A Harmadik Ember Fesztivál egyik prominens fellépője volt az Entrópia Architektúra. A „lerombolt struktúrák romjaiból új rendszert építő” együttes fellépése mindig különleges esemény, nem mellesleg a zenekar most ünnepli fennállásának 15. évfordulóját.
Kósa Csaba – Fotó: Kaunitz Miklós
– A Fesztivál egyik főzenekara voltatok, mondanál pár mondatot magatokról milyen zenét játszotok, milyen stílust képviseltek?
– Nehéz egy ilyen meglehetősen eklektikus fesztiválnál kijelenteni, hogy főzenekar vagyunk. Az ötlet Imi (Baki Imre főszervező) fejéből pattant ki, hogy velünk együtt a periférián, az undergroundban működő zenekarokkal tartsunk egy olyan rendezvényt, amely – ugyanúgy, mint annak idején a 80-as, 90-es években – csak a zenéről, a zenei stílus határterületeiről szól.
Maga az Entrópia is ilyen zenekar; a zenekar tagjaival majdnem kerek 15 éve kezdünk el zenélni. Eleinte még teljesen más stílusban, leginkább gothic country, alternatív country vonulatban próbálkoztunk. Tinédzserkori szárnybontogatásként tudnám jellemezni. Majd Polecsák Lajos basszusgitárossal, aki alapító tag is és Csürke Zoltánnal, a jelenlegi gitárossal állt össze a csapat. Együtt zenélgettünk és így hoztuk létre azt a formációt kerek 10 éve Entrópia Architektúra néven, melyet ma is láthat/hallhat a közönség.
Annak idején alapítottunk egy egyesületet – Szabad Emberi Gondolkodásért Egyesület -, amely egy avantgárd művészeti megnyilvánulás volt. Két másik zenésztársammal együtt, akik már nincsenek a zenekarban, olajfestményeket készítettünk és kiállításokat szerveztünk. Az Őszi Szalon nevezetű kávéház működése segítségével – amely az egyik tagunk tulajdonában volt – történtek ezek a kiállítások, kamarazenei koncertek. Próbáltunk szabad csoportként alkotni. A csoportunk neve L’art contre L’art, művészet a művészet ellen nevet kapta. Egy jó barátunk lakásában alkottunk közösen; ott festettünk, ott szereztük a dalokat. Amikor ennek a dolognak valahogyan kezdett vége lenni, a körülöttünk lévő éra kezdett erősen kapitalizálódni, formalizálódni. Úgy gondolom egy nagyon nehéz időszakon vagyunk talán túl. Az utóbbi 10 év a független, művészeti megnyilvánulásoknak nem igazán kedvezett. Ez a folyamat azt jelentette, hogy maga az egyesületünk is gyakorlatilag az érdektelenség felé haladt. Nagyrészt a befogadók hiánya és anyagi problémák miatt az egyesület megszűnt. Viszont maga az egyesület az Entrópia zenekarban élt tovább. Az Őszi Szalon irodalmi kávéház záró estjének az Entrópia Architektúra volt a neve, a címe. Ennek alkalmából egy pamfletet írtam, egy olyan kis megnyilvánulást, hogy mit jelent ma a mai művész számára egyrészt a poszt konstruktivizmus, másrészt a konstruktív művészet halála és a természet újraéledése. Mit jelent számunkra a halódó világunk képe vizuális és egyéb interdiszciplináris művészeti ágak nézőpontjából. Véleményem szerint az Entrópia Architektúra záró fesztivál után viszonylag kevesen értették meg, hogy ez szólna valamiről… néhányan viszont igen, és ez adott erőt, hogy ezt a nevet tovább vittük a zenekarban is.
Tehát általánosságban véve és konkrétan is lerombolunk struktúrákat és ezeknek a lerombolt struktúráknak a romjaiból, építőköveiből újabb rendszereket építünk. Innen ered az Entrópia Architektúra elnevezés. Maga a zenei stílust szerintem lehetetlen lenne besorolni. Nagyon sokféle elem van benne, nyilván azt tudnám elmondani, hogy ránk, zenészekre mik hatottak, jelenleg is hatnak és régebben is hatottak, viszont biztos vagyok benne, hogy soha nem lenne teljes a kép.
– Mégis melyek ezek az irányzatok, stílusok? Miket hallgattok mostanában, milyen hatások értek?
– Saját magam nevében tudok nyilatkozni, de szerintem a többiektől sem áll távol ez a vélemény. Leginkább a rituális doom metal szerű könnyűzenei (nevet) stílust emelném ki, mely rányomta bélyegét a csapatra. A rituális doom metálban alkotó előadók szeretete bizonyos tagokat bevonzott a zenekarba. Ez nem jelenik meg a zenénkben erőteljesen, viszont a tagok külön-külön kedvelik. Nem akarok zenekar neveket mondani, mert azzal megtörném a varázst…
– Mégis kíváncsi lennék pár névre, tudnál előadókat mondani?
– Valójában az egyik ilyen zenekar a Neurosis, kifejezetten erősen hatott a csapatra. Sokat hallgatjuk. Sokan szeretjük a Tool-t ebből a világból, de említhetem Meredith Monk-t, John Cage-t, a Swans-t, sorolhatnám a végtelenségig. Nagyon sok dark ambient zenét hallgatok, a Der Zunder projektemmel művelem is ezt, illetve avantgárd jazzt is Schrödinger Fraktion néven; az Entrópiában szaxofonozó zenésztársammal együtt alkotjuk ezt a formációt. Kiemelném a kortárs komolyzenét, mely véleményem szerint jobban meghatározza a zenénket, mint például a Neurosis.
