A kiállítás két varsói galéria – az Apteka Sztuki és a Le Guern Gallery – és az Esernyős Galéria együttműködésének eredményeként született. Kortárs lengyel alkotók művei érkeznek a III. kerületi Fő téren található kiállítóhelyre, hogy egyfajta keresztmetszetet nyújtsanak a mai lengyel képzőművészetről, elsősorban a festészet, a grafika és a szobrászat progresszív irányairól.
A Born to hang – Lebegésre teremtve című tárlat az óbudai Esernyős Galéria szervezésében a Visegrad Contemporary kulturális fesztivál keretében lesz az Art Market Budapest 2018 kísérőeseménye.
A fiatalabb és idősebb generációt képviselő lengyel művészek mindannyian komoly művészi háttérrel rendelkeznek, egyaránt jellemző munkáikra a kísérletezés és a kreatív, eredeti látásmód. A festők – Tomasz Ciecierski, Magda Fokt, Dariusz Korol, Robert Jaworski, Paweł Matyszewski és Irmina Staś – az absztrakt művészeti irányvonalat képviselik, csakúgy, mint Kama Jackowska grafikusművész. Elżbieta Banecka, Wojciech Tylbor-Kubrakiewicz műveire pedig inkább a figuratív kifejezésmód jellemző.
A kiállítás megnyitója 2018. október 09-én, kedden lesz, 18.00 órakor az Esernyős Galériában. (1033 Bp., Fő tér 2., www.esernyos.hu) Megnyitja a két lengyel kurátor Katarzyna Haber-Pułtorak (Apteka Sztuki) és Agata Smoczyńska (Le Guern).
A Le Guern Galéria művészei:
Tomasz Ciecierski (1945) az egyik legismertebb kortárs lengyel festőművész. A mostani tárlaton két nagyméretű festménye szerepel, az egyik a Shapeless/Formátlanság című, absztrakt kompozíció, melynek fő motívuma a mélység. A másik, három diptichonból álló mű, a High Tide-Low Tide / Dagály-Apály pedig a festészet és fotó-technika ötvözete. Tomasz Ciecierski munkássága tiszteletadás a festészet műfajának. Folyamatos kísérletezéseivel mintegy újrafogalmazza saját művészi koncepcióját. Ezt az útkeresést gyakran fotókon dokumentálja, amelyeket később felhasznál a festményekhez.
Irmina Staś (1986) és Paweł Matyszewski (1984) kiállított műveinek egy része közös alkotás. Ez az együttműködés egyrészt kísérletező kedvük, másrészt hasonló művészi érdeklődésük eredménye. Bár kifejezési formájuk eltérő, hasonló témákat dolgoznak fel. Irmina Staś képzeletbeli növényi és állati szöveteket fest, vegyítve azokat fiktív absztrakt formákkal. Az élet múlandóságából és változékonyságából fakadó bizonytalanságérzés foglalkoztatja. Pawel Matyszewski megszállottan foglalkozik az emberi élet és a természeti jelenségek múlandó, átmeneti jellegével. Az emberi környezet változékonysága és törékenysége izgatja, illetve azok a marginális események, amelyek extrém érzelmeket váltanak ki.
Az Apteka Sztuki Galéria művészei:
Elżbieta Banecka grafikusművész alkotásait japán utazásai ihlették. Ehhez társul a testet öltött emberi gondolat mindennemű földi megnyilvánulása – hétköznapi tárgyak, kimonók, legyezők, fejdíszek – iránti csodálat. Banecka szokatlan, lebegő objektumokat készít, amelyek a grafika, festészet, installációk és a szcenográfia határmezsgyéjén mozognak. Finom kimonó-formákat készít japán papírból. Munkái babaruhára emlékeztetnek, másrészt törékeny finomságuk miatt a buddhista művészet mulandó jellegét is idézik.
Magda Fokt (1976) műveit a természet inspirálja: ritmikus kő-alakzatok, párhuzamos víztükröződések, eltérő levegőrétegek, illetve az egészen végighúzódó, különféle szűrők. Festményei nem a világ valamiféle szintetikus leképezései, inkább azokat a – nem csupán biológiai és fizikai, hanem leginkább emberi – mechanizmusokat vizsgálja, ahogy a természetet érzékeljük. Gondolatainak kifejezésére különféle technikákat alkalmaz, az olajfestményektől kezdve a papírmasén át a vásznon ejtett bemetszésekig.
