A Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán dirigálásával a szeptember 25-i évadnyitó hangversenyükkel Bartók Bélára emlékeznek hagyományosan a zeneszerző halálának évfordulóján. A Művészetek Palotájában tartandó koncert sztárvendége Párizsból érkezik. LAURENT KORCIA neve Magyarországon talán kevésbé ismert, de Nyugat-Európában és különösen Franciaországban a hegedűművész a legjelentősebb és legrangosabban jegyzettek közé tartozik. Érdekesség, hogy Jacques Thibaud és George Enescu növendékétől tanult, az pedig külön aktualitást ad Korcia budapesti fellépésének, hogy két héttel a koncert után ünnepli ötvenedik születésnapját. Pályakezdőként Európa három rangos nemzetközi versenyét is megnyerte, köztük a Nemzetközi Paganini Versenyt.Koncertműsorai és lemezei tanúsítják, hogy egyik legkedvesebb zeneszerzője Bartók Béla. Ezen a hangversenyen azonban a romantikus irodalom emblematikus alkotását szólaltatja meg, Brahms Hegedűversenyét. Korcia átiratokat is készít – Brahms Magyar táncait hegedűre, nagybőgőre és cimbalomra hangszerelte át – és kitekintget a jazz világába is.
Kocsis Zoltán – Fotó: Kenéz László (Nemzeti Filharmonikusok)
Az este nem múlhat el BARTÓK alkotásai nélkül: az 1910-ben komponált, majd 1926-ban revideált Négy régi magyar népdal csak ritkán hallható, ez is különlegessé teszi a koncertet. A 20. század első évtizedeiben sok férfikar működött Magyarországon, melyeknek tagjai általában nem tudtak kottát olvasni, de nagy énekkari tapasztalattal és gyakran kiváló hanganyaggal rendelkeztek. Ez a körülmény magyarázza, hogy a férfikarra írt Bartók-kórusok nehezebbek, és hangterjedelmük is jóval nagyobb, mint a női, illetve gyermekkaroké. A Négy régi magyar népdal alapjául szolgáló dallamok mindegyike a zeneszerző saját gyűjtése: az első kettő Erdélyből (Csík megyéből), a harmadik a felvidéki Nagymegyerről, a negyedik a Dunántúlról származik.
Az 1929-ben keletkezett Húsz magyar népdal széles ívű négy sorozata nemcsak a paraszti világ, hanem a bartóki zene kompendiuma is. Eredetileg zongorára íródott, a zeneszerző ötöt írt át belőle zenekarra, a további tizenöt dalt Kocsis Zoltán hangszerelte. „Meghatározó élményről maradnak le azok a zenerajongók, akik a sorozattal nem ismerkednek meg közelebbről, hiszen EGÉSZEN EGYEDÜLÁLLÓ, AHOGY BARTÓK EZEKHEZ A MÁR EGYSZÓLAMÚ MIVOLTUKBAN IS REMEKMÍVŰ DALOCSKÁKHOZ MINDIG AVATOTT KÉZZEL, A TARTALOM MEGKÖVETELTE SZELLEMBEN NYÚL.” – vallja Kocsis Zoltán, az est karmestere.
„Egyes dalok kizárólag egyetlen élethelyzetet ábrázolnak (A tömlöcben, Bordal), míg mások egész eseménysort mondanak el (Pásztornóta, Kanásztánc, Tréfás nóta, Párosító 1, 2), vagy éppen csapnak át valódi, már-már színpadias drámába (Székely lassú, Juhászcsúfoló). Ráadásul a zeneszerző nem különösebben törődik az egyes darabokon belüli stílusegységgel. Mintha valamiféle magasabb eszmeiség, „a népek testvériségének” jegyében olvasztaná össze – mint egynéhány évvel korábban a Táncszvitben – a különböző, jobbára kelet-európai hangvételeket, nem egyszer azt az illúziót keltve, mintha a magyar énekes a dallamát román, szlovák vagy rutén környezetben adná elő. Ezt a leghumánusabb értelemben vett internacionalizmust Bartók 1929-ben már csak belekódolni tudta műveibe: a szintén Kodály hatására felvállalt gyűjtőútjai az ország feldarabolásával gyakorlatilag megszűntek. A folklórhoz való, minden etnikai diszkrimináció nélküli közeledés azonban továbbra is nyilvánvaló. Mindenképpen remekbe szabott kompozícióval – sőt, bizonyos értelemben az egyik fő művel – van dolgunk, de vajon olyannal-e, amiből elvenni és amihez hozzátenni sem lehet semmit? Kezdetben pusztán a teljes sorozat igen ritka előadásai felett érzett bosszúság késztetett arra, hogy a hiányzó 15 dallal kiegészítsem Bartók Béla hangszerelését. A sorozat darabjai közötti mélyebb összefüggések legtöbbjére akkor derült fény, amikor már jól benne jártam a munkában. Szinte természetes, hogy ezeknek megértése magától értődően vezetett el annak felismeréséhez, hogy a szerző által foglalkoztatott kis együttes egyes számok esetében egyszerűen nem elégséges a szavak egyszerűsége mögött megbúvó gondolati és lélekábrázolási árnyaltság illusztrálásához. Így kerül bele az orkesztrális megvalósításba a vegyeskar, akár, mint a természeti hátteret személytelenül megjelenítő zümmögő-kórus, akár a történésekben aktívan részt vevő szereplő. Így válik a Pár-ének valóságos párbeszéddé, helyesebben szólva két, egymást szervesen kiegészítő monológgá. Ezért duzzad meg a hangszerelés, természetesen szigorúan követve a bartóki intenciókat. „ – részlet Kocsis Zoltán írásából.
A sorozatokat nagyszerű, már nemzetközi hírnevet is szerzett énekesek és fiatal, díjazott művészek adják elő. Szakács Ildikó a 2011. évi Armel Operaverseny felfedezettje és a Nemzeti Énekkar tagja. Palerdi András a Magyar Állami Operaház állandó vendége. Brickner Szabolcs a belgiumi Erzsébet Királyné Verseny győztese, a Bayerische Staatsoper, az Oper Frankfurt valamint a Nationaltheater Weimar vendégszólistája. Wiedemann Bernadett Székely Mihály-emlékplakett és Liszt-díj birtokosa, aki neves karmesterekkel és énekművészekkel lép fel Európa, Japán és Brazília színpadain. Közreműködik a Nemzeti Énekkar (karigazgató Antal Mátyás), vezényel Kocsis Zoltán.
Időpont: 2014. szeptember 25. 19.30 óra
Helyszín: Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
BRAHMS: D-dúr hegedűverseny, op. 77
BARTÓK: Négy régi magyar népdal
BARTÓK-KOCSIS: Húsz magyar népdal
Vezényel: KOCSIS ZOLTÁN
Közreműködik: LAURENT KORCIA (hegedű), SZAKÁCS ILDIKÓ (szoprán), WIEDEMANN BERNADETTE (mezzoszoprán), BRICKNER SZABOLCS (tenor), PALERDI ANDRÁS (basszus), NEMZETI ÉNEKKAR (KARIGAZGATÓ: ANTAL MÁTYÁS), NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR