Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Nagyon könnyedén olvastam el Páll Szilárd legújabb regényét, az Alkonyatkor, Budapest felettet. A megkésett jó idő első olvasmányélménye volt május végén, a házunk padján. Szeretem ott megvárni, míg egészen rám sötétedik aktuális olvasmányélményemmel az éjszaka. Most három ilyen kora nyári este elég volt ahhoz, hogy végére érjek a történetnek, amely a házunk vastag fala oltalmával együtt, mintegy búraként borult rám annak a városnak a közepén, ahol nagyrészt játszódik.
Az erdélyi származású magyar írónk, Páll Szilárd (1959 – ) harmadik regénye ez, amit elolvasok. A történet, már-már könnyed, mégsem az. Nem csupán azért, mert az eredetileg közgazdász végzettségű szerző most is végtelen tájékozottságról és fantáziáról tesz tanúbizonyságot nagyon aktuális, harminchat számozott fejezetre tagolt regényében. Ráadásul úgy, hogy saját bevallása szerint és a köszönetnyilvánításában is utalva rá, részben megtörtént, de mindenképpen létező személy(ek) az alig néhány hetet, mégis másfél évtizedet átfogó történetének hősei.
Az otthonomként nevezett város, fővárosunk, a főhős szemén keresztül, útikönyvekbe illő ajánlóként is szolgálhatna. A belváros tipikus és kultikus részein zajló események leírása ugyanis tűpontos, nem csupán a tárgyi környezetet illetően, de a tereket, utcákat és történet kikerekedését szolgáló szórakozóhelyeken megforduló polgárok keltette hangulat miatt is.
A történet (idézem):
„Rezső Seattle-ben élő sikeres ügyvéd, Áron Erdélyből, Brassóból áttelepült, hajléktalanná vált alkoholista. Két eltérő életút, két távoli világ. Egy buddhista hittérítő valóságálma néhány napra egymás mellé sodorja őket, és egy egész sor kalandot kénytelenek megélni, együtt és külön. Kialakulhat-e bármilyen kapcsolat Rezső és Áron között, azon felül, hogy Szerb Antal Utas és holdvilág fehér borítású kötete mindkettejükben emlékeket ébreszt?
A filmszerűen pörgő cselekmény egy könnyed sztorit ígér, az igazi kérdés azonban az, hogy sikerül-e lerázniuk magukról a múlthoz kötődő képzeletbeli láncaikat. Hiszen mindketten XX. századi traumákat cipelnek magukban, küzdenek ellenük, ám nem csak a fájó múlt, hanem a jelen is nehezíti ezt a küzdelmet.”
A főszereplő szemszögéből lejátszódó történet Szerb Antal klasszikusa, az Utas és holdvilág majd száz évvel korábban íródott cselekményén keresztül, azzal összefüggéseket, párhuzamosságokat keresve értelmezi önmagát is. Ilyen formában már-már fejlődésregénynek is tekinthető Rezső története. A gyermekkorban induló cselekményben az életút meghatározó eseményeit – magába foglalva a szerelmeket is – feltárva a főhős néhány őszi hónap alatt megérti ugyanis élete ösztönös döntéseinek tudatosságát, és az előtte álló jövő időt így szilárdítja meg. A spirituális identitásból eredő feladat elvégzése magában is elgondolkoztathatná a főhőst, de a megvalósítás kevés azoknak az összefüggéseknek a feltárásához, amely önmagából fakad.
Ennek, a sok szempontból belső utazásnak ilyen jellegű rekonstruálása az író feladata, amely ebben az alkotásban is jól megmutatható. A többi az olvasó dolga.
https://napkut.hu/pall-szilard-alkonyatkor-budapest-felett-1664
