Szerző: Varga Bótos Anna
Fotók: Gordon Eszter
Róma, örök város, örök ihlet – gondolhatnánk – hiszen a régmúltban gyökeredzve egészen máig hatóan, és még sokáig, talán az örökkévalóságig meghatározta és meghatározhatja az emberiség sorsát. Itália és benne Róma mindig is megihlette, elbűvölte, odavonzotta, némelykor oda is szögezte, megtermékenyítette, fellelkesítette a művészvilágot, ezen belül a mi művészeinket is. Jeles íróinkat, költőinket, képzőművészeinket, akiket nemcsak az aranyló napfény, a ragyogó színek, az évezredes kövek, a mediterrán dalos jó kedély, a tenger tarajos hullámai, a gondolák diszkrét suhanása, Dante Isteni színjátéka, Taormina görög romjai, Vivaldi, Verdi vagy Puccini muzsikája andalított el, hanem maga az ott folyó, hömpölygő, zajos mindennapi élet, a hús-vér emberek valósága is megbabonázott, amely olykor harsány, vidámságtól, boldogságtól, kacajtól kicsattanó, máskor szomorúságtól, komor drámaiságtól telített, érzelmekkel, szenvedélyekkel, temperamentummal átitatott lüktetés.
„Itália! tudom városaid csodálni,
hol dús sikátoron vidám nép bizsereg.
Lázas az ily szűk út, mint testben kék erek,
s nemes, habár hanyag, szennyében is királyi.
Vonzanak íveid s tűnt fényed palotái,
árkádod, oszlopod, a sugaras terek,
hol elszédülnek az ideges emberek;
vonzanak a sötét toronylépcsők csigái.” – hangzanak Babits Mihály néhány verssorba szedett gondolatai, amelyek zseniális tömörséggel mutatnak rá mindarra, amit hazánk sík vidékéről kiszakadt művészemberek Itáliából egy slukkara magukba szívhatnak.
Olaszország, az olaszországi utazások különösen a XIX. századtól kezdődően mindig vonzották a Kárpát-medence poros, szárazföldi, tenger nélküli világából kitörni, kipillantani vágyó művészeket. Ez az irányzat különösen felerősödött 1928-tól kezdve, amikor is a magyar állam Gerevich Tibor művészettörténész, művészetpolitikus kezdeményezésére a Római Magyar Akadémián ösztöndíjat tett lehetővé fiatal művészek számára. Ennek nyomán bontakozott ki az úgynevezett római iskola, amelynek ikonikus képviselői Aba-Novák Vilmos, Kontuly Béla, Patkó Károly, Molnár C. Pál és még sorolhatnánk. „Gerevich szerint a Rómába küldött ösztöndíjasokra egyszerre hatott a régi Róma emelkedett légköre, a modern Róma frissessége és a modern olasz művészet lendületes újjászületése.” (Wikipédia). Volt és van is mit tanulni bőségesen Itáliában a művészeknek egészen az ókori alkotásoktól a reneszánszon, barokkon keresztül napjainkig, mind az építészeknek, szobrászoknak, festőknek, iparművészeknek és a társművészetek művelőinek egyaránt.
A Virág Judit Galéria nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy a magyar képzőművészet kedvelőinek bemutassa azt a rendkívül gazdag, szerteágazó, színes és értékes anyagot, amelyet a római iskolához tartozó művészek hoztak létre, továbbá azt is, amely ezt a kort megelőzte és ami utána következett. Rendkívül széles merítés ez, a kiállítást rendező kurátor, Kelen Anna művészettörténész és az őt segítő szakmai stáb merészségét, hozzáértését, ügyességét és kitartását dicséri. Mint ahogy a kiállításmegnyitón maga a kurátor is utalt rá, nem kevesebb, mint tíz év telt el a tárlat megszervezése ötletének kipattanása és hat esztendő a megvalósítás megkezdése óta. Nem csoda, hiszen csaknem száz alkotás illusztrálja ezt a majdnem százötven esztendőt felölelő, rövidnek cseppet sem mondható korszakot. Ilyen mélységgel és részletességgel még soha nem került a magyar képzőművészetet kedvelő közönség elé ez a korszak és iskola, ami a tárlatnak önmagában is különleges jelentőséget kölcsönöz. A bemutatott alkotások többnyire magángyűjtők tulajdonából, kisebb részben pedig múzeumokból kerültek a galéria falaira (Magyar Nemzeti Galéria, pécsi Janus Pannonius Múzeum és még sok más gyűjtemény). A tárlat a harmadik eseménye annak a kiállítássorozatnak, amely a meghatározó nagy művészeti központoknak, Berlinnek, Párizsnak és Rómának a magyar képzőművészetre tett hatását volt hivatott bemutatni, ezúttal Itália, ezen belül Róma és a magyar festészet kapcsolatát, kölcsönhatásainak rendszerét tárja fel. A Virág Judit Galéria saját finanszírozásában megrendezett nagyszabású seregszemléjéhez gyönyörű kivitelezésű művészeti album is készült Róma-Budapest címmel, az irányzatok, témakörök, és a római iskola alkotóművészeinek részletes bemutatásával, gazdag illusztrációs és képanyaggal.
