Benjamin Britten, a 20. század legnagyobb brit zeneszerzője 100. születésnapjának előestéjén a Művészetek Palotájában november 21-én egyik fő műve, a Háborús requiem szólal meg a Nemzeti Filharmonikusok előadásában a magyar zenei élethez erős szálakkal kötődő brit dirigens, Howard Williams vezényletével.
Az esten a Nemzeti Filharmonikusok mellett fellép Szabóki Tünde, Timothy Bentch, Stephan Loges, a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás), valamint a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: ifj. Sapszon Ferenc).
A zenetörténeti fontossága ellenére a hazai koncerttermekben ritkán hallható gyászmise az angliai Coventry második világháborúban lebombázott gótikus katedrálisának újraszentelésére íródott, de létrejöttében szerepet játszottak a szerzőt iskolás éveiben ért háborús traumák is. Britten nagyon határozott utasította el a háborút, hiszen két világháborút átélt, s ezért utasította el egy harmadiknak az esélyét is. Anglia keleti partján lakott, nagyon közel egy amerikai légi bázishoz. Egyre másra látta a nagy amerikai katonai jeteket érkezni, indulni, s abban az időben komolyan felmerült egy nukleáris háború veszélye.
Howard Williams úgy véli, hogy nem szükséges különösebben felkészülni, s előre meghallgatni a Requiemet. Amit azonban sokkal fontosabbnak tart, megérteni, hogy, amit hallunk, az egy ízig-vérig pacifista művész szerzeménye. „Ha összehasonlítjuk Verdi Requiemjével Britten művét, Verdit csodálta Britten, nagy példaképének tekintette. Britten Verdivel ellentétben azonban nem kínál semmilyen vigaszt. Jó, ha a közönség ráérez, hogy ez a mű nem vigaszt nyújt, hanem elmélkedésre ösztönöz” – mondja az est karmestere.
A darab érdekessége, hogy a latin gyászmise hagyományos tételeit az első világháborús verseiről ismert, Wilfred Owen költeményei tagolják. A zeneszerző az I. világháborúban elesett angol katonaköltő kilenc versét toldotta be. A kétféle textust a komponista következetesen két különböző hangzási síkon zenésítette meg: a miseszöveget mindig a szoprán szólista és a vegyes kar énekli szimfonikus zenekari alátámasztással, Owen költeményeit pedig a tenor és a bariton, 12 tagú kamarazenekar kíséretével. Időnként egy harmadik sík, egy távoli, misztikus hangzás, a kis orgonával kísért fiúkórus is megjelenik.
Nem könnyű a feladat, mondja a karmester, mert nem csak egy zenekar van, hanem kettő. Egy nagy szimfonikus zenekar és egy kamarazenekar, amelyben vonós, fafúvós, rézfúvós, timpani és hárfa szólók isvannak. Az eredeti bemutatóban, 1962-ben két karmester volt. Britten, a zeneszerző volt a kamarazenekar karmestere, és egy másik, aki dirigálta a teljes apparátust. Most, a mai divat szerint, mindez egy karmester irányítása alatt történik. Howard Willams pályafutása alatt mindkét verzióban dirigálta már ezt a nagyszabású, körülbelül másfél órás gyönyörű, ugyanakkor megrázó művet.
Howard Williams zongorázni és hegedülni tanult, és az oxfordi valamint liverpooli egyetemeken szerzett zenei diplomát. Felsőfokú karmesteri tanulmányait a londoni Guildhall Zene és Dráma Iskolában folytatta. Az Angol Nemzeti Operában vállalt korrepetitori állást, majd az ottani kórus igazgatója lett. Ezzel egy időben vezényelt a londoni Opera Factory nyitó évadjaiban. Opera repertoárja mára több, mint 70 művet tartalmaz. Nagy-Britannia szinte összes jelentős zenekarát vezényelte, és sokat dolgozik külföldön is. Magyarországhoz szoros szállak fűzik, hiszen 1989-től 2000-ig a Pécsi Szimfonikusok Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere volt. Ez alatt sok időt töltött a jelentős magyar szimfonikus zenekarokkal. A magyar kortárs zenei tevékenységéért Artisjus díjjal tüntették ki, és 1997-ben a magyar zene külföldi népszerűsítésért Bartók érmet kapott. Jelenleg a Cambridge-i Sinfonia és a londoni székhelyű Choir of the 21 st Century (a XXI. Század Kórusa) vezetőkarmestere. Repertoárja középpontjában Rossini, Verdi és Puccini művei szerepelnek, de szintén otthonosan mozog barokk zenekarokkal való munkáiban, illetve új darabok bemutatásában.
2013. NOVEMBER 21., 19:30
MŰVÉSZETEK PALOTÁJA – BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM, BUDAPEST
BRITTEN: Háborús requiem
Vezényel: Howard Williams
Közreműködik: SZABÓKI TÜNDE (szoprán), TIMOTHY BENTCH (tenor), STEPHAN LOGES (bariton), NEMZETI ÉNEKKAR (KARIGAZGATÓ: ANTAL MÁTYÁS), NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR], A KODÁLY ZOLTÁN MAGYAR KÓRUSISKOLA GYERMEKKÓRUSA (KARIGAZGATÓ: IFJ. SAPSZON FERENC)
Howard Williams karmesterrel készített interjúk:
KÖVETKEZŐ HANGVERSENYEINK:
A műsor a késő romantikától a 20. századon keresztül napjainkig kínál izgalmas zenéket, színes hangszer-összeállításban. A program legnagyobb szabású alkotása Arnold Schönberg 1899-ben komponált, egytételes vonóshatosa, amelynek hangzásvilága átmenetet képez a tizenkilencedik századi romantika és a huszadik század első felének tonalitástól eltávolodó zenei gondolkodásmódja között. A mű a liszti szimfonikus költemények hagyományába is illeszkedve, programzene és abszolút zene határán mozogva dolgozza fel Richard Dehmel gyönyörű költeményét, kihasználva egyben a vonós együttesben rejlő ezernyi színárnyalat lehetőségét. A műsor többi darabja is különlegesség. A második világháború utáni 20. századi zene egyik meghatározó és korszakalkotó egyénisége volt Karlheinz Stockhausen, akinek első felvállalt alkotását hallhatjuk a koncerten. Az 1952-ben bemutatott mű a pontzene vagy pointillizmus néven ismert irányzat egyik korai példája. Holló Aurél az Amadinda Ütőegyüttes tagja, de zeneszerzőként is aktív, izgalmas kompozícióit, átiratait időről időre hallhatja a közönség. A Calcutta és Brisbane között ingázó ausztrál zeneszerző, Gerard Brophy is érdekes hangszer-összeállításra – klarinétra, harsonára és vibrafonra – álmodta meg trióját. André Jolivet a 20. századi francia zenei különleges és egyéni hangú figurája; négytételes, karácsonyi
témájú triója 1943-ban keletkezett.
2013. DECEMBER 4. MŰVÉSZETEK PALOTÁJA HANGVERSENYTEREM
BRUCKNER: IX. d-moll szimfónia
BRUCKNER: Te Deum
Vezényel: Hubert Soudant
Közreműködik: BÁTORI ÉVA (szoprán), GÁL ERIKA (mezzoszoprán), BALCZÓ PÉTER, GÁBOR GÉZA (basszus), NEMZETI ÉNEKKAR (KARIGAZGATÓ: ANTAL MÁTYÁS)
A kilences szám különös jelentőségű a Beethoven utáni zeneszerzők között. Antonín Dvořák, Gustav Mahler, Anton Bruckner számára nem adatott több idő a sorstól újabb szimfóniát írni: kilencedikjük lett az utolsó. Sőt, Anton Bruckner be sem fejezhette hattyúdalát: kilencedik szimfóniájának tervezett négy tételéből csak három készült el 1896-ban bekövetkezett haláláig. Mikor már látta, hogy nem fog tudni pontot tenni a szimfónia végére, azt tervezte, hogy a Te Deumot teszi meg finálénak. Végül ez sem lett kivitelezhető, így a szimfóniát megrázó lassú tétel csendíti ki – Bruckner azt a címet adta neki: Búcsú az élettől. A mélyen vallásos zeneszerző választása nem véletlenül esett az Istent dicsőítő himnuszra, a Te Deumra: a Kilencedik „A szeretett Istennek” ajánlást viseli a partitúrában. Érdekesség, hogy Gustav Mahler a saját használatú partitúrájában áthúzta az előadók felsorolását, és a következőket írta arra a helyre: „angyalok nyelvére, üdvözült, meggyötört szívekre és tűzben megtisztult lelkekre”. A hangverseny karmestere a szép karriert befutott holland dirigens: aki egyaránt díjazottként végzett a fiataloknak kiírt besanconi karmesterversenyen és a Nemzetközi Karajan Versenyen. Hubert Soudant huszonnyolc évesen lett az Utrechti Szimfonikusok zeneigazgatója, és szintén több éven át vezette a Loire-menti Megyék Szimfonikus Zenekarát, valamint a Salzburgi Mozarteum Zenekarát is. A Tokiói Szimfonikusokhoz is szorosan kötődik, hiszen 1999 óta az együttes első vendégkarmestere, 2004 óta pedig zeneigazgatója.