Szerző: Marity Mira
Felgördül a függöny a Centrál Színház zsúfolásig megtelt nézőtere előtt, és én csendben hálát adok, ahogy meglátom a hangulatos színpadképet. Az örökbecsű „avoni hattyú” egyik legnépszerűbb vérbő komédiáját, a Much ado about nothing-ot Puskás Tamás rendezte – szerencsére amolyan klasszikus „old fashioned” módon, és nem a manapság trendi modernizálás szellemében.
Cserna Antal, Magyar Attila, Sok hűhó semmiért, Centrál Színház – Fotó: Horváth Judit (forrás: Centrál Színház)
A darab eredettörténetéhez tartozik, hogy bár Hero és Claudio szerelméről szól, a közönség leginkább Beatrice és Benedetto sajátságosan ambivalens és szenvedélyes szerelme miatt szereti. (Ez utóbbit a mester maga kreálta meg, a fiatalok története egy XVI. századi eposz-lovagregényben fellelhető.) A párhuzamos szerelmi szál adja meg a vígjáték leghatásosabb és legzseniálisabb jeleneteit és dialógusait, ezért nagyon sok múlik a páros színészválasztásán. Írom ezt úgy, hogy nem olyan régen adta le a televízió a felülmúlhatatlan Kenneth Branagh féle tévés feldolgozást, ahol a rendezés mellett ő alakítja a címszereplő Benedetto-t is (Puskás Tamás fordításában Benedek), Beatricét pedig az akkor még feleségeként is játszó Emma Thompson. Nos, ez az a film, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor erről a darabról beszélünk.
Pokorny Lia, Sok hűhó semmiért, Centrál Színház – Fotó: Horváth Judit (forrás: Centrál Színház)
A Centrálban Beatricét Pokorny Lia alakítja, de olyan testhezálló természetességgel, hogy szinte elkönyvelhetjük, hogy ez pályája (egyik) csúcsa. Brillírozik a szerepben, sziporkázik a frappáns dialógusokban. Az ő Beatricéje lendületesen karakán, ugyanakkor szeretnivalóan gyarló is. Pazarul elmés, de egyszerre mélyen érző nő is. Amikor színpadon van, mindenki közül csak rá fókuszál a néző. Metakommunikációjával, egyedi verbális tónusával, impulzivitásával beragyogja a színt. Abszolút hozzáillő komplementer párja az enyhén hímsoviniszta Benedek, akit a pazar orgánumú Schmied Zoltán alakít. Kettejük összeszokott játéka, egyéniségük egymáshoz passzolása nagyszerű jeleneteket produkálnak, melyek a jellem- és helyzetkomikumra egyaránt apellálnak. Akit még mindenképpen szükséges kiemelnünk, az a félkegyelmű Lasponyát megszemélyesítő Magyar Attila. A zseniális fordításnak köszönhetően olyan fergeteges dialógusokat és monológokat kapunk tőle, melyek az előadás legmulatságosabb jeleneteivel szolgálnak. A színész többször kapott nyíltszíni tapsot, melyet maximálisan kiérdemelt a kissé zavarodott elméjű és nyelvű, ám annál nagyobb szívű félnótás őrparancsnok autentikus megszemélyesítéséért.
Schmied Zoltán, Pokorny Lia, Sok hűhó semmiért, Centrál Színház – Fotó: Horváth Judit (forrás: Centrál Színház)
Külön öröm a nézőnek, hogy a hagyományos rendezői koncepció végett hagyományos színházi eszközökkel is találkozunk. A színeken igazi fáklya ég, a deszkákon igazi vízben lubickolnak a szereplők. A kezdeti báljelenetnek nagyszerű a koreográfiája, a zenei anyag is igényesen összeválogatott etapokból áll, és hozzáillő kiegészítője a színen történő dramaturgiának.
Schmied Zoltán, Sok hűhó semmiért, Centrál Színház – Fotó: Horváth Judit (forrás: Centrál Színház)
S bár a díszlet és a kosztümök elég minimalisták, pont elegendőek ahhoz, hogy a megfelelő hangulati elemekkel lássák el a fordulatos romantikus komédiát – az egy síkon és lineáris szálban történő cselekmény nem igényel komplikáltabb szcénát és megoldásokat. ’Hiszek a „szórakoztató” színház bűvös erejében.’ – vallotta egyszer Puskás Tamás, és ennek a tézisnek maradéktalanul meg is felel. A rendező interpretációjában a Sok hűhó semmiért egy tökéletes és könnyed vígjátékká avanzsálódott. Szereplőválasztása révén dinamikus és magával ragadó, díszletei és atmoszférája által értékes és felejthetetlen adaptáció. Az a tény pedig, hogy a nézőtéren nevetést abbahagyni nem tudó, belefeledkező embereket láttam, a legteljesebb mértékben igazolja a rendezőt.