Sikeres volt az Erkel-opera közvetítése a közmédiában

Sikeres volt a Magyar Állami Operaház évadnyitó előadásának, Erkel Ferenc Hunyadi László című művének közvetítése a közmédiában: a műsort átlagosan csaknem 140 ezren nézték szombat este – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-t hétfőn.

Sikeres kezdete volt a Magyar Állami Operaház és az MTVA hosszú távú együttműködésének a szombat este az M1, a Duna World és a Bartók Rádió csatornákon közvetített Erkel-opera. “A színházi teltház mellett az Operaház előtt további százak nézték kivetítőn a bemutató előadást, míg a közmédia csatornáin további százezrek követték nyomon rövidebb-hosszabb ideig a klasszikus daljátékot” – olvasható az összegzésben.

Az MTVA azt a célt tűzte ki maga elé, hogy legalább százezer nézőt ültessen le a készülékek elé, s ezzel bizonyítsa, van létjogosultsága a komoly műfajnak is a közmédiában. A kitűzött célt nemcsak elérni sikerült, hanem jócskán meghaladni is.

A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az átlagos nézettség 139 ezer 353 fő volt, míg a közönségarány a teljes lakosságban 3,4 százalék a felnőttek körében 3,8 százalék, a felsőfokú végzettségűek körében pedig 5,2 százalék volt. A mintegy 2,5 órás közvetítés idején 1 millió 54 ezer 417 fő kapcsolt az M1-re, azaz a 4 évnél idősebb magyar lakosság 11,4 százaléka.

Az MTVA nem titkolt célja, hogy a továbbiakban a sport műfaj mellett a kulturális tartalomban is piacvezetővé váljon a magyar elektronikus médiapiacon. Ennek előzményeként a Petőfi Rádió a magyar könnyűzenei tartalomban már megkerülhetetlenné vált, a Duna mindig is missziójának tekintette a magyar kultúra terjesztését, közvetítését és most az M1 is jelentős szerepet vállalt ebben.

Az év hátralévő részében a közmédia újabb kulturális produkciókat tervez bemutatni a magyar közönségnek – olvasható a közleményben.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI