Új irodalmi sorozattal jelentkezik a Várkert Bazár, ahol havonta más tematika köré csoportosítva válogatnak a magyar költészet legnagyobbjainak alkotásaiból egy egész estére valót, három színész és egy zenész közvetítésével a készítők.
© Földházi Árpád
A Várkert Irodalom, a Nagy Magyar Versek (ENEMVÉ) című sorozatának első részét szeptember 28-án este hatalmas, teltházas érdeklődés övezte. Az ember lelki szintű kötődésének lehetséges formáit, az ember-Isten és ember-ember közötti kapcsolódást keresők kálváriáját járva, a szeretetélmény megtapasztalásának legintimebb fokát, annak szegmenseit a magyar költészet kiemelkedő alakjainak gondolat- és érzelemvilágán és saját anekdotáikon keresztül Udvaros Dorottya, Fekete Ernő, Vecsei H. Miklós és Beck Zoltán közvetítette.
© Földházi Árpád
© Földházi Árpád
A forgatókönyvileg is megtervezett, mégis bizonyos értelemben spontán est részeinek egésszé összekapcsolását, a válogatott versek, zenék és novella részletek felfűzését a legmélyebb, mégis „pofonegyszerű” emberi érzést, a hit általi kötődést saját komfortzónájukból kilépve, a prózai színész zenélve, az énekes verset olvasva, járták körbe a szerzők művei által az előadók. Az est könnyedsége által a téma, az Isten iránti, és az önmagunkból, a másik emberbe, a kölcsönösségbe, a megújulásba, lelki újjáépülésbe vetett hitet egyszerre befogadható és nélkülözhetetlen alapvetésként szerepeltették. Így az estnek volt egy olyan hangulata is, amely folyamán az elhangzó szövegek formai és tartalmi elemei nem csak szerzőiket emelte a halhatatlanok sorába, hanem az őket értő olvasóikat is.
Napjaikban a vers, a költészet szerepe leginkább a kisgyermekkori fejlődés lélektani vagy terápiás szerepét, fontosságát tekintve kap kiemelt helyet, és jelenik meg, mint szakirodalmi téma is. A kortárs versek a közösségi portálok hatására ugyan, bizonyos értelemben soha ekkora közvetítő szerepet nem kaphattak, a klasszikusok kötetein kívül azonban önálló kötettel csak a legbiztosabb könyvpiac képes kortárs szerzők jelentkeznek. Pedig a vers lélektani ereje, tömörsége, dallamvilágának közvetítő közege nélkülözhetetlen forrása önmagunk és a minket körülvevő világ megismerésének. A „legnagyobb” versekben az alkotók olyan tapasztalati tudást ragadnak ki önmagukból kortól, nemtől, korszaktól függetlenül, amely a bennük zajló folyamatok megértésére fókuszálva, sokszor szándék nélküli közlésként megjelenítve, de az értő olvasó számára is feleleveníti, megerősíti azt, és ezáltal az önmegértést és önelfogadást is megkönnyíti.
© Földházi Árpád
© Földházi Árpád
A József Attila, Pilinszky János, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, Ady Endre és Faludy György műveiből válogatott költemények, mint egész részek együttesen is az ember által áttekinthetetlenre fókuszáltak, hol vidáman, hol elkeserítően, hol megdöbbentően, de egyöntetűen letisztult őszinteséggel, olyan attitűdöt teremtve meg ez által, hogy az alkotók és előadók nem csak egymással, de a közönséggel is találkoztak ezen az estén.
Nem hangzott el, de egyik nagy kedvencemet kell, hogy most megidézzem, azért, hogy a versek fontosságát és a Várkert Irodalom sorozat jelentőségét hangsúlyozzam kortalanságával, jelentőségével, mélységeivel és összefüggéseiben. Egy olyan versről van szó, amelyet szinte minden kisgyermek ismer, csodálatos ritmikai és képi világa, látszólagos könnyedsége okán, és amely keletkezésének évtizedekig nem ismert egyszerű „titka”, nagyon mély érzelmi ihletettsége van. Még Károlyi Amyval való megismerkedése előtt, a II. világháború után, az Országos Széchényi Könyvtárban találkozott Weöres Sándor Polcz Aline-nel. Első benyomásra, akkor, ott, helyben megírta a Galagonya* című versét, amelyet a frissen elvált, „meghasadt szívű”, Magyarországra családja nélkül áttelepült lánynak adott. Sok évvel később, maga a vers alanya, Polcz Alaine Macskaregény című könyvében így foglalja ezt össze: „Ő az első találkozáskor láthatta rajtam, amit én nem tudtam.”
© Földházi Árpád
© Földházi Árpád
A versek, a szövegcentrikus dalok szerzőinek és az értő „olvasóiknak” élethez és önmagukhoz való viszonyulásának titka ugyanabban rejlik. És lehet, hogy jóval előttünk járnak a felismerésben, önkifejezésben, a szavak képi világként való megformálásában a költők, de legintimebb érzelmeik, felismeréseik tiszta, szándék nélküli közlésének megértéséhez és átérzéséhez ugyanazokra az értékekre kell alapozzunk. Hogy aztán az ihletettségük velünk való megosztásának köszönhetően mi is tovább láthassunk általuk. És most nem csak köteteket forgatva, de akár a Várkert Bazár csodálatos épületegyüttesében is találhatunk erre alkalmat, legközelebb október 10-én.
https://varkertbazar.hu/esemenyek/nagy-magyar-versek-20
© Földházi Árpád
WEÖRES SÁNDOR: A GALAGONYA*
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.