-, boróka- és szénaillatban.

A Kazimír Bisztróban március 24-ig észt konyhával várják a vendégeket, akik belekóstolhatnak a tradicionális észt ételekbe. Lesz többek közt kapros lazacleves, tallini tányérhús és ízletes túrótorta erdei bogyókkal.

Bővebb információ: www.esztorszag.hu

A részletes program itt olvasható: https://issuu.com/esztintezet/docs/eszt_het_2019