Emlékművet állítanak Makón Makovecz Imre tiszteletére

Emlékművet állítanak Makón a 2011 szeptemberében elhunyt Makovecz Imre tiszteletére, a műalkotás megtervezésére pályázatot írtak ki.

A Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány köztéri emlékhelyet szeretne kialakítani Makovecz Imre egyik utolsó munkája, a Hagymatikum fürdő épületének közvetlen környezetében, a Kossuth-díjas építész nevét viselő téren – tájékoztatta Palotai Péter, a civil szervezet elnöke az MTI-t.

Olyan kompozíciót látnának szívesen, amely autentikus módon jeleníti meg Makovecz Imre szakmai és emberi nagyságát azokra a jelképekre, szimbólumokra fókuszálva, amelyek átszövik egész életművét. Az alkotásnak illeszkednie kell az épített és természeti környezethez, méltónak kell lennie Makovecz Imre szellemiségéhez, értékrendjéhez. A tervezők október 30-ig adhatják be pályázataikat, amelyekről november 20-án dönt a Makovecz-emlékbizottság. Az emlékhelyet a tervek szerint 2014 augusztusában avatják föl.

Makovecz Imre épületeinek országszerte és a határokon túl is megvan a maguk varázsa. Makón egyedülálló módon tíz középület és egy köztér felújítása valósult meg tervei alapján. Az organikus építészet meghatározó alakjának a Maros-parti városban látható első alkotása az 1998-ban felépült Hagymaház, amely az elmúlt években a város és a térség egyik legfontosabb látványosságává vált. Az építőművész irodája a város központjában álló négytornyú épület elkészültét követően szerepet vállalt a gimnázium és tornacsarnokának megépítésében, a főtér felújításában és a Kossuth-szobor áthelyezésében, a Kálvin téri iskolaépület újjászületésében, az új makói buszpályaudvar és az újvárosi bölcsőde megtervezésében, valamint a Csanád vezér téri közhivatalok háza kialakításában.

Makovecz Imre tervezte a tanuszodát és a Marczibányi téren álló zenepavilont is. A művész legjelentősebb makói munkája az új fürdő épületének megtervezése volt, ennek elkészültét azonban már nem élhette meg.

Forrás: MTI