Bruno Veiga brazil fotográfus DESERTO VERMELHO című egyéni kiállítása október 19. és november 18. között tekinthető meg a TOBE Gallery-ben.
Deserto Vermelho 2016 © Bruno VEIGA (forrás: TOBE Gallery)
2015 novemberében bekövetkezett Brazília történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófája, amely a világ egyik legnagyobb bányászati katasztrófája volt egyben. Brazília belső vidékén, a Minas Gerais állambeli Mariana településnél átszakadt a Fundão-gát, és a Samarco bányászati cég tározójából 50 millió köbméternyi ipari salakanyag árasztotta el a területet.
A katasztrófa egy érdekes időbeli dinamikát követ: az idő kezdetben felgyorsul, de később leáll, megbénítva az élet megszokott menetét. A testek, a tárgyak, a házak mozdulatlanul léteznek a sárban, a lávában, a földrengés utáni romokban, nem csupán a térbeli bénulás jeleit hordozzák magukban. Megálltak az időben is. A tér így egyfajta lenyomata a nem múló időnek.
Bruno Veiga Vörös sivatag című fotósorozatában a környezeti katasztrófa időbeli kiterjedése adja a módszertani megközelítést: “Szerettem volna feltárni a probléma valós méretét a tragédiát követő időszakban, amikor a láva valamennyire kihűlt”. A láva szó használata (lava) a sár szó (lama) helyett szándékos: a művész célja párhuzamot vonni a katasztrófa sújtotta terület és a vulkánkitörések által elpusztított Pompei városa között. Az itt alkalmazott szemlélet tulajdonképpen a jelen régészeti feltárása. Amikor a jelen már nem azonos önmagával, hanem különböző idősíkok egymásra vetülése: egy olyan múlt lenyomata, ami már nincs és egy olyan jövőé, ami sosem lesz.
Deserto Vermelho 2016 © Bruno VEIGA (forrás: TOBE Gallery)
Veiga képei nem teljességében mutatják a katasztrófát, a pusztításnak egy különleges mozzanatát jelenítik meg: amikor a folyó mentén a mérgező sár egy tökéletes vonalat húz a növényzetre. Ez a vonal jelzi az elárasztás szintjét. A művész irodalmi hivatkozással szemlélteti a rendkívüli látványt: “Olyan volt, mintha Gulliver egy vörösesbarna csíkot húzott volna végig a fák lombjain. Egy olyan tökéletes vonalat, amelyre csak az ember képes”. A képek megmutatják, hogy a növényzetben jól látható vonal az ember műve, még akkor is, ha ez az emberi hanyagságot és a gátért felelős cégek mulasztását jelenti. Egy ekkora mértékű pusztítást kiváltó esemény, amely képes a teljes folyót földúttá, vagy talán sivataggá változtatni, kegyetlen bizonyítéka az atropocén elmélet jogosságának, vagyis annak az elképzelésnek, miszerint az emberiség belépett egy olyan geológiai korba, ahol a természeti erőkhöz hasonlóan elkerülhetetlen nyomot hagy és határozottan megváltoztatja a bolygó arculatát. A pusztítás “tökéletes vonala” antropocén kézjegy is egyben.
Nem véletlen tehát, hogy Bruno Veiga Michelangelo Antonioni filmjének címét kölcsönzi fotósorozatához: “A folyóparti halott erdőkben fedeztem fel azt a témát, amelyet Antonioni 52 évvel ezelőtt tárgyalt: a kortárs érzethez való folyamatos ragaszkodást, amely bizonyos rossz érzést vált ki”. Ebben a sorozatban a képek nem a Cartier-Bresson féle „döntő pillanatot” szeretnék megjeleníteni, épp ellenkezőleg, a pillanat és a döntés közötti kapcsolat teljes hiányát állapítják meg. Abban a pillanatban találjuk magunkat, amikor már semmit nem döntünk el, a lényegi időbeliség ellenoldalán vagyunk, melyet az ókori görögök kairosz-nak neveztek.
Murilo Mendes brazil költő így vall Szicíliában, Selinunte városában egy ókori görög templom romjai láttán: “Para a catástrofe, em busca / Da sobrevivência, nascemos” (“A katasztrófa után, kutatunk / A túlélésből megszületünk”). Eduardo Sterzi © 2016
Deserto Vermelho 2016 © Bruno VEIGA (forrás: TOBE Gallery)
Bruno Veiga (Rio de Janeiro, 1967)
http://brunoveiga.net/
Fotóriporterként közel 30 éve dokumentálja Rio de Janeiro utcáit. 2013-ban “Subúrbios” (Külvárosok) című fotósorozata elnyerte a Prêmio Brasil de Fotografia díjat; 2016-ban megnyerte a Finarj művészeti ösztöndíjat, hogy sorozatot készítsen Rio de Janeiro állam iparáról (Indústrias Flumineses). Jelenleg ezen a projekten dolgozik.
2003 óta Brazíliában és külföldön egyaránt részt vesz egyéni és csoportos kiállításokon. Kiemelt kiállítások: Museu de Arte do Rio de Janeiro/MAR (Rio de Janeiro), Centro Cultural do Banco do Brasil (Rio de Janeiro), Paço Imperial (Rio de Janeiro), Museu Histórico Nacional (Rio de Janeiro), Bienal de São Paulo (São Paulo), Museu de Imagem e do Som (São Paulo), The Arts House Gallery (Szingapúr), Cordoaria Nacional (Lisszabon), Centro Cultural España y Gutierrez (Mendoza).
Képei számos gyűjteményben láthatók: Museu de Arte do Rio/MAR (Rio de Janeiro), Maison Européenne de la Photographie/MEP (Párizs), Joaquim Paiva Gyűjtemény – Museu de Arte Moderna/MAM (Rio de Janeiro), Itaú Brazil Fotográfiai Gyűjtemény (São Paulo).
Fotósorozatai az alábbi kiadványokban szerepelnek: „Pedras Portuguesas” (Réptil Kiadó, 2014), „Subúrbio” (Atlântica Kiadó, 2013), „Bastidores do Municipal” (Desiderata Kiadó, 2008), „O Rio que eu piso” (Memória Brasil Kiadó, 2007), „Cidade Submersa” (Casa da Palavra Kiadó, 2006), „Xangô da Mangueira” (Associação Brasil Mestiço-SESI, 2006), „Rio Literário” (Casa da Palavra Kiadó, 2005), „Jongo do Quilombo São José” (Associação Brasil Mestiço-SESI, 2004), „Geografia Carioca do Samba” (Casa da Palavra Kiadó, 2004).
Bruno Veiga – BOOK LAUNCH
Art Market Budapest / október 15. szombat, 18:00 D épület – P409
Még több információért látogassanak el az esemény Fb oldalára!