Bizony, beköltöztek, együtt és mégis külön, hogy bepillanthassunk felnőttlétük különleges külön-együttélésébe.
Örkény Macskajátékának Berényi Gábor lecsupaszított, élénk, egymásra reflektáló, a feszültséget csak a tapsnál elengedő szövegátirata egy magányos testvérpár dialógusa levelek és telefonok útján.
A Szkalla lányok/Manna Produkció – Fotó forrása: Manna Produkció
A színpadon csak a testvérpár van és a párbeszédeik, nincsenek rezonőrök, akik gördíthetnék a történetet, nincsenek felesleges kellékek, zenei aláfestés, a modern technikát sem vetik be, a Szkalla lányok mégis már a beköltözésük napján belakták a Nemzeti Színházban a nemrég átadott Bajor Gizi Szalont, ami intim terével kiváló terepe az ilyen előadásoknak.
A díszlet bepillantást enged a két lakásrészletbe, és bár a két testvér az egymást féltő, és a saját kis világát óvó vitájával sokszor egymás ellen fordul, a díszlettervező mégis egymás mellé helyezte a két kisasztalt, fotelt és a tolószéket, nem egymással szembe.
Ez a dramaturgiai megoldás is jelzi az „érted haragszom, nem ellened” felfogást a fia gazdag, Németországban élő, családjában is magányos, egy szilánk okozta balesetből kifolyólag járásképtelen, az életet csak távolról szemlélő Giza részéről, és a nagyhangú, hirtelen felhorgadó, az életet nagy amplitúdókkal megélő, a túlzott aggodalmaskodás miatt a húgát néha irigységgel vádoló, budapesti Orbánné közötti eltéphetetlen láncot, a közös múltat, és macska-egér-szerű testvéri köteléket.
Giza diszkrét sminkje, ezüstös, jól fésült frizurája, elegáns vonalú ruhája, rendezett külseje, alig-mozgása felkiáltó ellentéte Orbánné hatalmas, gesztenyebarna, életigenlő loboncának, amibe élvezettel túr bele felindulásában, mogyorószínű ruhájának, amit zaklatottságában néha tépked magáról, jön-megy, dúl-fúl, négykézláb szemlélteti a történetet, fondorkodik, szeret-gyűlöl, ordít, zokog, egyszóval él.
Giza naphosszat a tolószékben ül, várja a schwester-t, az ápolónőjét, aki mindenben kiszolgálja, és várja Erzsi beszámolóit a nagyvilágból, ami Erzsinek a második kerületi Csatárka úti társasházat, a Pasaréti téri hentest, és a tejcsarnokot jelenti, no, meg Viktort.
Viktor egy kiöregedett operista, aki haknikból tartja fent nimbuszát és saját magát, s aki leánykora óta Orbánné tartozéka, akit lerobbantani sem tud magáról, és bár mindketten mással kötöttek házasságot, a kapcsolatuk megmaradt, de mára már csak egy csütörtöki vacsorára korlátozódik. De lehet, hogy mégsem, ahogyan ez a darab vége felé kiderül…
– És te mit mondtál? – És ő mit mondott? – Erre te? – Erre ő? – záporoznak az Orbánné történetmesélését örökösen megszakító, a végkifejletet siettetni akaró Giza kérdései, aki húga történetein keresztül éli az életet, azt, amit ő csak passzívan szemlél részben fizikai állapota, részben aggályoskodó, önmagát mind a külső hatásoktól, mind az érzelmi behatásoktól óvó személyisége miatt.
Ezzel szemben Orbánné megadja magának és az életnek is a lehetőséget, találkozzanak csak össze és próbálják kihozni a legjobbat, ami ebből az egy, nagy találkozásból adódhat itt a Földön.
Két, az életkora miatt kissé szentimentális, a közösen megélt történéseket másképp látó és magyarázó, a múltban már egyre élénkebben élő, de a mából még részt venni akaró nő története ez, akikben a testvéri szereteten kívül még egy közös van, akárhogyan is, de élni szeretnének – csak még egyszer, csak még egy kicsit!
Béres Ilona és Tordai Teri színművésznők számára jutalomjáték a darab, s ők hozzák is azt a Színművészeti Egyetemen taníthatatlan, és a XXI. században elsajátíthatatlan személyes stílust, és színészi varázst, amely csak a nagyon nagyok sajátja, ezzel bűvölik el újra és újra a közönségüket, amely – mint erős középmezőnyben lévő, láttam – nem pozícionálható életkor szerint, mert a huszonévesnél kezdődött, és Isten tudja, hol végződött.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a tapsnál bejött a színpadra, és két szál vörös rózsával köszöntötte a Szkalla lányokat a Nemzetibe való beköltözésük alkalmából, majd a közönséget közös pezsgőzésre invitálta a művésznőkkel és az alkotókkal.
A közönséget meglepte a végkifejlet eme gáláns fordulata és örömmel gratuláltak Orbánnénak és Gizának, akik akkor már személyesen Béres és Tordai művésznőkként fogadták a feléjük áradó szeretetet.
Sári Edina
Szkalla lányok – Manna Produkció – Nemzeti Színház, Bajor Gizi Szalon
Következő előadás 2015. januárban, 25-én vasárnap, 19:30
2015. februárban, 26-én csütörtökön, 19:30