Darek Korol (1966) művészete egy különleges, vászonnal és füsttel végzett technológiai kísérlet. Munkáira a buddhista filozófiára jellemző mulandóság jellemző. A művész azt mondja, hogy nem szeretné, ha művei túlélnék őt, szerinte el kell tűnniük, mint a homokmandaláknak, vagy a vajból készült Buddha-szobroknak. Az alkotások az anyag nemes és törékeny voltára hívják fel a figyelmet. A művész egy belső utazásra, meditációra invitálja a nézőt, ahol fokozatosan eltűnik az érvelő értelem, ugyanakkor közelebb kerülünk a belső átalakulás, megnyugvás, egyensúly, béke megtapasztaláshoz – hasonlóan a buddhizmus “satori” élményéhez. A képek sokáig készülnek, és könnyen megsemmisülnek. Ez nem csupán a művész “mulasztása”; ebben az esetben túl sokáig tartja az “ecsetet” – a gyertya füstölgő lángját a vászonhoz, és – megszűnik a kép, lángra kap, elhamvad egy szempillantás alatt. A látogatók is tönkretehetik az alkotásokat, ha nem is szándékosan. Az emberek szeretik megérinteni a vásznat, hogy érezzék a “festék” felületének érdességét, sűrűségét. És ekkor az egész kompozíció szétesik – az eredeti kép geometrikus logikája megszűnik, a vonalak és sávok ritmusa felborul. Ha megérintjük a képeket, kezdetét veszi a zűrzavar, csupán egy folt marad belőlük, egy értelmetlen paca.
Robert Jaworski (1968) elutasítja a festészet korlátait. Képeit felfoghatjuk festményekként és domborművekként egyaránt, melyek az anyatermészethez kapcsolódó képzettársításokat ébresztenek a nézőben. A művész nem konkrét helyeket ábrázol, a képek mégis helyek érzetét keltik a nézőben, topográfiával, színes felületekkel és festékrétegekkel, amelyek mintegy táptalajként húzódnak meg a felszín alatt. Talán éppen az ilyesfajta geológiai fogalmak fejezik ki leginkább a képek lényegét, természethez való viszonyát. A festményekhez hasonlóan ezek a művek is különálló jelenségek a tér-idő folytonosságban, és a helyekhez hasonlóan pedig egy nagyobb, többdimenziós egység részei.
Hosszú évek óta folyik a vita arról, hogy vajon van-e esélye a túlélésre a sajátos karakterű lengyel művészi grafikának egy olyan lengyel társadalomban, ahol a gazdasági helyzet miatt nincs piaca a művészetnek. Ennek ellenére a fiatal generáció körében a művészi grafika továbbra is népszerű. A népességcsökkenés időszakában is húszszoros túljelentkezés volt a Varsói Képzőművészeti Akadémia grafikai karára, míg a festészeti, új média és belsőépítészeti karokra csupán négyszeres. A legutóbbi “Splitgraphic” horvátországi grafikai biennálén 250 résztvevőből 50 Lengyelországól érkezett. Kanada, Japán és Kína mellett Lengyelország vezeti a grafikai világranglistát, ezt a nemzetközi kiállításokon szerzett elismerések és díjak is alátámasztják.
Wojciech Tylbor-Kubrakiewicz (1974) egy új dimenzióba vezeti a nézőt. Még ha ismerős is néhány elem, ezeket véletlenszerű kombinációkban, a térben felfüggesztve ábrázolja, a zen kertek köveihez hasonlóan. Városi életképeket látunk, elhagyott udvarokat, bolti feliratokat – elmosódott kontúrjaik azt sugallják, hogy elvesztették eredeti jelentésüket. Az elménkben hömpölygő gondolatok káoszából felbukkanó képek csupán. Úgy tűnik, hogy az alkotás soha nincs kész, és inkább a keresés és nem a megtalálás a lényeg.
Kama Jackowska (1976) grafikusművész a kísérleti selyemnyomatok specialistája. A Varsói Képzőművészeti Akadémia grafikai karán és a Varsói Egyetem archeológiai karán végzett. Kama nyomatainak kompozíciója zavaróan bizonytalan, nyugtalanító, a festett részletek dominálnak a grafikus elemekkel szemben. A művész fokozatosan tünteti el a konkrét utalásokat, a végén már magát az objektumot, mint olyat is eltünteti. Munkáiban felismerhetetlen romokat, lerombolt zsidó sírkövek körvonalait alakít absztrakt figurákká. A zsidó síremlékek szinte átszakítják a nyomatok felszínét. Goya egyik rézkarcának bajonettjeit idézik, egy elveszett kultúrára emlékezve. Munkáiban Kama a háború és a holokauszt traumáját próbálja feldolgozni szuggesztív módon. Absztrakt művészi eszközökkel életre kelti az elnyomók és elnyomottak világát. Az egyszerre brutális és megható formanyelv által újra felidéződik a kegyetlenség aktusa. A felhasznált pigmentek éles kontrasztja felér egy tőrdöféssel. A színválasztás szándékosan erős, kellemetlen hatású. Irritálja a szemet és beindítja a fantáziát. Felkavarodunk, ürességet érezhetünk, de mégsem tudjuk elfordítani a tekintetünket. Ezek a képek átütő erejűek – a rabság és a horror szimbólumai, jellemzően inkább festészeti technikákat használva.