Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Alig egy hónapja az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg, és a XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon került bemutatásra Kartali Zsuzsanna életrajzi regénye, amelyben Asperger-szindrómával élő, kamaszkorba ért fiával, Zsombival való életüket tárja fel tényszerűen, mégis érzelmileg gazdagon. A korábban is újságírással és útikönyvek megírásával foglalkozó írónőnek ez a második regénye. A KavicsBOGár című mesekönyv három évvel ezelőtt jelent meg. A regény, amely elsősorban az anya szemszögéből – de egész családján és környezetén keresztül – látja és láttatja a személyes, mégis általánosítható történetet első a magyar irodalom palettáján, amely első kézből ír erről a sokak által misztifikált, de igenis fejlődési rendellenességből fakadó, az egész életre szóló és a személyiség egészére kiterjedő állapotról.
Az író saját elmondása alapján mintegy másfél évtizede – Zsombor egészen pici korában – tudta már, hogy meg fogja írni történetüket. Azt a történetet, amely egyéni sorsukat határozza meg, mégis több száz – egyes kutatások szerint több ezer – család életének kálváriája is ma nem csak Magyarországon, de szerte a világon. Az elmúlt évtizedekben ugyanis vírusokhoz hasonló sebességgel terjedt el az a fejlődést meghatározó, először az 1940-es években megnevezett kórkép, amelyet pervazív fejlődési zavarként autizmus spektrum zavarnak hív a szakirodalom.
A könyv főszereplőjét, Zsombit, ennek a rendellenességnek a legenyhébb változatával az Asperger-szindrómával diagnosztizálták. Zsombor beszél, olvas, számítógépezik, átlagos értelmi képességekkel rendelkezik. Ahogy a könyv alcíme is utal rá, autista, de nem zseni. Sajátos gondolkodásmódja, kötődési és kapcsolatteremtési nehézségei és szerető, gondoskodó közvetlen környezete van. De, hogy az ő személyes helyzetüktől is el tudjon vonatkoztatni az olvasó tudni kell, hogy az autizmus spektrum zavar nemhogy zseniális képességekkel, de a legtöbb esetben értelmi akadályozottsággal, a beszédkészség hiányával, és az ezzel szoros összefüggésben álló önálló életvitelre alkalmatlansággal jár együtt.
Naivság azt is gondolni, hogy életrajzi elemeken alapuló könyvet írni bárki számára megugorható feladat. Mert bánjunk bármennyire jól a szavakkal, anyaként, a gyermekünk másságáról és az ebből fakadó kiszolgáltatottságáról beszélni embert próbáló, tiszteletre méltó dolog. Kartali Zsuzsanna nem „csak” annyit szeretett volna megtenni, hogy ezt ki tudja mondani, de könyvével gondolkodásmódot is kínál az olvasóinak akár úgy is, hogy nem kell feltétlenül érintettnek éreznünk magunkat a problémáiban. A könyvben a mellett, hogy a Zsombi jellemvonásait is alapvetően meghatározó tipikus autisztikus jegyeket, és a diagnózis felállításának tipikus kálváriáját is megismerhetjük, elsősorban egy anya – egy nő – vívódásainak és helytállásának is tanúi lehetünk az egy életre szóló, mindig változó és soha véget nem érő jelenében. Élettörténetük irodalmi igényességgel, humorral és érzelmesen, mégis reálisan vezet be egy olyan világba, amelyet alig értünk, amelynek megítélését a média bizony sokszor eltorzította.
A könyv tárgyilagos, időben lineáris, érzelmes, de nem érzelgős története tanulságosan bizonyítja, hogy autistával együtt élni állandó fejlődést és készenlétet kíván meg a környezetétől is. Az érintettek talán furcsa, mégis tanulni való logikus gondolkodásmódjukkal, jelen idejű, hazugságra képtelen világukkal szembesítenek bennünket azzal, hogy hogyan is kéne valójában élnünk addig, amíg mi magunk – velük ellentétben – nem szorulunk megsegítésre. El kellene gondolkoznunk azon, hogy milyen ma ebben az országban, és önmagunkban a fogyatékossággal élők megítélése. El kéne gondolkoznunk az anyai és a női szerepek elválásáról, a normál populációba tartozó gyermekeink elengedéséről, a szeretetből fakadó áldozathozatalról, de talán a legjobban arról: sokan miért nem veszik észre, ha egy adott helyzet áldozatává válnak… Hiszen Kartali Zsuzsanna élő példa rá, hogy úgy lett „lökhárítóval és villámhárítóval felszerelt, általában láthatatlan, non-stop szolgálatban álló házimanó*” hogy jut ideje önmagára, másik gyermekére, társára és még ránk olvasókra is. Aki ezt nem hiszi, olvasson utána.
Maradok tisztelettel: Tóth Judit Nikoletta
*A dőlt betűs rész a könyv részlete.
Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és Kockafej
A fiam autista, de nem zseni, Athenaeum Kiadó, 2016