Az utcáról belépve a Virág Judit Galéria impozáns előterébe, a szemközti falról azonnal a tárlat fő szenzációja tárul elénk, szinte akaratlanul is bevonzva a tekintetet, ami nem más, mint egy igen ritkán látható, jelenleg is magánkézben lévő féltve őrzött kincs, Csontváry Kosztka Tivadar Holdtölte Taorminában című, 1901-ben keletkezett vászna. Itt meg kell állnia mindenkinek, és nemcsak egy pár pillanatra. Csontváry szuggesztivitása ezúttal is lenyűgöző. A lassan elsötétülő házak mögött felbukkanó sárga, sápadt, kerek telihold, a türkizben tündöklő tengeröböl karéja, a kezdődő alkony színei, holdfényben játszó drámaisága felkavaró erővel hat, egyedi és megismételhetetlen.
Csontváry Kosztka Tivadar: Holdtölte Taorminában, 1901
Az előtér más ritkaságokkal is szolgál. Itt láthatók a római iskolát megelőző korszak jeles mestereinek olaszországi ihletettségű munkái, mint amilyen Barabás Miklós 1835-ben készült Róma című realista, rendkívül kifinomult, minden részletében kidolgozott grafikája, Ligeti Antal sejtelmes Itáliai naplementéje 1874-ből és ifj. Markó Károly Templomépítés című vászna 1882-ből. A századforduló, illetve az azt követő évek már más hangnemről, felfogásról, újabb próbálkozásokról árulkodnak. Ide tartozik Gulácsi Lajos Harmathullás (Női akt fák között) című meseszerűen léges, érzelmektől fűtött vászna, vagy Batthyány Gyula színpompás, mozgalmas, kosztümös szereplőket felvonultató, reneszánsz hangulatot idéző Firenzei este című munkája.
Az előtérből néhány lépcsőfokon keresztül jutunk le az elsötétített kiállítótérbe, ahol a homályos környezetben még szuggesztívebb erővel hatnak ránk a megvilágított alkotások. Az első benyomás mindjárt a festmények színgazdagságára irányítja rá a figyelmet, mint valamiféle igazi tarka kavalkádra, amely képes felrázni, kimozdítani hétköznapi valóságából a nézőt, szinte felvillanyozni, fellelkesíteni, divatos szóval élve feldobni, olyan transzcendentálisan szétterjedő, szuggesztív, lebilincselő erő lakozik bennük.
Ezt a sort – még a lépcső feletti térben – Aba-Novák Vilmos Nagy vurstli és Dél-olasz város vitorláskikötővel című képei nyitják meg, amelyek már a modernitás félreismerhetetlen jegyeit viselik magukon. Aba-Novákot a művészettörténet a római iskola legdinamikusabb, legtermékenyebb alkotójaként tartja számon. Meglepetés volt számomra az Aba-Novák-képek nagy száma, amely a tárlaton belüli külön Aba-Novák-bemutatóval is felér, hűen nyomon követhetve a művész munkásságának főbb állomásait, mintegy summázataként egy nagy ívű életpályának, felvonultatva fő, kedvenc témaköreit, mint a vurstli és a cirkusz (Cirkusz /Néparéna/). Gyönyörűek az olasz tengerpartot, a városokat, a közösségi életet (Római taverna) bemutató alkotásai. Ennyi Aba-Novák képet még soha nem láttam egy alkalommal egy helyen egymás mellett, mondhatom rendkívüli mértékben lenyűgözött és elvarázsolt.
A másik nagy anyaggal szereplő művész, Aba-Novák kortársa, Patkó Károly, aki itáliai évei alatt igyekezett tökéletesíteni technikai tudását, tartalmi és formai megújulását is keresve. „Az expresszionista és konstruktivista irányzatot sajátosan ötvözte a novecento neoklasszicista irányával. Nem volt túl ismert festő, talán mert nem kapott köztéri alkotásokra megrendelést. Erőssége volt a figurális ábrázolás, összefoglaló tájképek festése, mitológiai, bibliai és szociális témák megragadása és a rézkarcolás.” – olvasható a Wikipédia róla szóló szócikkében. Számomra a legemlékezetesebb vásznai a Sziciliai halászok; a Nápolyi öböl; az Akrobaták; A Római Magyar Akadémiában (Szalonban) című képei. A többi alkotásán, tájképén, életképén, csendéletén is szívesen elkalandozik a tekintet.
