Fotók: Komáromi Richárd
Emlékezni, őrizni, továbbadni – ezek voltak Zalán János igazgató kulcsszavai a Nemzeti Stúdió 50., jubileumi műsorával kapcsolatban. Ikonikus fogalom, intézmény volt a Stúdió, mai nevén Pesti Magyar Színiakadémia, melynek „világot jelentő deszkáin” több generáció szocializálódott, pallérozódott művésszé. Közülük mintegy 600-an jelentek meg, hogy felidézzék a régi szép időket, megemlékezzenek szeretett drámapedagógusaikról, ünnepelvén ezzel Thália múzsáját.
[Galleries 393 not found]
Presztízs és siker volt bekerülni az intézménybe, amely olyan nagyszerű színművészeket képezett, mint Csákányi Eszter, Szacsvay László, Újlaki Dénes vagy Hámori Ildikó. A szakmába kerülők Kossuth- és Jászai Mari-díjakat, Érdemes és Kiváló művész elismeréseket „termeltek ki”, és a ma is tevékenykedő színházi szakemberek mintegy 70%-a megjárta a Nemzeti Stúdióját. A szervezők grandiózus ünnepi programot készítettek a fél évszázados évfordulóra, felejthetetlen élményt szerezve ezzel a volt és jelenlegi tagoknak.
[Galleries 396 not found]
Az est a jelenlegi akadémisták mozgásszínházi vizsgaelőadásával kezdődött. A Rómeó és Júlia tematikára épülő táncfantázia a klasszikus és modern balett elemeit keverte, és rendkívül látványos és impulzív performanszot hozott létre. Ezután az iskola vezetője, Benkő Nóra mondott beszédet. Büszkén említette tanítványait, akik mindenhol ott vannak jelenleg is a hazai színházakban. Az igazgatónő a minőségi színészoktatás felelősségéről is szólt, és kiemelte a pedagógusok megfelelő egyéniségének fontosságát. A nézőtéri reakciókból kitűnt, hogy mindenki egy emberként gondol Bodnár Sándorra, aki vezető tanárként a legmélyebb hatást gyakorolta a volt tanítványokra.
[Galleries 395 not found]
Az ünnepi gálaműsor további részében levetítették a 30 évvel ezelőtti megemlékezésről készült „werkfilmet”, amely jókedélyű nosztalgiázással töltötte el a nézőket. Óriási meglepetés volt sokak számár, hogy újból láthatták a több évtizeddel ezelőtti önmagukat. Ezután Zalán János igazgató a „Kell egy tér” életérzésről beszélt, amely végigkísérte a stúdiósok küzdelmekkel és örömökkel teli három évét. Az est minden bizonnyal legmeghatóbb pillanatai voltak azok, amikor a régi, színfalak mögött dolgozó kollégákat (ügyelőket, „sürgetőket”) hívták a színpadra. Kadelka László felidézte az egykori igazi Nemzeti Színház képét, azt, amelyik a Blaha Lujza téren állt, és ma már csak kőtábla jelzi a helyét, ott, ahol a hatos megáll… Az emlékezést gyönyörű gondolatokkal zárta, miszerint a stúdióban megtanították az embereket „színházul gondolkodni és viselkedni”. Ezután a Kossuth díjasokról készült kisfilmben láttuk emlékezni Lázár Katit, Lukács Sándort, Andorai Pétert, Szacsvay Lászlót, Bánsági Ildikó pedig külföldről üzent, hogy noha elfoglaltsága miatt nem tud jelen lenni, mégis lélekben együtt van a többiekkel.
[Galleries 394 not found]
A kellemesen laza szervezésű este pazar vacsorával folytatódott, ahol a Pesti Magyar Színház művészeinek pompás és ízletes házi desszertjeit is megkóstolhattuk. A társalgókat és folyosókat betöltötte 50 év tanítványainak jó hangulatú beszélgetése, miközben a színpadon kötetlenül be lehetett kapcsolódni az interaktív játékokba és gyakorlatokba. A ’Harmadik figyelmeztetés’ színészzenekar koncertje és közös fotó zárta a kimondottan jól sikerült happeninget. Az egykori Nemzeti Stúdiót értékének és elismertségének megfelelően pompás, színvonalas és szórakoztató, lélekkel teli és felejthetetlen megemlékezéssel ünnepelték az érintettek.