Sikerrel zárt a magyar művészeti vendégprogram a Milánói Nemzetközi Fotóművészeti Vásáron

Újabb jelentős nemzetközi sikert könyvelt el a magyar fotóművészet: Focus on Hungary címen Európa egyik legnépszerűbb és Olaszország egyetlen, több tízezres látogatottságú fotóművészeti vására külön kiállítási szekcióban és szakmai programmal hívta fel a figyelmet a kortárs magyar fotóművészet színvonalára és nemzetközi versenyképességére. Az Art Market Budapest, Kelet-Európa vezető nemzetközi művészeti vására és a milánói MIA Photo Fair közötti partneri együttműködés keretében, Magyarország Milánói Főkonzulátusának támogatásával megvalósuló vendégprogram öt hazai galéria fotóművészeti választékát vonultatta fel, és a kiállításhoz kapcsolódó szakmai beszélgetésen Budapest regionális fotóművészeti központként mutatkozhatott be 2017 márciusában. A magyar vendégprogrammal számos sajtóorgánum, többek között Olaszország legnagyobb példányszámú lapja a Corriere della Sera is foglalkozott.

Czigány Ákos, Ég
Várfok Galéria – Fotó forrása: Art Market Budapest

A MIA Photo Fair 2011-es megalapítása óta kifejezetten a fotó- és videóművészetre koncentrál, a több mint 5000 négyzetméteren felépülő vásár idén 13 ország 130 kiállítójának nyújtott bemutatkozási lehetőséget, és 25 ezer nemzetközi látogatót vonzott.

Ács Alíz, Walpurg
Supermarket Galéria
– Forrás: Art Market Budapest

A magyar vendégprogram a nagyfokú érdeklődés mellett több művészeti sikert is elkönyvelhetett. A Várfok Galéria által képviselt Czigány Ákos több alkotása gazdára talált, volt köztük, ami jelentős gyűjteménybe került. Az Inda Galéria két művésze is kiemelt figyelemben részesült, Eperjesi Ágnest a MIA főszponzorának, a BNL BNP Paribas csoport díjának döntősei közé válogatták be, míg Csáky Marianne a CODICE MIA portfólió díja keretében került a legjobbak közé.

Ágnes Eperjesi, Prism Rolled Systematically
Inda Galéria – Fotó forrása: Art Market Budapest

Kerekes Gábor, Kami míderben
ART + TEXT Budapest Galéria – Fotó forrása: Art Market Budapest

A Focus on Hungary keretében bemutatkozó hazai galériák és művészek a következők: ART+TEXT Budapest Galéria (Kerekes Gábor, Szöllősi Géza), Inda Galéria (Csáky Marianne, Eperjesi Ágnes, Szász Lilla), Supermarket Galéria (Ács Alíz Veronika, Koleszár Adél, Szombat Éva), TOBE Gallery (Major Ákos, Mészáros László, Robitz Anikó), Várfok Galéria (Czigány Ákos).

Major Ákos, Spiaggia
TOBE Gallery – Fotó forrása: Art Market Budapest

A programot Magyarország Milánói Főkonzulátusa támogatta.

HÁTTÉR A FOCUS ON HUNGARY PROGRAMRÓL:

Magyarországnak különleges viszonya van a fotóművészettel: Moholy-Nagy László, André Kertész, Robert Capa és más 20. századi mesterek örökségére, a feltörekvő fiatal alkotói generáció által képviselt színvonalra és a regionális összehasonlításban jelentős intézményi és oktatási háttérre építve sokak szerint Magyarország jó okkal és kiváló adottságokkal törekedhet központi szerepre a nemzetközi fotóművészetben. Ráadásul néhány éve Budapest ad otthont Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásárának is: az Art Market Budapest 2014-ben létrehozott, rendkívül népszerű fotóművészeti szekciója, az Art Photo Budapest minden évben teljes kiállítási csarnokot tölt meg magas színvonalú nemzetközi fotóművészeti válogatással.

Többek között ezeknek a tényezőknek a felismerésén alapul a milánói MIA vezetőinek döntése, amelynek köszönhetően 2017-ben Magyarország kiemelt figyelmet kapott és különleges művészeti válogatással mutatkozhatott be a jelentős fotóművészeti eseményen. Az öt budapesti galériát felvonultató kiállítási szekció kialakítása mellett egy olyan közönségbeszélgetésre is sor került, amely Budapestnek a fotóművészetben betöltött régiós jelentőségét járja körül.

A Focus on Hungary program kapcsán a MIA szervező partnere az Art Market Budapest illetve annak Art Photo Budapest elnevezésű fotóművészeti szekciója.

Forrás: Art Market Budapest
, ,