HOLNEMVOLTFA – Népmesék kicsiknek
(magyar, indiai és cigány népmesék alapján)
Bemutató: 2012. november 20., 13:30
További előadások időpontjai:
November 21. szerda, 13.30
27. kedd 13.30 és 15.30
28. szerda 13.30 és 15.30
29. csütörtök 13.30 és 15.30
December 4. kedd 15.30
5.szerda 15.30
20.csütörtök 15.30
28. péntek 15.30
29.szombat 15.30
Helyszín: Csiky Gergely Színház, Stúdiószínpad
A mese fontos. Minden nép mesél gyermekeinek, este, napközben, alvás előtt, munka közti szünetekben. Fontos a közösségnek, hisz olyan tapasztalatokat oszt meg a kicsikkel, nagyokkal, hallgatókkal, amik segítségével az emberek bölcsebbek, okosabbak lehetnek, utat mutathatnak az élet kisebb-nagyobb buktatóin keresztül. Persze csak ha elég bátrak figyelmesen hallgatni, és magukat a megfelelő meseszereplő helyébe képzelni. A jó meséből minden korosztály a maga tanulságát szűrheti le, a gyereket megtanítja félelmeinek kezelésére, a nagyobbat emberségre okíthatja. Vannak vándormotívumok, amiket majd’ minden nép mesél, és vannak egyedi, csak egy adott népcsoportra jellemzőek – beleszövik életük történeteit, megpróbáltatásait meséikbe. Egy dologban azonban közösek: minden mese – még az állattörténetek is – az emberről szólnak, a bukdácsolásáról, arról, hogy hogyan él,élhetne, hogy kellene élhetőbbé tennie saját és a közössége életét. Ezért is oly fontos, hogy gyermekeink minél előbb, és minél többet találkozzanak a mesékkel.
Zenéjét szerezte: Huzella Péter
A dalszövegeket írta: Váradi R. Szabolcs
Játsszák:
Czene Zsófia, Fábián Zsolt, Fándly Csaba, Horváth Zita, Kalmár Tamás, Kovács Zsuzsanna, Lestyán Luca, Német Mónika, Tóth Molnár Ildikó
Hangszerekkel játszik: Huzella Péter/Borsányi Dániel e.h.
Díszlet-látvány: Bati Nikoletta – Szalai József
Jelmez: Cselényi Nóra
Zene: Huzella Péter
Koreográfus: Tóth Richárd
Súgó: Kirsch Vera
Világítástervező: Memlaur Imre
Ügyelő: Bors Gyula
Segédrendező: Mészáros Csilla
Rendező:Váradi Szabolcs
Részlet a darabból:
Madár vagyok madár lettem
napot, szelet csipegettem
ha nem akad, nincs keserem
szállok, mikor szállni kedvem.
Napba nézek, napot látok
egy csillagra rátalálok.
ha nem akad, odább állok,
mikor kedvem, tovább szállok.
Szálltak, csak szálltak. Országok, világok felett. Ha megéheztek, csippentetek egyet a napból, ha meg megszomjaztak, kortyoltak a szélből. Mígnem egyszer leszálltak az emberek közé. Sose láttak még ilyen szépet. És amikor meg rázendítettek, minden ember őket akarta. Etették, itatták őket, simogatták a puha aranytollukat, csakhogy énekeljenek nekik. Császárok, királyok udvarába beröppenhettek, amikor csak kedvük tartotta. Történt egyszer, hogy túl közel repültek a naphoz, hát bizony az addig szép arany tolluk szép barna lett. Őket nem zavarta, sőt tán még örültek is neki, hiszen így még közelebb repülhettek a naphoz. Ám az emberek már nem szerették őket. Hiába énekeltek ugyanolyan szépen, mint annak előtte, az aranytoll az mégiscsak aranytoll. Így aztán nem volt mit tenni, vándormadarakká váltak. Nappal röpültek, éjjel leszálltak. Néha addig maradtak, amíg a csősz el nem kergette őket. Akkor aztán újból felröppentek, nekieredtek. Ha fáztak, fellegekkel takaróztak. Így érkeztek el hazáig. Ott leszálltak, és újra emberré váltak. De már nem voltak királyok és királynék – szegények voltak, a bőrük barna volt, csak a hangjuk emlékeztette őket a hajdanvolt aranytollú madarakra.
Azt ettek, amit találtak. Magokat, néha, ha az emberek ráismertek az egykor volt madarakra, és megénekeltették őket, cserébe dobtak nekik falatokat. Ha meg semmi nem akadt, akkor vártak arra, amit a természet ad nekik. Most se volt másképp.
Fotó: Memlaur Imre Forrás: www.csiky.hu