Pálfi György filmjével ünnepel az 50 éves New York-i Filmfesztivál

Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim című montázsfilmjét vetítik hétfőn az ötvenedik évfordulóját ünneplő New York-i Filmfesztiválon.

A magyar rendező alkotását a Cinema Reflected című programban mutatják be a Lincoln kulturális központ közönségének. Pálfi György korábban elmondta: három évig készült kísérleti filmjével – ami egyúttal négy vágó, Czakó Judit, Szalai Károly, Richter Nóra és Lemhényi Réka munkája is – a filmtörténet 116 éve előtt tiszteleg, a Lumiére fivérektől az Avatarig. A 450 filmtörténeti klasszikusból összevágott alkotás a májusi cannes-i filmfesztiválon debütált sikerrel a nemzetközi közönség előtt.

New York után a produkció Lyonban vendégszerepel, ahol a rendező és Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró-dramaturg személyesen mutatja be a Lumiére Intézet filmfesztiválján. Az október 11-én megnyíló luxemburgi CinEast közép- és kelet-európai filmmustrán szintén műsorra tűzik a Final Cutot a következő hetekben.

Forrás: MTI