„A keletkeztetett mű” – Cristina Kahlo Posthispánico MX című kiállítása a TOBE Galleryben

Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Fotók: Korhut Lili

Május 25-ig látogatható a TOBE Gallery legújabb, egyéni kiállítása, amely egy kortárs mexikói fotóművész, Cristina Kahlo alkotásaiból válogat.

© Korhut Lili

Az ez alkalomból hazánkba érkező művész nem először jár Budapesten. Éppen egy éve lesz nyáron, hogy a Magyar Nemzeti Galéria egyik legnagyobb volumenű kiállításának megnyitóján vett részt világhírű felmenője, Frida Kahlo rokonaként, a család képviseletében. Cristina Kahlo maga is vizuális alkotó, Mexikó kortárs művészetének ismert alakja. Látszólag a lehető legtermészetesebben éli meg, hogy az ismert festőművész, Frida Kahlo leszármazottjaként tekinthet a világra, hiszen azt saját szemszögén keresztül értelmezi, amelyhez saját önkifejezési eszközzel rendelkezik. Nagyon komoly útravalót kapott a családjától, hiszen nagymamája testvérének művészete sem csupán esztétikai nézőpontból számottevő, de a művészet története szempontjából is meghatározó. És ez alkotói gondolkodásmódjából, az élethez való hozzáállásából is fakadt.  A tavalyi év egyik legsikeresebb hazai kiállítása után kevesen lehetnek ma azok, akik ne tudnák, hogy az alig fél évszázadot átfogó életét betegségei árnyékában is teljes odaadással megélő művész, Frida Kahlo szerepe közösségi, össztársadalmi szinten is jelentős és befolyásos volt nem csak a maga korában, de a jövőre nézve is. Magánéletét tekintve, a férjéhez, a szintén festőművész Diego Riverahoz fűződő viharos, de rendkívül mély, tiszta és viszonzott érzelmei pedig művészetének egyik legfontosabb ihletességi alapját biztosították nehéz sorsa ellenére is.

© Korhut Lili

© Korhut Lili

© Korhut Lili

A most egyéni kiállítással jelentkező Cristina Kahlo is önálló utat jár be, de ezt az utat is megalapozzák azok a nagyon mély kulturális és tradicionális ismeretek, amelyek nemzeti hovatartozásának is a gyökerei. A fotóművész pályáját fényképes dokumentációk készítésével kezdte, azokon eltérő fejlődési rendellenességgel született gyermekeket örökített meg. Ezután tért át a művészi fotográfiai irányra, amely által hazája mellett számos európai országban is kiállított már. Az elmúlt évtizedben fordult a geometriai formák, az idő, mint fogalom és a helymeghatározások megörökítésének irányába, amelyek lenyomatai a most kiállított sorozatain is szerepet kapnak.

© Korhut Lili

© Korhut Lili

© Korhut Lili

A Posthispánico MX című tárlat a művész két irányzata közt keres kapcsolódási lehetőséget. A kiállított két, színes sorozat egyike a Mexikó különböző múzeumaiban rögzített fotókat és arcképeket mutat be, a másik a történelmi és kulturális jelen és múlt között fennálló kapcsolatokat értelmezi. És ez a kapcsolatkeresés az, amely a két sorozatban alapvetően közös és túlmutat a csupán esztétikai hatáson, úgy, hogy az azokon szereplő személyek és tárgyi emlékek mégis nem csak az elemi szép fogalmával bírnak, de szakrális jelentésük, jelentőségük is van. Így lehetséges az, hogy ez a kiállítás összhatását tekintve nem csak valódi és kitalált történeteket is megtestesít a Cristina Kahlo által szőtt képzelet fonalával egybekötve. A kiállított alkotásokon egyesül a jelen a régmúlt idők hagyományaival, így válnak a hatásukra keletkezett képzetek egy közös jelképpé, amely a jövőre mutat. A színes, több szempontból, de azonos szemszögből ábrázolt fotográfiákon a mexikói történelem jelképei, jelképrendszerei és istenségei úgy köszönnek vissza, hogy azok szimbólumrendszere időtlenné válik, és több évszázad, akár évezred távlatából is értelmezhetőek maradnak.  Erre a mély tradícióból fakadó látásmódra a megnyitón köszöntőt mondó David Nájera Rivas, Mexikó magyarországi nagykövete és a kiállítást megnyitó Lantos Adriána művészettörténész is utalt.

© Korhut Lili

© Korhut Lili

© Korhut Lili

És ugyan nagyon fontos, hogy a művész szembesíti önmagát, és alkotásain keresztül közönségét is a saját nemzeti történelmének eseményeivel és hagyományaival, de számomra legalábbis ennél is meghatározóbb a kiállítás egyéni és közép-európai szemmel is értelmezhető „üzenete”. Nagyon elgondolkoztatott az, ahogyan Cristina Kahlo a múlt istenségeit a jelenkor, hozzájuk arcvonásaiban és karakterében hasonló emberekkel párhuzamosan ábrázolja. Mert ugyan a világ teremtésének történetében az alkotó (Isten) önmagához hasonlónak teremtett meg minket, ezt a viszonyt sokan nem megfelelően értelmezik. Gondoljunk csak arra a jelenségre, miszerint embertársainkat istenné kiemelve magunk közül, felruházzuk olyan privilégiumokkal, amelyeket csak a legnagyobbak utasítanak el közülük. Ez nem csak a popikonok, a rocksztárok, a színészbálványok, a politika és a tudományos élet alakjainak földi istenségként való realizálásában jelentkezik, de akár hétköznapi társaink fanatizálásával is járhat, akár a szülő-gyermek viszony vagy a szerelem túlzott megéléseként is. És ennek a torzításnak a valóságtól való elrugaszkodásuk, rajongásunk és fanatizálásunk teremt alapot. Mikor vesszük már észre, hogy az általunk kiválasztottnak tartott „legnagyobbak”, így igen, maga Frida Kahlo is éppen attól emelkedik ki közülünk, hogy emberként megtapasztalt érzelmeit és saját valóságát (sorsát, döntéseit, lehetőségeit) akarja az általa keletkeztetett műveken keresztül megérteni?

© Korhut Lili