Magyarok a legrangosabb televíziós díj jelöltjei között

A Magyarországon forgatott és a közmédián futó, Borgiák című filmsorozat stábjának tagjait is jelölték az Emmy-díjra.

Varga Judit berendező páncélokkal pózol az etyeki Korda Stúdió műtermében. MTI fotó: Kallos Bea

Varga Judit berendező páncélokkal pózol az etyeki Korda Stúdió műtermében. MTI fotó: Kallos Bea

Négy magyar is van az Emmy-díj idei több száz jelöltje között. Ők a Magyarországon forgatott, és a közmédián futó, Borgiák című filmsorozat stábjának tagjai. A filmes szakmában már a jelölés is nagy dolognak számít, hiszen az Emmy- díj a televíziós műfaj legnagyobb elismerése.

A Borgiák az európai történelem egyik leghírhedtebb fejezetét dolgozza fel. A VI. Sándor pápáról szóló filmben a pompa, a bűn és az összeesküvés együttesen fokozzák a hangulatot. A sorozat első három évadát az Etyeki Korda filmstúdióban forgatták, a produkció sikerét magyarok is segítették.

Több mint 600 doboznyi jelmez és ruha készült a legutóbbi évad részeihez, a jelmezkivitelező stáb tagja volt Homonnay Gábor, aki a Híradónak elmondta: ugyan nem dokumentumfilmet csinálnak, de igyekeznek korhűek maradni. Emellett az is fontos szempont, hogy “mai szemmel is jól nézzen ki” – tette hozzá.

Az Emmy-díjra Homonnay Gábor jelmezkivitelezőt, Halász Judit fodrászt, Varga Judit art directort és Kiszelly Gábor másodlagos speciális effektusokért felelős technikust is jelölték. A jelöléssel elismerik a csapat munkáját, és azt is mutatja, hogy “megfelelő minőségben és jól együttműködve dolgozunk” – jegyezte meg Kiszelly Gábor.

Az Emmy-díj a televíziós műfaj legrangosabb elismerése. Andy Vajna a Híradónak úgy nyilatkozott: már az hatalmas megtiszteltetés, ha jelölnek valakit. Egy esetleges győzelem “nagy jelentőséget ér a szakmában” – mondta a kormánybiztos. Az hogy sikerül-e magyaroknak is elhozni valamelyik díjat, szeptember 22-én, a díjátadó gálán derül majd ki.

Forrás: MTI