Sissi Őszi Tánchét 2017

Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Bethlen Téri Színházban a kerület névadója, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – neve napja köré szervezett hétnapos, hét előadásból álló táncfesztivál a hetedik kerületben. A program idén ismét a vidéki táncműhelyeket – soproni, győri, miskolci, veszprémi, kecskeméti – állítja fókuszba. A fesztivál 0. napján bepillanthatunk a Magyar Állami Népi Együttes táncművészeinek alkotásaiba, zárásként pedig fellép a házigazda Közép-Európa Táncszínház is.

Sissi születésének 180. és a koronázás 150. évfordulója alkalmából számos kísérőprogrammal bővült az idei fesztivál: a Madách téren táncperformansszal készülnek minden nap fél 5 és 5 óra közt, a  Bethlen Galériában Éder Vera fotókiállítása nyílik 19-én a Miskolci Balett előadása előtt, a mínusz egyedik napon pedig az Art+ Cinema Az utolsó tangónk című filmet vetíti. A kísérőprogramok sorában újdonság, hogy november 18-án a Róth Miksa Emlékházban a múzeum igazgatója, Fényi Tibor tart rendkívüli előadást és tárlatvezetést Sissi és Ferenc József Róth Miksával való kapcsolatáról. A múzeumi program és a kiállítás látogatása is ingyenes.

Előadások

november 17. péntek 19 óra
A túloldalról – A Magyar Állami Népi Együttes táncművészeinek alkotói estje
A SŐT7 elő-programja a Hagyományok Háza szervezésében

november 18. szombat 19 óra
Szárnyalás / Bolero – Válogatás a Kecskemét City Balett repertoárjából

november 19. vasárnap 19 óra
Harlequinade – A Miskolci Balett előadása 

november 20. hétfő 19 óra
Lángoló szív / Csinovnyik – A Sopron Balett előadása 

november 21. kedd 19 óra
Kamaszok – A GG Tánc Eger előadása 

november 22. szerda 19 óra
Prométheuszról… – A TMK Alkalmi Társulás előadása 

november 23. csütörtök 19 óra
Táncoló gondolatok – A Győri Tánc-és Képzőművészeti Szakgimnázium előadása 

november 24. péntek 19 óra
K-Arcok sorozat: InSoundOut / Lilith – A Közép-Európa Táncszínház előadása

Kísérőprogramok 

november 16. szerda 17 óra
Art+Cinema: Az utolsó tangónk

filmvetítés 

november 18. szombat 16 óra
Róth Miksa Emlékház: Róth, Sissi és Ferenc József
(Róth Miksa üvegfestményei és kapcsolata az uralkodócsaláddal) 

november 18-24. / minden nap fél 5-től 5-ig
táncperformansz a Madách téren a Gangaray Artistic Program /G.A.P. fiatal táncosaival 

november 19. vasárnap 18 óra
Éder Vera kiállítása Bethlen Galériában. A kiállítást Gergye Krisztián nyitja meg, közreműködnek a Miskolci Balett táncművészei.

Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen tér 3.
www.bethlenszinhaz.hu

Jegyek:
jegy@bethlenszinhaz.hu
+36 1 700 1433

Forrás: Bethlen Téri Színház
,