2019. május 16., csütörtök, 19:30 Zeneakadémia
Stravinsky: Gyászének
Prokofjev: Sinfonia concertante, op. 125
Stravinsky: Zsoltárszimfónia
Sibelius: VII. szimfónia (C-dúr), op. 105
Km.: Várdai István cselló, a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hannu Lintu
Hannu Lintu @ Németh András Péter
A Nemzeti Filharmonikusok Ferencsik bérletük záróhangversenyét május 16-án a kiváló finn karmester, a Finn Rádió Szimfonikus Zenekarát több mint öt éve irányító Hannu Lintu vezényli a Zeneakadémián. A karmester pályája elképesztő gyorsasággal ível felfelé. Évadonként több zenekarnál is debütál az Egyesült Államokban, Japánban és más távol-keleti országokban, valamint Európa nagy hírű együtteseinél.Műsorain természetesen kiemelt figyelmet szentel hazájának – ezúttal a finn nemzeti zene megteremtője, Sibelius utolsó, rendhagyó módon egytételes, fantáziaszerű VII. (C-dúr) szimfóniáját vezényli. Különlegesség Stravinsky Gyászéneke is: ezt a művet ugyanis csak néhány éve fedezték fel újra, addig elveszettnek hitték; a Zsoltárszimfónia jóval ismertebb, a kórust és zenekart csodálatos módon társító mű a 20. századi zene egyik klasszikusa. Szintén izgalmasnak ígérkezik Prokofjev egyik utolsó művét, szimfónia méretű gordonkaversenyét sokáig lejátszhatatlannak tartották – az, hogy ez a hiedelem megdőlt, az olyan, a kihívásokat fantasztikus művészi kalandként átélő művészeknek köszönhető, mint amilyen a nemzetközi színtéren is magasan jegyzett Várdai István
STRAVINSKY: Gyászének, op. 5
Igor Stravinsky 1908 nyarán, Usztyilugban komponálta körülbelül tizenkét perces Gyászénekét akkor elhunyt tanára, Nyikolaj Rimszkij-Korszakov emlékére. A művet sokáig elveszettként tartották számon, maga a zeneszerző is úgy tudta, hogy a partitúra a forradalom idején eltűnt. 1935-ben így emlékezett vissza művére: „A zenéjére már nem emlékszem, de az eszme, amelyben fogant, ma is világosan áll előttem. A zenekari hangszerek szólói egymás után, mintegy gyászmenetben, koszorúként rakták le dallamukat a mester sírjára, a háttérben pedig mormoló basszusok komor tremolója suttogott gyászkórusként.” Bár a mű partitúrája valóban elveszett, 2015 tavaszán, a szentpétervári Rimszkij-Korszakov Konzervatórium könyvtárának akkor már hónapok óta tartó átrendezése közben megtalálták a mű kéziratos szólamanyagát, így a Gyászének 1909 után 2016- ban újra elhangozhatott Szentpétervárott. A mű fennmaradásáért annak a könyvtárosnak lehet hálás az utókor, aki nem volt hajlandó végrehajtani az egyik szólamkottán olvasható 1951-es utasítást: „megsemmisítendő”.
PROKOFJEV: Sinfonia concertante, op. 125
Szergej Prokofjev 1948-ban ismerte meg Msztyiszlav Rosztropovicsot, amikor az akkor huszonegy éves csellóművész műsorára tűzte a zeneszerző I. csellóversenyét. Prokofjevet olyannyira lenyűgözte a produkció, hogy felajánlotta: Rosztropovics segítségével átdolgozza a harmincas években komponált művét. Az új inspiráció a lehető legjobbkor jött a zeneszerző számára. Azokban az években biztosított számára alkotókedvet, amikor zenéjét formalistának bélyegezték a Szovjetunióban. Az 1950–1951-ben komponált versenymű ráadásul jóval több, mint átdolgozás: terjedelmében és kidolgozásában is jelentősen meghaladja az eredetit, az 1952-ben tartott ősbemutatón „második” csellóverseny címmel hangzott el. Az ősbemutató dirigense Szvjatoszlav Richter volt, akinek ez volt az egyetlen karmesteri fellépése. A háromtételes, hozzávetőleg negyvenperces Szimfónia-concerto a szólóhangszer szólamának technikai igényei miatt a csellóverseny-irodalom egyik legnehezebb alkotásának számít.
