Csonka Szilvia megkapta a Domján Edit-díjat

weöres

Csonka Szilvia 2012-ben immár a második rangos szakmai elismerést vehette át: a POSzT legjobb női mellékszereplőjének járó díj után ma megkapta a Domján Edit-díjat is, amelyet minden évben egy tehetséges, fiatal, vidéken játszó színésznő művészetének elismeréseként adományoz az 1991-ben létrehozott Domján Edit Alapítvány.

A Jászai Mari-díjas Domján Edit 2012. december 25-én lenne 80 éves. Születésének évfordulója alkalmából idén – rendhagyó módon – három színművésznő is átvehette a róla elnevezett díjat. A kitüntetéseket Szakonyi Károly író, az alapítvány kuratóriumának elnöke adta át a Madách Színház Tolnay Szalonjában.

A díjazottak:

Csonka Szilvia, Weöres Sándor Színház, Szombathely
Mészáros Sára, Csiky Gergely Színház, Kaposvár
Trokán Nóra, Kecskeméti Katona József Színház

Forrás: Weöres Sándor Színház