Színházi Lábjegyzet 65. – A Komáromi Jókai Színház internetes műsora

A 2018-2019-es évad első bemutatója a Szabó Attila által írt és rendezett MÁTYÁS KIRÁLY KRÓNIKÁI című produkció, melyet a színház tíz éven felülieknek ajánl elsősorban. Az előadás a Soproni Petőfi Színházzal koprodukcióban jött létre, a későbbiekben a soproni deszkákon is látható lesz bérletrendszerben.

A hatvanötödik Lábjegyzet az alkotókat szólaltatja meg, többek között magát a rendezőt, valamint Szabó Viktort, akit Mátyásként láthat a publikum, Culka Ottót Galeotto, Bernáth Tamást Lőrinc barát szerepében. Feltűnnek még Holocsy Krisztina és Drága Diána, mint “férfias szerzetesek”,  valamint Olasz István, mint”ostorszakértő”.

A videót – az előadásban is szintén szereplő – Majorfalvi Bálint készítette.

Forrás: Komáromi Jókai Színház