STRAVINSKY: Zsoltárszimfónia
Serge Koussevitzky 1929 végén kérte fel Igor Stravinskyt egy szimfonikus mű komponálására a Bostoni Szimfonikus Zenekar fennállásának közelgő ötvenedik évfordulója alkalmából. A zeneszerző régóta dédelgetett tervét valósította meg: egy zsoltárszövegekből összeállított vokális szimfóniát komponált vegyeskarra (eredetileg férfikarra és gyermekkarra) és zenekarra. A zenekar hangzásának sajátos színt ad, hogy nincsenek benne klarinétok, hegedűk és brácsák, viszont két zongora is helyet kapott a hangszerek között. Az 1930-ban bemutatott Zsoltárszimfónia Stravinsky „neoklasszikus” korszakának egyik legismertebb kompozíciója lett.
SIBELIUS: VII. (C-dúr) szimfónia, op. 105
A legismertebb finn zeneszerző, Jean Sibelius az 1910-es évek közepétől kezdődően mély depresszióval küzdött. 1923–1924 fordulójának különösen világos, örömteli epizódja volt számára egy új szimfónia komponálása. Naplója tanúsága szerint 1923 októberében élete legsötétebb napjait élte meg, azonban október legvégén, az új művön dolgozva már így ír: „Csodálatos hangulatban vagyok. Az élet gazdag és mély.” Az „új mű”, azaz a VII. szimfónia ősbemutatójára 1924. március 24-én került sor. A bemutatón a darab még a Fantasia sinfonica címet viselte, csak később nyerve el végleges címét. Több szempontból is szokatlan ugyanis a mű felépítése: egyetlen tételből, azon belül viszont számos különböző tempójú szakaszból áll. A forma mentes minden hagyományos modelltől, inkább fantáziaszerű. Ami mégis összefogja a tételt, az a hangnem: a mű csaknem összes témája C-dúrban – ritkábban c-mollban – van. A szimfónia pozitív végkicsengését hallva érdemes idézni Peter Franklin zenetudóst, aki szerint ez a mű a C-dúr hangnem legnagyobb ünnepe.
Következő hangversenyünk:
2019. május 17., péntek, 19:30 Pesti Vigadó
JÓKEDV ÉS GYÁSZ
Stravinsky: Gyászének
Prokofjev: Sinfonia concertante, op. 125
Beethoven: VIII. (F-dúr) szimfónia, op. 93
Km.: Várdai István cselló, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hannu Lintu
A Nemzeti Filharmonikusok az idei évadukban Lukács Ervin sorozatuk utolsó hangversenyét május 17-én adják a Pesti Vigadóban. Programjukban Stravinsky sokáig elveszettnek hitt és csak nemrég felfedezett alkotása, a Rimszkij-Korszakov halálára írt Gyászének hangzik el. Ezt követi Prokofjev egyik utolsó műve, a szimfónia méretű gordonkaverseny, amelyet sokáig lejátszhatatlannak tartották – az, hogy ez a hiedelem megdőlt, az olyan, a kihívásokat fantasztikus művészi kalandként átélő művészeknek köszönhető, mint amilyen a nemzetközi színtéren is magasan jegyzett Várdai István. Az est második felében Beethoven zavarba ejtően problémamentes szimfóniáját hallhatjuk, amely tökéletes arányai, gyönyörű dallamai és nagyszerű zenei poénjai révén mutatja meg nekünk a sokszor félelmetes mester barátságos arcát.
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Forrás: MNF