1989, a berlini fal leomlásának éve ma már történelem, fordulópont, a rendszerváltozás kezdetét jelző sorsfordító határkő. De mit jelentett 1989 és az azóta eltelt huszonöt esztendő a kultúra, a művészetek számára, s mit jelentett egy alkotói közösség, a kortárs művészeteknek szentelt intézmény, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum életében?
Szabó Ágnes: Szabadság-szobor sziluett, 2000. Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
A Ludwig Múzeum éppen 25 éve van jelen Budapest életében. 25 éve hozza közel a kortárs művészetet a Ludwig házaspárnak és az alapítványnak köszönhetően. Huszonöt éve a Ludwig Múzeum egyfajta kapu az európai kortárs művészet felé. Peter és Irene Ludwig nagylelkű adománya megalapozta a múzeum nagy értékű nemzetközi gyűjteményét és lehetővé tette, hogy egy korszerű, friss szemléletű, a magyar művészetet a nemzetközi irányzatokkal párhuzamosan bemutató művészeti múzeum szülessen meg Magyarországon. Mindaz, ami a rendszerváltozáskor jött létre, arra az embereknek szükségük volt. A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum a mai napig az egyetlen olyan közgyűjteményünk, amely mind a hazai, mind a nemzetközi kortárs műveket bemutatja – hangsúlyozta megnyitó beszédében Rétvári Bence államtitkár, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese. Az elmúlt 25 évben több száz kortársművészeti tárlat színhelye volt, s a Ludwig múzeumok nemzetközi hálózatának tagjaként a nemzetközi kulturális diplomácia aktív szereplője, amely szakmai kutatási tevékenységeivel is nagyban támogatja a kortárs művészeteket. A múzeum kapu a magyar kortárs művészet felé is, amelyen keresztül nemcsak hozzánk jönnek külföldi alkotók és alkotások, hanem a magyar kortárs művészet is eljuthat külföldre, eljuthat a globális világba. Hozzájárul a közép-európai kollektív emlékezet ápolásához is. Különlegessége, hogy hangsúlyosan jelenik meg itt a térség elmúlt fél évszázadának művészeti termése. A kortárs művészetekről eltérő az emberek véleménye. Befogadásához olykor erőfeszítésekre van szükségünk, mert a klasszikus befogadó reflexek itt nem működnek. És valóban minden kortárs művészeti alkotás talánynak tűnhet. Ezért fontos elsajátítani mindazokat a technikákat, amelyek segítenek abban, hogyan szemléljük a kortárs műveket. A most megnyílt kiállítás a befogadó szempontjából az elmúlt negyed évszázadról szól. A csaknem 60 művész 80 műalkotása az elmúlt 25 év története a művészet tükrében, a korszak jelentős pillanatait rögzítik, társadalmi történésekre reflektálnak. Valamiféle tükröt tartanak elénk a művészek, s a háttér ismerete nélkül is hatást gyakorolnak a nézőre. A látvány befogadásra inspirál, gondolkodásra indít, hiszen önmagunkra ismerünk benne. Ez a mi huszonöt évünk, a mi közép-kelet európai valóságunk. Mi magunk vagyunk. A kormány jelentőségéhez mérten kiemelten kezeli a múzeumot, amely – a Magyar Nemzeti Galériával közös épületben, de önálló intézményként – helyet kap majd a városligeti új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttesben, ahol kétszer ekkora területen, még több lehetőséggel rendelkezhet – hangozott a megnyitó beszédben.
Walter Queins, az aacheni Peter und Irene Ludwig Stiftung ügyvezetője az alapítvány nevében mondott üdvözlő beszédében kiemelte, hogy a múzeum gyűjteménye újrarendezett kiállításának, nem pedig egy új gyűjteménynek lehetünk tanúi. Ezzel a tárlattal emlékezni szeretne az intézmény a 25 évvel ezelőtti „alapkőletételre”, az alapító okiratnak a Magyar Nemzeti Galéria Kupolatermében történt aláírására. Az 1991-es megnyitás óta pedig nagyszerű fejlődésnek lehetünk tanúi, s kétségtelenül Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb gyűjteményévé nőtte ki magát a Ludwig Múzeum. Az alapítvány továbbra is támogatja és figyelemmel kíséri fejlődését.
Dr. Fabényi Júlia, az intézmény igazgatója szerint pedig „ünnepelni jöttünk ma, nemcsak a megalakulás 25. évfordulóját, hanem az egyik példátlan magán adományozási gesztust is ünnepeljük. A Ludwig Múzeum története a magyar átalakulás egyik sikertörténete is egyben – hangsúlyozta az igazgató asszony – megalapításával egy karakteres, önálló szellemű, önállóságát a legnehezebb időkben is megőrző múzeum jött létre. A Kelet és a Nyugat közötti párbeszéd példája is, amely párbeszéd a mai napig folyamatos. Az alapítvány 70 nagy értékű műtárgy adományozásával járult hozzá 1989-ben a múzeum létrejöttéhez és további 90 műtárgy vásárlásával is támogatta. 300 kiállításnak és 3000 különböző programnak volt azóta a színtere. A Ludwig25 jubileumi tárlat az 577 műtárgyból álló gazdag gyűjteménynek csak egy szeletét hivatott bemutatni. Azokra fókuszál, amelyekkel az elmúlt 25 évben gyarapodott a gyűjtemény. Végül köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt 25 évben segítették az intézmény munkáját.
