A musicalek főként zenéjükről ismerszenek meg, bár a történet sem mellékes. A Pesti Magyar Színház musical repertoárjának új darabja merőben eltér a többitől filozofikus üzeneteivel, továbbgondolkodásra késztető mozzanataival. Mindezt pergő előadásmóddal, jó színészekkel, énekesekkel, látványos jelmezekkel teszi, szórakoztatóan, mégis színvonalasan. Stephen Sondheim Vadregény – Into the woods című titokzatos brodway-i musicaljének Harangi Mária rendezte április 26-i magyarországi ősbemutatója sok meglepetést tartogatott a nézőknek, feledhetetlen pillanatokkal örvendeztetett meg, nem utolsó sorban a bravúros rendezésnek köszönhetően.
A darab ismert mesehősök révén megelevenített szimbólumrendszerrel próbál a jelen kérdéseire válaszolni a maga játékos, dalos, táncos eszközeivel. A központi helyen természetesen az erdő van, ami néhol sötét és ijesztő, ismeretlen rejtély, teli útvesztőkkel, mégis elindulunk e vadonba a vágyaink, álmaink után, csodát keresni, titkot, szerelmet, közben szüntelenül a helyes utat fürkésszük, néha persze eltévelyedünk, óvatlanok vagyunk, botladozásainkat, naivságainkat megszenvedjük, de végül kitartásunknak mégis előbb utóbb meglesz az eredménye, és kitalálunk a világosra.
ivanyos-ambrus-vonalhuzas-bemutato-a-pesti-magyar-szinhazban-2014-majus-16-an-foto-marton-balint
Az első jelenetben egy nagy mesekönyv lapjainak harmonikaszerű széthajtogatásával kezdődik a varázslat: három színhelyen megelevenednek gyerekkorunk jól ismert mesehősei, Hamupipőke, Piroska, Babszem Jankó, meg a pék és a felesége, akik elkeseredetten vágynak gyermekáldásra. A színhelyeken párhuzamosan bonyolódó történéseket időnként egy fura narrátor szavai moderálják. A bonyodalmak okozója természetesen most is a gonosz boszorka, aki a pék családján ülő átkot csak bizonyos feltételekkel hajlandó feloldani. Elkezdődik hát a hajsza a feltételül szabott tárgyak megszerzéséért. A szereplők nekivágnak a rengetegnek, a mesekönyv díszletet az erdő stilizált oszlopai váltják fel. „Ha megvan a cél, akár verekedj meg érte!” – hangzik a dalban a biztatás. Az első felvonás végére természetesen minden sikerül. Teljesítik a banya kívánságát, ezért a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz meglakol, a péknének világra jön várva várt gyermeke, a herceg megtalálja Hamupipőkéjét, a szerelmesek egymáséi lesznek, s boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Az álom, a mese és a való élet mezsgyéjén egyensúlyozva próbál a szerző örök igazságokra rávilágítani, néha groteszkül, néha humorosan, karikatúraszerű iróniával vagy kesernyésen, de mindig a földre visszatérve, majd a nézővel összekacsintva, hogy mindez játék, nem kell komolyan venni.
Miután az első rész happy enddel végződik, a nézők még azért nem kerekedhetnek fel, mert jön a második felvonás, amikor beleláthatunk azokba a dimenziókba, amelyekről a mesék már nem beszélnek: meddig tart az elnyert boldogság, az öröm és béke állapota, s mi történik azután, ha a boldogság már kifárad ? Meddig vagyunk elégedettek, s teszünk-e azért, hogy a boldog állapotot megtartsuk? Tudjuk-e kezelni a konfliktusokat, csapásokat, katasztrófákat, ellen tudunk-e állni a pillanat kísértéseinek, hogyan viselkedünk, ha kudarcok érnek? Egyszóval hogyan birkózunk meg a hétköznapok kihívásaival, a „rút világ” kegyetlenségeivel? És ismét megjelenik az erdő. Megint a problémák elől futunk valahová, ha „nincs olyan hely, hol békét lelj, mert valami mindig fáj” eltévelyedünk az ismeretlenbe, s a rengetegből próbálunk azután ismét kitalálni. A megoldás keresése közben megtapasztalhatjuk, mi a harag és a bosszú, hogy lehet barátból ellenség, meginoghat-e a jó, ha elveszti a talajt a lába alól? Ciklikusan ismétlődnek a békés boldog és a zaklatott, feldúlt időszakok a színen is, a mesében is, mint ahogy az életünkben is, amelyek sokszor áldozatokat is követlenek. Végül, mikor már mindenkinek elege lesz a sok szenvedésből, megint helyreáll a rend és az egyensúly, mert mindig van, aki segítségre siet, „van, aki harcol érted, nem vagy egyedül”. Jönnek a fehér madarak, és megoldanak mindent, mert „minden gubanc kioldható”. S végül az utolsó dal végkövetkeztetéseivel utat nyit a katarzis felé: …”Gondold meg szép meséd minden szavát, gyermeked figyel! Figyeld az utat, ha rátalálsz, ne mondd soha, hogy nincs tovább, sötét néha, de sok szív együtt már nem fél.”
Irány tehát a Pesti Magyar Színház vadregényes, bohókás, de tanulságos és varázslatos új musicalje!
Fotó: Tóth Viktória
Varga Bótos Anna
Pesti Magyar Színház: Vadregény – Into the woods – További előadások májusban: 11. 15., 30., 31., 19:00