Nap: 2018.07.24.

Art of Danube – Budapesten járt a világ leghosszabb dunai képe

Egy 1 km hosszú vásznon örökítette meg a Duna egyedülálló tájait, valamint veszélyeztetett növény- és állatfajait a szerbiai Szond városából származó Ana Tudor festőnő. A világ leghosszabb dunai képe hosszú útra indult ezen a nyáron a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig: az…

Képekbe bújnak a Quimby-dalok

Milyen lenne egy dal, ha nem a hangszerek keltenék életre, hanem a színek és a formák? Most kilenc progresszív, fiatal grafikus egy-egy Quimby dalt formált képpé, amiket a zenekar szeptember 7-i Budapest Parkos koncertje előtt bárki megtekinthet. Sőt, a képekre…

Tizenegy év után az Arany Leopárdért

Szeptembertől látható a hazai mozikban Kenyeres Bálint első nagyjátékfilmje, a Tegnap. A rendező már rövidfilmjeivel is jelentős sikereket ért el: a Zárás Velencében, a Before Dawn Cannes-ban versenyzett, s később elnyerte az Európai Filmakadémia díját, A repülés története pedig szintén…

Idén is arTúr Fesztivál és Túri Vásár!

Mezőtúr 2018. augusztusában is bővelkedik programokban. Összevont sajtótájékoztató keretében ismertette a kulturális és sport eseményeket Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere, Szűcs Dániel a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnöke, Bordács László, az MKS KN Kft. ügyvezetője, az arTúr Fesztivál és…