Jelenlegi gondolatmenetem alapján az emberi hangot hangszerként képzelem el. Mantrákat, imádságokat használunk fel. Nem szeretném, hogy ezek a dolgok taxatív, vagy bármiféle jelentéstartalommal bíró formátummá álljanak össze. A szöveges részeknek erős szimbolikus jelentősége van. Ebből a szempontból megközelítésünk hasonlít a Dead Can Dance-re. Nem írunk verseket, dalokat, bár megtehetnénk. Többünknek vannak ilyen területen alkotásai, gondolkodunk ilyen dolgokban is.
– Baki Imre (főszervező) említette, hogy együtt gondolkodtatok ezen a fesztiválon. Mit gondolsz, egy ilyen jellegű fesztiválnak van létjogosultsága?
– Imre elég spontán… (nevet). Ezt majd az idő fogja eldönteni. Nagyon nehéz 10 év után vagyunk. Én abban reménykedem, annak a megnyilvánulását látom, hogy újra igény van ilyen jellegű rendezvényekre, hogy ez majd egy hónapig tart, vagy félévig, azt nem tudom megmondani. Elég szkeptikus voltam az utóbbi időben ennek a dolognak a tekintetében. Most néhány hónapja úgy képzelem, hogy van remény: megjelennek az emberek a koncerteken, egyre többen. Ez nagyon fontos, mert az elmúlt 10 év nagy részében úgy éreztem, hogy a magyarországi közönség egy nagyon nehéz posztfogyasztói irányba indult el. Posztfogyasztó alatt itt a valódi lukácsi esztétikai oldalt értem. Az emberek elmentek elég furcsa végletes irányokba. Mindenki azt hallgatta, amire éppen igényt teremtett önmagának, vagyis az emberek elsősorban az italozás és a hely miatt jártak koncertekre, és nem a zene miatt. Ez nagyon lassan kezd megfordulni.
– A Harmadik Ember Fesztivál egyedi színfoltja a mai fesztiváloknak, abban az értelemben, hogy minden fesztiválon van úgynevezett húzónév, általában a mainstream szcénából, itt pedig csak underground zenekarok lépnek fel…
– Ez teljes mértékben így van, nem véletlenül. Én úgy gondolom, hogy ez a minimális méretű közönség az, amit a magunkénak tudhatunk. Aki körülöttünk van, azokkal egyívásúnak érezhetjük magunkat. Számomra ez is csoda, hogy tulajdonképpen hogyan húztuk ki ezt az elmúlt 10 évet Kiadtunk egy demó lemezt és semmiféle kiadó nem állt mögénk… ezt teljes mértékben elutasítottuk és végig maradtunk a saját magunk által kitaposott úton. Egyetlen olyan próbánk nem volt még, ahol megpróbáltunk volna bárkit utánozni, vagy bármilyen aktuális stílust művelni. Az alkotások spontának, és jelen pillanatban azt kell, hogy mondjam, elég kiforrottak. Sokat improvizáltunk az első lépéseknél, most már azért az improvizáció minimális a színpadon.
– Nyitottabbak nyugatabbra a zenétekre?
– Az Entrópiával még nem léptünk fel külföldön, viszont léptünk már fel a Corrections House (supergroup) vendégzenekaraként, akik Neurosis, Eyehategod, Yakuza, Nachtmystium tagokból állnak és egyébként mindegyiküket szeretjük. Nekik tetszett a zenénk, mivel tudtunk beszélni velük ez ügyben (nevet).
– Hétköznapnapjaidban is megmutatkozik az Entrópia zenei hitvallása?
– Sokat foglalkoztam délkelet-ázsiai harcművészetekkel, buddhista gondolkodású ember vagyok, illetve gyakorló buddhistának is tartom magam. Ez az én személyes megélésem. Vannak a zenekarban olyanok, akik talán vonzódnak ehhez, de én nem akarok a nevükben nyilatkozni. Ami a színpadon történik, a közönséggel együtt, az mindenképpen egy rituális szerű megnyilvánulás, a szó profán értelmében.
– A személyiségedet formálta a zene, a „zenekari lét”?
– Úgy jellemezném, hogy a színpadi történés az élet legtisztább pillanata, az igazi jelen. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a kristályos jelen mindig a színpadon van! Nem vagyok képzett zenész, nem is tartom magam annak. Az egyetlen funkcióm, mint frontembernek a zenekarban az, hogy katalizátor legyek a többiek – a technikailag magasan képzett zenészek -, a közönség, és a között a történés között, ami a színpadon zajlik. Szinte függök ettől az érzéstől.
– Az Entrópiával hol találkozhat a közönség legközelebb?
– Igazság szerint egy bizonyos rendszerességet szeretnénk tartani, Imi (Baki Imre főszervező) vevő erre, Ő felvállalta… Meg kell említeni a Memento Mori szerepét, mert nagyon sokáig az ő rendezvényeiken vettünk részt, támogatták azt, hogy működünk, illetve a Fekete Zaj is jó kezdeményezés volt. Bizonyos mértékű rendszerességre törekszünk. Személyekhez köthetőek a koncertjeink, aki a Memento Mori és Imi tevékenységét követi, az találkozni fog velünk. A következő évben szeretnénk egy új hangzóanyagot létrehozni, kiadni, és az idei évre elhalasztott Európa turnét valamilyen szintén megpróbáljuk megvalósítani. A legközelebbi koncertünk szintén az R33-ban lesz, december 13-án.
Az esemény Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/events/368449789986107/?notif_t=plan_user_invited
Fotó: Kaunitz Miklós
Interjú: Libus Ágnes
Kapcsolódó cikkek: „Egy fesztivál az öntudatra ébredőknek” – Harmadik Ember Fesztivál – Budapest, R33, 2014. november 21.
Harmadik Ember Fesztivál – Képes beszámoló