Témáikat tekintve is igen változatos képet kaphatunk a római iskola képviselőinek munkásságáról, hiszen nemcsak gyönyörű, érzékletes, színes, fényekkel telített, jellegzetes itáliai tájak,tengerparti sétányok, kikötők, vitorlások, idilli naplementék elevenednek meg vásznaikon, illusztrálva a század elejének hangulatát, hanem a népi életképektől (Pekáry István: Gyermekáldás) kezdve a mitológiai és vallásos témákon keresztül (Patkó Károly: Ádám és Éva; Pekáry István: Háromkirályok; Molnár C. Pál: Angyali üdvözlet III.) arcképek, aktok, csendéletek is (Pekáry István: Csendélet madarakkal).
A stílusbeli, technikai és tematikai sokféleségből kiemelkedik Sztehlo Lili munkássága. Csodálatos, csillogó, erős színhatású festett üvegei (Angyali üdvözlet) monumentalitásában, vallásosságában is modernitását, kísérletező kedvét tükrözik. A Jézus szent szíve című, eredetileg a városmajori templomba készült kétméteres üvegablakot a galéria a kiállítás alkalmából restauráltatta.
Scheiber Hugó sajátos avantgárd, olasz futurizmussal rokon stílusa, szemet gyönyörködtető, színpompás, groteszkbe hajló kifejezésmódjával az éjszakai szórakozóhelyek forgatagát, a kabarék színes világát eleveníti meg (Táncolók; Cirkusz; Kabaré). Kitűnő portréival (Önarckép szivarral) is széles körű elismerést szerzett magának.
Külön termet töltenek meg Vaszary János eleven, pasztelles, néhány laza vonással könnyedséget, vidámságot sugárzó tengerparti jelenetei (Trieszt; Tengerpart; Taormina; Tengerpart /Strandolók/ Rimini). Külön örültem Kontuly Béla konstruktivista absztrakció jegyeit tükröző, ritkán látható vásznainak (Csendélet kaktusszal és madarakkal; Csíkos blúzos lány; Tiberis /Ponte Sisto/).
Sajátos egyéniségével a nagyok közül is kitűnik, emelve a tárlat színességét Rippl-Rónai József olasz témájú képe, A Szent Márk tér Velencében című világos, pasztelles kompozíciója (1904-ből), amely ezúttal is a mester kivételes sokoldalúságáról tanúskodik.
Márffy Ödön a tenger, a víz, a hullámzás, a természet erőinek érzékletesen elvont ábrázolásával hívja fel magára a figyelmet (Itália /Lago Maggiore/; Csónak viharban; Halászok az öbölben).
A festészeten kívül a szobrászat is képviselteti magát néhány alkotással. Egyik ilyen érzéki, emblematikus munka Jálics Ernő Éva című kisplasztikája.
A római iskolának napjaink kortárs művészetével összeérő szálait talán legjobban Reigl Judit (Autóstoppal Ferrara és Ravenna között), Keserű Ilona (Tér felülről), Országh Lili (Régi város), Kondor Béla (Triptichon) alkotásai testesítik meg.
A Virág Judit Galéria legújabb, Róma-Budapest című a római iskola művészeinek lenyűgöző, érzékletes, színpompás, különleges stílusú és formavilágú alkotásait felvonultató, részletességében, mélységében és sokféleségében páratlan, megrendezésében rendkívül igényes kiállítása sajnos csak rövid ideig, 2024. február 22. és március 28. között tekinthető meg. A ritkaságszámba menő, hiánypótló, gyönyörű tárlat ingyenesen látogatható. A Virág Judit Galéria nemes és önzetlen célja ezzel a magyar művészet megismertetése, megszerettetése és népszerűsítése, ami minden elismerést és tiszteletet megérdemel. Számos tárlatvezetés is közelebb viszi majd az érdeklődőket a korszak fő tendenciáinak, a kiállított művek születése hátterének, körülményeinek a megértéséhez.
A kiállításhoz kapcsolódó Róma – Budapest című reprezentatív kiadványból alapos képet kaphat az olvasó a tárlatot érintő minden részletet illetően. További információ a https://viragjuditgaleria.hu internetes oldalon található.
