Szerző: Sári Edina
Az embertől elvehetik minden földi javát, életére törhetnek, a testét bebörtönözhetik, megkínozhatják, az emberségét, a hitét, szerelmét, a semmi ágán lebegő, örök asszonyi létet soha senki nem tudja elkobozni.
Fotó: Kozma János – Forrás: Pesti Magyar Színház
Azokat Júlia már régen másnak adta, már nem ő rendelkezik vele, hanem a maga köré képzelt volt és új szerettei, a két évtizede bebörtönözött férje, akiről nem tudja, él-e, hal-e, a gyermekei, akinek a legidősebbje is még csak tizenkettő, az angina pectoris, akit baráti rangra emelve kér, vigye el innen, szabadítsa már meg őt e pokoli magánytól. És a lelke Istené is, akit folyvást kutat. Az, hogy van, nem kérdés. Mert ab ovo már önmagában hordozza, de a kívül lévőt, a hatalommal rendelkezőt keresi, akitől néha kér, akit néha számon kér, amikor nagy néha sorsa kacskaringóit követeli újratervezni a mindenható dzsípíesze által.
Azt is csak belenyugvó, lelki elcsendesültséggel teszi, amibe burkolózva Júlia végigéli az elfogatását, kitelepítését és igen, a halálát. Halálos betegségét, az angina pectorist, amit szinte barátnői gyöngédséggel emelget – mintha ötórai teára hívva őt, egy társas út részleteiről csacsognának –, s kérleli őt, vigye már el innen, a magányos földi létből, és a bőröndje fogantyúját markolászva demonstrálja, ő bizony már indulásra készen áll.
Fotó: Kozma János – Forrás: Pesti Magyar Színház
A halál azonban csak nem jön, ezért az Istent kutató szem az egyetlen lámpa pislákoló fényébe kapaszkodva reméli a megváltást, ami messze röpítené testét, amely rongyokba csavarva a puszta földön tengődik. A lelki pakkjában ott az összes emléke még tiszteletesné korából, amikor férjével köztiszteletnek örvendett a faluban, benne a hét gyermekével töltött rövidke élet lenyomatai, és benne a didergő, kiéhezett asszonyi szív, aminek dobbanását az előadás alatt többször hallhatjuk.
Júlia gondolatai a huszonkét évre bebörtönözött férje emlékét élteti, elviselhetetlenül nem tudva, él-e, halt-e. A titokban viselt két karikagyűrű megszemélyesítése érezteti a nézővel, hogy ez az a két tárgy, ami őt még a valós világhoz köti, és ezek nem engedik, hogy elméje végképp megháborodjék. Az anyai gondoskodás még a semmiben is, mint csibéit a tyúkanyó, körülveszi, dédelgeti hét gyermekét, gondolatai teremtő erejével varázsolva őket maga köré. Az ablaktalan, szűk cella sötét falai kitágulnak Júlia képzelt társakkal folytatott párbeszédei által, és a szabadság friss fuvallata tisztítja meg az elátkozott helyiséget.
Fotó: Kozma János – Forrás: Pesti Magyar Színház
A halálos beteg Júlia képzelete istenhite által metaforákban újra életi a vele történteket, mert az értelme követeli a miértet, kell, hogy értelme legyen a sok szenvedésnek, a sok borzalomnak, ami vele és családjával történt, így lesznek az őket elhurcoló katonákból angyalok, a rabságból pedig Isten kiválasztott népének pusztai vándorlása.
A pszichológia tudománya ezt átkeretezésnek nevezi, amivel Faludy György (és sok ezer, meg ezer hadi- és politikai fogoly) is túlélte a recski raboskodást: „Velünk volt mindvégig a természet, a szférák dobhártyámon folyton-folyvást zenéltek, az ég alatt s hegyek közt könnyebbnek tűnt a rabság.”
Fotó: Kozma János – Forrás: Pesti Magyar Színház
A díszlettelen, kevés kelléket használó előadás az embert és a gondolatait a középpontba állítva, a néző képzelőerejét hívja társul a tragédia átéléséhez, amelyhez a fény- és hang effektek drámaisága biztosít idegenvezetőt.
Ráckevei Anna Júliája megrázó erejű alakítás. A szív az ő fájdalmas megadásától összeszorul, a kéz pedig ökölbe a tehetetlenségtől. Júlia szeme, keze és hangja vetíti ki azt a belső díszletet, ami az ő képzeletében játszatja saját történetét.
Júliát mindenkinek meg kell ismernie, hogy hírül vigyék, az ember nem azért született a Földre, hogy ilyen borzalmak történhessenek, és azért, hogy ilyen borzalmak ne történhessenek meg soha többé.
Fotó: Kozma János – Forrás: Pesti Magyar Színház
Visky András: Júlia – Párbeszéd a szerelemről – Pesti Magyar Színház
monodráma egy részben
Bemutató: 2017. január 10.
Júlia – RÁCKEVEI ANNA m.v
Látvány: Szabó K. István
Szcenika: Balázs András
Zeneszerző: Ovidiu Iloc
Súgó: Balázs Éva
Rendezőasszisztens-ügyelő: Juhász Andrea
Rendező: Szabó K. István