Nem tudom, ki hogy van vele, de én már nagyon unom a hideget, krónikus fővárosi ember lévén nem hoz lázba a havas hegyek vagy a téli puszta látványa.
Leginkább még a kivilágított körút és Andrássy út feledteti velem ezt a kötelezően eltöltendő négy-öt hideg hónapot, ezért érthető hát, hogy minden alkalmat megragadok, amikor nem kell szembesülnöm a téllel, és inkább az otthon melegét választom.
Nem így, ha színházba kimozdulásról van szó, mert szerintem a tél egyetlen értelme a Budapesten nagyon erős és eklektikus színházi évad.
A telet múlatni vágyva, január 17-én, szombaton este az Egerek és emberek premierjén voltam a Kálvária térre költözött Turay Ida Színházban.
John Steinbeck: Egerek és emberek, Turay Ida Színház – Fotó kredit: Turay Ida Színház / Hurta Hajnalka
John Steinbeck: Egerek és emberek, Turay Ida Színház – Fotó kredit: Turay Ida Színház / Hurta Hajnalka
Nagyon megörültem, hogy a Turayban műsorra tűzték a regény adaptációját Csiszár Imre rendezésében, viszont félve ültem be a darabra, mert Steinbeck világhírű regénye olyan mély nyomokat hagyott bennem kamaszként, mint például a Virágot Algernon-nak, vagy az Ötödik Sally, vagy a Száll a kakukk, és még soha nem láttam színműként ezt a sztorit.
A történet maga a halmozottan hátrányos helyzetű remény, amely Lennie, az értelmi fogyatékos ember és barátja, George végzete is egyben.
Lennie ereje felülmúlhatatlan, fizikai képességeinek csúcsán van, érzelmileg pedig igen kötődik az apafigura George-hoz, tehát érzelmi intelligenciája is van, viszont értelmileg egy három-négy éves kisgyerek szintjén mozog. A többi szereplő éppen az ellentéte, IQ-juk általános, EQ-juk viszont alig felfedezhető a történet folyamán.
Lennie figuráját magamban párhuzamba állítottam a Belvárosi Színházban, a Kulka János által megformált Esőemberrel, majd a párhuzamból hirtelen ellentétet kovácsoltam, mert ő az intellektuális, lelki fogyatékos karakter, amíg Lennie az értelmi fogyatékos, érzelmi túltengéses alak.
A zokognivalóan gyermeki kérdésismétlődések, az „azt meséld el, hogy!” – kezdetű nyaggatások, az álomba ringató jövőkép ecsetelése, az „ugye nem hagysz itt és visszajössz hozzám?” – típusú megerősítések a halálba szeretgetésig valami elementáris erejű belső magányról szólnak, de egy eltéphetetlen emberi kötelékről is tanúbizonyságot tesznek a két ember kapcsolatában.
Kaszás Géza játéka megrendítő, a drabális emberi test esetlen mozgással párosul, az örökké feszülten figyelő, tátott száj, a sapka alól kutatóan cikázó, mindenben fenyegetettséget látó, bár üres tekintet, a néha gyermekien ellágyuló szögletes férfiarcra kiülő gyötrelem nekünk fáj, a kezünk néha ökölbe szorul, üss már! – gondoljuk, de Lennie karjai bénán csüngnek és látszólag leperegnek róla a káromlások.
John Steinbeck: Egerek és emberek, Turay Ida Színház – Fotó kredit: Turay Ida Színház / Hurta Hajnalka
John Steinbeck: Egerek és emberek, Turay Ida Színház – Fotó kredit: Turay Ida Színház / Hurta Hajnalka
Viczián Ottó George-a menet közben megtalálja a hangját, a darab vége felé pedig már nem a közönségnek játszik, hanem ő maga testesíti meg a megfellebbezhetetlen szükségszerűséget, sorsot, a darab eleje óta a történetben bujkáló, kikerülhetetlen végzetet.
A Cs. Németh Lajos alakította Candy önzőségén néha átsugárzik az örök emberi vágy, a valakihez tartozni akarásé, s jó rezonőre lesz a Lennie-George duónak.
A díszlet a maga egyszerűségében nagyszerű, mind az amerikai préri patakpartjaként, mind a béresek lakószobájaként, mind a pajta színteréül remekül szolgál kevés bútor és kellék mozgatásával, és kellemesen erősíti a dramaturgiát a country zene is, amelyet színváltozásokkor hallhatunk.
Amikor a regényt olvasom akkor is, amikor a filmadaptációt nézem akkor is, és most is hiába reménykedem az emberi megbocsátásban, a dráma beteljesül, a barátság nevében csap le a halál, amely Lennie számára a megváltást jelenti, a nézőközönségnek pedig az elgondolkodást. Már, ha van neki EQ-ja.
Sári Edina