A kiállításmegnyitó előtt kerekasztal beszélgetés keretében a múzeum létrehozásában tevékenyen részt vevő meghívott vendégek elevenítették fel a 25 évvel ezelőtt kezdődött múzeumalapítási tevékenység főbb állomásait.
A Ludwig 25 – A kortárs gyűjtemény című jubileumi tárlat a kortárs művek speciális válogatásával rímel Peter Ludwig felfogására, amely szerint a művészet saját korának egyfajta lenyomata; autonóm formái mögött is társadalmi-történelmi meghatározottság tapintható ki. A tárlat ezt a nézőpontot hangsúlyozva új összefüggéseket keres a gyűjtemény egyes darabjai között, olyan fogalmakat és jelenségeket vizsgálva, mint a rendszerváltás, a történelem, a társadalmi és művészeti utópiák, az utca, a test vagy a tér. Az első teremben minden a szabadságot hirdeti, a várva várt, a bezártságban sokáig annyira áhított és valószerűtlenül messzinek tűnő igazi szabadságot: a Szabadság-szobor vibráló és mozgó neonfényreklámot idéző sziluettje (Szabó Ágnes alkotása), Tóth Endre Hegyeshalomnál leomlott a vasfüggöny című keretbe foglalt fehér, ködös üressége, ami önmagában is megdöbbentő és elgondolkodtató, alatta a láthatatlan semmit magyarázó felirattal: „Egy korszak vége: 1989. június 27-én Horn Gyula magyar külügyminiszter és osztrák kollégája, Alois Mock átvágja a vasfüggönyt jelképező drótkerítést” – s ebbe mindenki szabadon belegondolhatja, beleláthatja azt, amit akar, s aminek csak a fantáziája szabhat határt. A szemközti falon Sigmar Polke hatalmas, széttárt szárnyú madara, a két szárnyon sajátos szimbólumrendszerrel, amely a szabadság és rabság egymásnak feszülő, feloldhatatlan ellentét érzékelteti. A következő teremben azután azonnal a rendszerváltás eseményeinek közepébe cseppenünk. Sighard Gille Berlini táj című képe megint a szabadság és a diktatúra ellentétpárját állítja egymással szembe: fent a levegőben a Keletről Nyugatra tartó gépmadár, alatta a fallal kettészakított Berlin, a fal mögötti őrtoronnyal, távolban néma házsorokkal, ahová azonnal oda is képzeljük a falak mögött rettegő embereket. Erre mintha felelne Hajas Tibor fotója, amelynek címe, Kijelentjük, hogy ez a fal már nem létezik. A terem egy szögletében Csákány István A holnap dolgozója, bevetési ruha című kompozíciója mintha mementóként nézne vissza ránk a letűnt múltból: betonból, üvegszálból, farmerszövetből és epoxi festékből létrehozott szoborszerű együttes, ami egy pár csizmából, egy rádobott overallból és egy mikádóból áll. Erről is mindenki gondolhat azt, amit akar, egyéni befogadóképességétől függően. Az 1989-es események tükre Dan Perjovschi Glas-nost című 7 üveglapra filctollal rajzolt kompozíciója, minden üveglap előtt a bukaresti „22” című magazingyűjtemény egy-egy kinyitott példánya az eseményekről szóló hírekkel. Josip Vaništa horvát képzőművész újságpapír kollázsa a Balkánon dúló háború eseményeinek tömör krónikája. A következő termekben azután a fotókollázsok, ötletes és meghökkentő videomontázsok és -installációk, a nagyvilágban történő pusztító háborúkat bemutató táblaképek, a régi rendszer szimbólumait felhasználó elrettentő emlékeztetők sorakoznak, mint amilyen Pinczehehyi Sándor: Sarló és kalapács c. szitanyomatos képe, vagy Pauer Gyula: Az ezerkilencszázötvenhatos forradalom emlékére – hamisítási kísérlet az utcakövekre c. kompozíciója. Végül a változásokat, a mai élet jelképrendszerét felvonultató alkotások, fotók, redy-made-ek, tárgycsoportok zárják a nagyon változatos, elmés, kifejező és agyat megmozgató, rendkívül érdekes és színvonalas tárlatot, amely Szipőcs Krisztina művészettörténész alapos és hozzáértő kurátori munkáját dicséri.
A tárlathoz egy külön teremben a múzeum alapításának történetét bemutató kamarakiállítás kapcsolódik. A Ludwig 25 – A kortárs gyűjtemény november 14-étől látogatható.
Varga Bótos Anna