Amit biztosan állíthatunk, az az, hogy Rio de Janeiro, nem csak világváros, de nagyon különleges kis világok városa is. Ezekbe kapunk betekintést, ha megnézzük a Rio, szeretlek! című filmet.
Rióról szinte mindenkinek azonnal beugrik valami, legyen az a karnevál, a futball, a gyönyörű tengerpartok, mint a Copacabana, a Cukorsüveg-hegy és természetesen a Megváltó Jézus-szobor fent a Corcovado-hegyen.
Annyi mindent ismerünk már akarva-akaratlanul is erről a városról, pedig nem is gondolnánk. A Rio szeretlek! pontosan erre alapoz, a már meglévő ismereteinkre. Nem csak bővíti azokat, miközben különleges témákon keresztül feszegeti a határokat, hanem szélesíti a látókörünket. Kicsit olyan, mintha bemutatnának minket Riónak. „Kedves Rio, ő itt egy látogató, kérlek, bánj vele kedvesen.” És ez sajnos, vagy éppen szerencsére nem mindig sikerül túl jól. De mint minden „első” találkozás, ez is nyomot fog hagyni bennünk.
A Rio, szeretlek! nem egyszerűen egy film, mondhatnánk, hogy antológia. Találó kifejezés lenne, hiszen több rendező alkotását láthatjuk kibontakozni közel két órában, de én mégis inkább azt mondanám, hogy ez egy „medley”. A medley szót fordíthatnánk zagyvaságnak, de az egyveleg lesz az igazán ideillő kifejezés. Az „egyveleg” legfontosabb ismertetőjele az, hogy már meglévő elemekből dolgozik, azokat dolgozza át, illetve össze. Ha közelebbről és alaposabban megnézzük, akkor ez a film is felfogható egy ilyen keveréknek, hiszen Rio egy nagyon is létező város és benne igazán élnek az emberek.
Bár helyenként tényleg azt érezzük, hogy csak egy gyönyörű propaganda filmet nézünk, amit azért készítettek, hogy minél több turistát csalogassanak Brazíliába, mégsem hinném, hogy bárki eme film hatására kívánkozna oda. Ha menni szeretnénk, az csak azért lesz, mert motoszkálni kezd bennünk valami. Eleinte csak egy apró érzés, érdeklődés, talán nem tetszés, de mint tudjuk, a kíváncsiság igazán nagy úr és, ez viszont már képes lehet útnak indítani még a legbátortalanabbakat is.
Riónak végül sikerül a legjobb arcát megmutatni a nézőknek, talán túlságosan is szépre montírozták néhol. A film minden percében a sokszínűséget élteti, bár a szegénységről szóló epizódok kicsit talán mesterkéltre sikeredtek. Egy picivel többet vártunk volna, vagy pont kevesebbet, hiszen a csillogást, a felső tízezer napjait is sikerült kellően hitelesen bemutatni. A nyomor cenzúrázott, emészthető változatát látjuk, kapjuk, pedig ettől többet is elbírnának a nézők és a film is kevésbé veszítene a hitelességéből.
A Rio, szeretlek! a Párizst és New York-ot bemutató két film után készült el 2014-ben. Tíz kis történetet láthatunk, melyekben bár a szereplők gyakran átfedésben vannak, több történetben is feltűnnek, ezzel is bizonygatva, hogy „milyen kicsi is a világ”, esetünkben a 6 milliós lélekszámú Rio, mégis maga a város az, ami igazán közös. A nagy kapcsot Rio adja, a maga színes, szagos, szélesvásznú valójában, hiszen ez egy olyan metropolisz, ahol nem csak kultúrák, emberek, de érzések is találkoznak.
Ami miatt egy ilyen film érdekes lehet, az leginkább az, hogy az egyes rendezők hogyan tudják ennyire rövid idő alatt és ebben a kötött térben kifejezni magukat.
A stáblista igazán illusztrisra sikeredett, Vincent Cassel, mint homokszobor készítő, Harvey Keitel, mint papot alakító színész, Rodrigo Santoro, mint balett táncos, egy-egy epizód főhőseiként tűnnek fel. Továbbá Emily Mortimer és Basil Hoffman illetve a Vanessa Paradis és John Turturro is feltűnik egy-egy epizódban. A rendezők között olyan neveket találunk, mint Carlos Saldanha (Rio és a Jégkorszak 2 és 3) Guillermo Arriaga, John Turturro, Fernando Meirelles ,José Padilha.
Ezt a filmet (is) látni kell ahhoz, hogy saját véleményünk alakuljon ki róla és az üzenetéről. Felépítése olyan, mint egy novellásköteté: apró, rövidke történetek, és igazán minden van benne, élet és halál, romantika, erotika. Nem garantált, hogy mindenkinek tetszeni fog, de talán kedvet kapnak hasonló filmekhez, és Riohoz is.
Hurta Orsolya