“Harminckét éves lettem én” – Novemberben az Andaxínház születésnapja a KuglerArt Szalonban

Novemberben lesz 32 éves az Andaxínház. Ebből az alkalomból két előadása látható a KuglerArt Szalonban.

November 22.  Az én cellám – Bukowski versek

Bukowski | vers | zene | Art-Dekódolás

KuglerArt  Szalon

19.00

Sütő u. 2. 1052

Az előadás szövegfolyama Charles Bukowski költészetéből merít.
Pritz Péter fordításában 2013-ban megjelent Vegyes felvágott című kötet írásaiból áll össze az előadás.
A könyv jelen pillanatban nem kapható, így aki nem ismeri ezeket verseket, az hiteles tolmácsolásban ismerkedhet meg velük, aki pedig ismeri, Hajduk Károly és a More von dir – cselló duó előadásában élvezheti ezeket a remekműveket.
Bukowski költészetének valódi erejét, árnyalatait, sokszínűségét közvetíti az előadás, melyben egyenértékű a hitelesség, az irodalom és a klasszikus zene. Egyszerre megrázó és vulgáris, lesújtó és felemelő, életunt és életigenlő, fanyar humorú és fájdalmasan őszinte.

Előadják: Hajduk Károly
More von dir – cselló duó
Kertész Endre és Háry Péter
Koncepció: Zsalakovics Anikó

Előadás után Art-Dekódolás program

Meghívott vendég:

Karafiáth Orsolya író, költő

https://www.facebook.com/events/1212853419569584

November 26.  Suttogók – József Attila versek

KuglerArt  Szalon

19.00

Sütő u. 2. 1052

© Brozsek Niki

József Attila költészetének személyes hangvételű közvetítése

A Suttogók előadás József Attila verseibe való alámerülés. Befelé hallgatózás. Személyesség, közvetlenség, bensőséges csendekkel. Csupa irónia, kihívó gyengédség, az élet egyszerű igenlése. Éles és lázadó. Sejhaj.

Közvetlen jelentés a máról, az egymásrautaltság érzéséről, a szabadságról. József Attila ismert és kevésbé ismert verseinek, belső hangjainak megidézése, ahogy ma bennünk rezdül.

Előadják: Hajduk Károly, Jászberényi Gábor

Rendező: Zsalakovics Anikó

https://www.facebook.com/events/630857058534035

Jegyfoglalás, regisztráció:
kuglerartjegyek@gmail.com
szervezes.andaxinhaz@gmail.com

Támogató: NKA

,