Elárverezik Lady Diana ereklyéjét

Hamarosan Lady Diana eddig ismeretlen, ifjúkori fekete-fehér fényképére licitálhatnak az érdeklődők egy amerikai árverésen.

A későbbi brit hercegnőt ábrázoló fénykép az 1980-as évek elején készült, valószínűleg egy síházban. A fotón Diana egy nagyjából vele egykorú, ismeretlen fiatalember ölében ülve mosolyog a kamerába.

A fénykép hátoldalán az 1981. február 26-ai dátum áll, vagyis a felvétel két nappal azután készült, hogy a Buckingham palota hivatalosan bejelentette Károly herceg és Diana esküvőjét. Egy kézzel írt megjegyzés a fotón arra figyelmeztet, hogy a képet nem szabad publikálni.

A New Hampshire állambeli Amherstben működő RR Auctions aukciósház szerint a felvétel a Daily Mirror című brit bulvárlap archívumából származik.

Az újság annak idején túlságosan kockázatosnak vélte a fotó leközlését. A menyegző hírének hallatán a lap illetékesei akkor úgy döntöttek, hogy nem publikálnak olyan képet, amelyen Diana egy másik férfi társaságában látható – mondta Bobby Livingstone, az aukciósház munkatársa.

Az újság fotógyűjteménye azonban hét évvel ezelőtt magánkézbe került.

Diana fényképére január 17. és 24. között licitálhatnak az érdeklődők az interneten.

Forrás: MTI