A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum mai sajtóreggelijén, a Gerlóczy Kávéházban minden róla szólt, a művészről, aki mára már legenda.
Az asztalok ünnepélyesen megterítve, a terítőkön stílusosan a festő szitanyomatos motívumai, kör alakban piros fehér absztrakt mintákkal, rajta kis kosarakban franciás croissant és csokis kalács. A presszó egyik csendes szögletében szüntelen peregnek a filmkockák a kivetítőn. A hatvanas évekbe repítenek vissza. A fiatal Hantai éppen újabb kísérletét mutatja be. Ez az ún. pliage módszer. Megfog egy hatalmas vásznat. Nem feszíti keretre, ahogy szokás. Ráz egy nagyot rajta, azután a földre fekteti, jól összegyűri, egy kézi hengerrel még jól le is préseli, majd erős kék színű híg festéket hord fel az anyagra nagy, mázoló ecsettel. Mikor kész, és kissé megszikkadt a vásznon a festék, ismét megfogja, nagyot lendít rajta, mint amikor az asszonyok kirázzák a pokrócot, sőt bele is bújik, és így addig forgatja, egyengeti, míg a gyűrött vászon teljesen kinyílik, majd a gyűrődések fehéren maradt helyéből spontán alakzatok tűnek elő a nagy kékségből. Elkészült tehát a mű, amit most már fel lehet rögzíteni a falra.
Jackson Pollock amerikai festőkollégájához hasonlóan ő is, mint nagy kísérletező, a festészet, a stílusok, formák határait feszegette, fejlesztette tovább. Tudományos intellektuális elképzelés vezérelte, amikor leszámolt a szürrealizmussal, azt feje tetejére állítva azt kezdte vizsgálni, innen kiindulva milyen lehetőségek vannak még a művészet folytatására. Az akkor már erősen mediatizált környezetben nem volt egyértelmű, ezt hogy találja meg. Játszott minden rendelkezésére álló eszközzel, az anyaggal, a térrel, a formával, azt kiforgatva, majd ismét visszamentve, a felületet eltüntetve, majd a kompozíció felületkörébe visszateremtve próbált következtetésekre jutni. Majd még tovább feszítve a festészet klasszikus felületét, formáját kitolja köréből egy másik dimenzióba, mígnem mindez egy elvont lelki gyakorlat része nem lesz, amelynek során eljut a filozófiai gondolkodásig, s azt átültetve a saját nyelvére, a végtelent próbálja megmutatni. Ekkor felmerül a kérdés, vajon itt képről van-e még szó egyáltalán, vagy már valami egészen másról. A szakadatlan kísérletezés, szakítások és megújulások közben és után a művész fokozatosan izolálódott, magára maradt. A festészet elüzletiesedését pedig határozottan elutasította.
Dr. Fabényi Júliának, a Ludwig Múzeum igazgatójának a szavai szerint Magyarországon ez lesz az első igazán átfogó Hantai életmű-kiállítás. Az esemény tiszteletére hozzánk érkezett a művész családja is Franciaországból. 68 mű lesz látható, ami betölti majd a rendelkezésre álló teret. Helyet kapnak Hantai grafikai alkotásai is. Daniel Hantai, a festő legidősebb fia, a Hantai Archívum gondozója a kiállítás létrejöttének körülményeiről szólva kiemelte, hogy úgy döntöttek, nem a nagy nemzeti múzeumokból gyűjtik össze a tárlat anyagát, és nem is a párizsi Pompidou Központban tavaly megrendezett kiállítást hozzák Budapestre, hanem főleg a család, illetve a barátok képeit állítják ki, azokat, amelyeket még sehol nem mutattak be, de teljesen lefedik Hantai munkásságát, a szcénográfiai sorozattal együtt. Ezenkívül a művész magyarországi közgyűjteményekben található korai művei is láthatók lesznek.
Visszakanyarodva a kezdetekig, a festő egész életében vissza-visszanyúlt a gyökerekig, amelyek a biai gyermekkorhoz kötődnek, s amelyek emlékfoszlányai intuíciószerűen megjelennek egyes motívumaiban (egyházi ünnepek virágdíszei, édesanyja kötényének mintái, a vidék jellegzetes formái, színei). Bia pedig a Hantai Simon-díj létrehozásával állít emléket híres szülöttjének, amelyet diákoknak ítélnek oda évente kiemelkedő tevékenységükért.
A festészet és a művészeti kísérletezés szerelmeseinek igazi transzcendentális élménynek, szellemi kalandnak ígérkezik a nem mindennapi tárlat, amelynek ünnepélyes megnyitója 2014. május 8-án lesz a Ludwig Múzeumban, a nagyközönség számára pedig május 9-étől augusztus 31-éig lesz látogatható a különleges tárlat.
(Hantai Simon Bián született 1922-ben. Képzőművészeti főiskolai tanulmányainak végeztével 1949 óta élt Párizsban 2008-ban bekövetkezett haláláig. Főként a francia posztimpresszionizmus, illetve Bonnard és Matisse festészete hatott rá. 1950-től jelennek meg vásznain fantasztikus lények, organikus formák, biomorf alakzatok. A szürrealista képekkel párhuzamosan folyamatosan kísérletezik. Festészete egyre erőteljesebben gesztikussá válik, a figuráció és a figuratív alakzatok helyét jelek veszik át, majd a gesztusfestészethez közeledett. Az 50-es évek végén szakított a szürrealizmussal. Ezek után festette all over gesztusfestményeit, sötét alapon fehér keresztes vásznait és kalligráfiáit, majd a pliage-zsal kísérletezett).