Idén lesz húsz éve, hogy a hazai mozik bemutatták a Sátántangót, a magyar filmművészet egyik legmonumentálisabb alkotását. A jubileumhoz igazodva az A38 szerzői esttel tiszteleg Tarr Béla rendezése előtt: a főszereplő, egyben zeneszerző Víg Mihály adja elő a Sátántangó zenéjét április 27-én a hajó kiállítóterében.
A teljes, több mint hétórás film levetítésére nincs mód, de a televíziós felvétellel összekötött koncerten a filmből kiemelt részletek is láthatók lesznek – szerepel a szervezők MTI-hez eljuttatott ajánlójában.
Két évtizeddel ezelőtt, 1994. április 28-án mutatták be a magyarországi mozik Tarr Béla Sátántangó című filmjét, amely Krasznahorkai László azonos című regényéből készült. A monumentális, több mint hétórás fekete-fehér mű azóta igazi klasszikussá, a hazai filmművészet egyik legjelentősebb darabjává érett. Bár Tarr és Krasznahorkai korábban már dolgozott együtt, az igazi hazai és nemzetközi elismertséget a stílusteremtő Sátántangó hozta meg. A forgatókönyvíró-rendezőpároson kívül két különlegesen fontos, állandó alkotópartner vett részt a film elkészítésében: Hranitzky Ágnes vágó és a film főszereplője, egyben zeneszerzője, Víg Mihály, aki később számos más Tarr-filmben is közreműködött.
Víg Mihály a nyolcvanas években a Trabant és a Balaton zenekar alapítója volt, a magyar underground rockzene kiemelkedő alakja, akinek szomorkás, lírai, balladisztikus dalai igazi (anti)slágerek lettek. A filmmel korán kapcsolatba került, az ő számai adják például az 1984-es Xantus János-film, az Eszkimó asszony fázik zenéjének gerincét. Tarr Bélával ugyanebben az évben kezdett együtt dolgozni, először az Őszi almanachban, majd jött a Kárhozat és a Sátántangó „főpróbájának” tekinthető Az utolsó hajó című rövidfilm. A Sátántangó után Víg szerezte Tarr valamennyi nagyjátékfilmje, így a Werckmeister harmóniák (2000), A londoni férfi (2007) és A torinói ló (2011) zenéjét is.
A Sátántangóban ő játssza a film egyik főszerepét, a széthullott alföldi tanyai közösségnek egyfajta reményt hozó „hamis prófétát”, Irimiást alakítja.
A filmet, Tarr sajátos, szinte a szélsőségig lassított tempóját, monokróm képi világát, különleges elbeszélőeszközeit a nyugat-európai és amerikai értelmiség és a filmrendezők egy része osztatlan lelkesedéssel fogadta. Susan Sontagtól Ulrich Gregoron át Gus Van Santig rengetegen dicsérték az egekbe a filmet, kiemelve, hogy a Sátántangó alapvetően változtatta meg a filmnézéshez fűződő viszonyukat.
A bemutató huszadik évfordulójára megszervezett este kísérlet arra, hogy az élőben megszólaltatott filmzene, az ezúttal kissé háttérbe szorított erős képek milyen új jelentésekkel ruházzák fel a Sátántangót, a magyar filmművészet egyik leginkább ambiciózus alkotását – szerepel az ajánlóban.