Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok kiemelt figyelmet szentel Richard Strauss műveinek – szimfonikus költeményeinek és operáinak – legyenek azok az általános repertoár, a zenetörténeti kánon részei, vagy mellőzött alkotások. A Művészetek Palotájában szombati (május 3., 19.30 órakor) hangversenyükön – a zeneszerző születésének százötvenedik évfordulója alkalmából – két olyan művet mutat be Kocsis Zoltán együttese, amelyek az utóbbi, azaz mellőzött vagy keveset játszott Strauss-kompozíciók közé tartoznak.
Kocsis Zoltán – Fotó: NF_Kenéz László
Az 1885 októbere és 1886 áprilisa között Meiningenben töltött bő fél esztendő fontos fordulópont Richard Strauss pályáján. Bár azottani másodkarmesteri állás elvállalására elsősorban az első karmester, Hans von Bülow, és annak akkori bálványa, Johannes Brahms személyes jelenléte inspirálta, végül egy harmadik muzsikus, a Liszt-rajongó Alexander Ritter esztétikai nézeteinek hatása alá került. Nem csoda, hogy a Meiningenből való távozását követő nyáron tett két hónapos itáliai útjának élményeit – szülei müncheni házába visszatérve – immár egy programzenei mű, az AUS ITALIEN című szimfonikus fantázia keretei között érezte kifejezhetőnek. Érdekesség, hogy nápolyi népdal gyanánt használta fel benne a híres Funiculì, Funiculà kezdetű slágert, de a dal szerzője, Luigi Denza később beperelte a zeneszerzőt, és meg is nyerte a pert. Az Itáliából ugyan még nem szimfonikus költemény a szó szoros értelmében (hisz a liszti egytételességgel szemben még őrzi a klasszikus szimfóniamodell négytételes szerkezetét), de világos programjával mégis Strauss első nagy lépése az új műfaj felé, melyet aztán 1887-ben, a Hamlettel hódított meg végleg a maga számára.
„A kis Molière-dolog” – így említi Richard Strauss egyik, Hugo von Hofmannstahlhoz írt levelében Molière AZ ÚRHATNÁM POLGÁR (Le bourgeois gentilhomme) című vígjátékának német adaptációját, amely végül a zeneszerző és a költő leghosszabb ideig tartó és talán legnehezebb közös munkája lett. Molière darabja 1670-ben került először színre, Jean-Baptiste Lully zenéjével. Főhőse az újgazdag Monsieur Jourdain, aki minden áron úriember szeretne lenni: zene-, tánc- és vívóleckéket vesz, a megözvegyült Dorimène marquise társaságára vágyik, a lányát, Lucile-t pedig a léha ifjú nemeshez, Dorante-hoz akarja feleségül adni. Lucile azonban Cléonte-ot szereti, s jól látja, hogy Dorante csak apja pénzére áhítozik. Cléonte kiterveli, hogy török hercegnek adja ki magát, s így veszi rá Jourdaint, hogy adja hozzá a lányát. Akciója végül sikerrel zárul: egy pazar estély keretében a túl sok alkoholt fogyasztott Jourdain áldását adja a szerelmesekre.
A kamarazenei hangszerelésű szvitben mindössze 36 muzsikus játszik (kettőzött fúvóskar, hárfa, zongora, vonós és ütőhangszerek), s a zeneszerző még a vonósok számát is pontosan meghatározta: 6 hegedű, 4 brácsa, 4 cselló és 2 bőgő. A darab kilenc tételből áll, közülük kettő Lully zenéjére épül. Az első felvonás nyitánya: „Jourdain – a polgár”. Első része a főhőst parodizálja; a második rész a kísérőzene egyik lírai ariettáját idézi; A második menüett. Jourdain finomkodó, esetlen tánca; harmadik a vívómester; negyedik a szabó jelenete és tánca; ötödik Lully menüettje (Lullynél vokális tétel; dallamát a táncmester énekli kíséret nélkül); hatodik Courante; hetedik Cléonte jelenete („Lully után”); nyolcadik a második felvonás előjátéka (az arisztokraták, Dorimène és Dorante portréja); és végül a kilencedik a vacsora („Asztali zene és a kukták tánca”). A vacsora egyes fogásaihoz Strauss odaillő zenei idézeteket tálal fel:a rajnai lazachoz Wagner A Rajna kincse című operájára, az ürücombhoz saját Don Quixote-jára való finom utalást, a sült rigóhoz és pacsirtához pedig A rózsalovag madárcsicsergését… S végül a záró „poén”: a hatalmas omelette surprise-ből egy kukta bújik elő, s a tétel a kukták féktelen táncával zárul.
A Nemzeti Filharmonikusok programjukat a Művészetek Palotáján kívül még május 4-én Székesfehérváron, május 6-án Veszprémben és május 8-án Nagykanizsán is előadják.
2014. MÁJUS 3., 19:30 – Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
R. STRAUSS: Aus Italien (Itáliából), op. 16
R. STRAUSS: Az úrhatnám polgár – szvit, op. 60 (III)
Vezényel: KOCSIS ZOLTÁN
Közreműködik: BIZJÁK DÓRA (zongora), KELEMEN BARNABÁS (hegedű)
KÖVETKEZŐ HANGVERSENYÜNK:
2014. MÁJUS 15., 19:30 – Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
DURKÓ ZSOLT: The Revelation to John
RAVEL: Daphnis és Chloé – balett
Vezényel: KOCSIS ZOLTÁN
Közreműködik: ÓCSAI ANNAMÁRIA (mezzoszoprán), HORVÁTH ISTVÁN (tenor), BOGNÁR SZABOLCS, NEMZETI ÉNEKKAR (KARIGAZGATÓ: ANTAL MÁTYÁS), SZEGEDI KORTÁRS BALETT
Születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából szólal meg a „harmincasok”, azaz az 1930-as években született zeneszerzők egyik meghatározó alakjának, Durkó Zsoltnak az utolsó alkotása. A szerző 1996-ban fejezte be A Jelenések könyvének margójára című oratóriumot, de a mű bemutatójára már csak halála után két hónappal, 1997-ben kerülhetett sor. „Durkó műve visszatekint, s mint legfontosabbra, arra tanít, hogy csak a lényeget érdemes elmondani. Arra, hogy a mű legyen alkotójának mindenkori képmása; hogy a művész önmagával szembeni szigora a művész etikája. (…) Nem jelenések, látomások, fantáziaképek színesen kavargó tömbjét, sorozatát tárja elénk a kompozíció, hanem a Károli Gáspár fordítása alapján a Biblia különböző részeiből összeállított zeneszerzői szövegkönyvet, tehát egy gondolatsort és érzelmi vonulatot” – írta a műről Kroó György. A koncert második részében a klasszikus görög író, Longosz szerelmes regénye elevenedik meg Ravel csodálatos zenekari színeket felsorakoztató feldolgozásában – a kórus például hangszerként, szöveg nélkül, hangzókat énekelve dúsítja, teszi még izgalmasabbá a zenekari palettát. Az előadás egyik különlegessége, hogy a bő száz éve bemutatott balett „kivonatos”, azaz szvit formában ugyan gyakran hallható, de teljes egészében csak ritkán tűzik műsorra. A produkció másik érdekessége, hogy a Kossuth-díjas Juronics Tamás vezette, nemzetközi hírű Szegedi Kortárs Balettel együttműködésben valósul meg.