Szerző: Ványi Viktória
A nézőtérre belépve fülsüketítő, bőr alá bekúszó sercegő hang fogadta az embereket, a színészek szokatlan módon már a színpadon. Némelyik állva fürkészte a közönséget, mások széken vagy ágyon ültek, lassú mozgások és fényvillanások kíséretében.
Monori Lili, Katona László, Bánki Gergely, Proton Színház: Demencia – Fotó: Ágh Márton (forrás: Vígszínház)
A színpadkép egy kórterem és a fölötte található vizesblokk.
A bosszantó hang elhallgat és megkezdődik az előadás, a Demencia Intézet főorvos igazgatója, Dr. Szatmáry (Rába Roland), aki a hang forrására is magyarázatot ad. A demencia egy érzékelést befolyásoló tünetét élhettük most át, sajnos vagy szerencsére a szintén a betegséggel járó feledékenységet nem ültették el bennünk. A legsokkolóbb – és a felsőfokú jelzők egész sorával folytathatnám a darab jellemzését – színpadi élményben volt ezen az estén részem.
Kezdetben egy orvost látunk, aki a leépítések közepette, a tönk szélére sodródott kórház működtetésével küzd, büszke alkalmazott zeneterápiájára és megvesztegethetetlenségére. Utóbbit kikezdi a jófekvésű ingatlant privatizálni kívánó befektető, Bartonek (Szemenyei János), aki ellenállhatatlan svájci állásajánlatot tesz az orvosnak cserébe az intézet elhagyásáért. „A személyzet” Dóra nővér (Tóth Orsi) személyében szintén biztosítottnak láthatja a jövőjét Bartonek úr által, aki mint kiderül, nagy nyereséggel webes pornót üzemeltetne az ingatlanban.
A négy ápolt élettörténetébe is bepillantást nyerünk, Sápi Mercédesz volt primadonna (Monori Lili), egy volt fogorvos (Nagy Zsolt), a feleségét mániákusan kereső volt matematikus, Lukács (Bánki Gergő) és a kis Oti (Kiss Diána Magdolna), akiről azt tudhatjuk meg, hogy betegesen vonzódik a vérhez.
A cselszövés körvonalazódik, ezekről a magatehetetlen emberekről próbálják beállítani az urak, hogy egészségesek, megszüntetve ezzel a feléjük irányuló eltartási kötelezettséget. A terv sikerül, papírok aláírva, útjukra bocsáthatók az „egészséges betegek”, csakhogy ekkor őrül meg egészen az eddig is komoly függőségekkel küzdő orvos.
A végjáték shakespeare-i, – egy mellékszereplő, Mercédesz fia kivételével – az összes szereplő meghal, hogy hogyan, azt nézzék meg, október 19-én (hétfő) 19:00-tól a Vígszínház színpadán.
Az ajánlott nézettségi korhatár 18 évben való megkötése indokolt volt, kisebb részt azért, mert a szereplők egy-egy jelenet erejéig mind meztelenek a színpadon, de ami fontosabb és egy felnőtt számára is nehezen emészthető, az a darab valódi mondanivalója. Ha sokszor kínunkban nevettünk is a groteszk helyzeteken, végig ott lappangott az a fojtogató érzés, ahogy az emberség megnyilvánulásának minden reményét elveszítjük ezalatt a két óra alatt.
Az pszichiátriai intézet ajtajára írattatik fel egy szó „Emlékezz”. Nehezen lehetne elfelejteni ezt az estét, mely oly sok társadalmi problémára hívja fel a figyelmet a maga hihetetlen művészi eszközeivel, amely szakmai fogásokra – mint a filmes kivetítések – nem is tértem ki.
Úgy gondolom a téma érzékenysége és a meggyőző színészi játék mellett, Mundruczó Kornél rendezői kvalitásai miatt vált igazán mellbevágó élménnyé a darab.
További információ: http://vigszinhaz.hu/szindarab/332+demencia++mundrucz%C3%B3+korn%C3%A9l+%C3%A9s+a+proton+sz%C3%ADnh%C3%A1z+el%C5%91ad%C3%A1sa+a+v%C3%ADgben/