Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Az elmúlt évben jelent meg újra a Jelenkor Kiadó gondozásában Polcz Alaine (1922-2007) pszichológus, tanatológus, írói munkásságának alapját biztosító, önéletrajzi elemekre épülő regénye, Az asszony a fronton, a szerző Életműsorozatának részeként.
Az alapvetően tudományos munkát végző Polcz Alaine ezen első, 1991-ben megjelent szépirodalmi műve már megjelenése évében elnyerte az Év könyve díjat, a rá következő évben pedig Déry Tibor-díjat kapott. A szerző ezután minden évben megjelent egy-egy szakmai vagy szépirodalmi művel a könyvpiacon. Szépirodalmi írásai jellemzően saját, megélt élményein és tapasztalatain alapultak, azok személyes hangvétele és hitelessége az egyik legolvasottabb szerzők sorába emelte őt. Az Asszony a fronton című könyvében Polcz Alaine nem csak első házassága kietlenségének felismerését, de a II. világháborúban elszenvedett borzalmait, saját és nőtársainak sokszoros megerőszakolását és embertelen környezetüket is megörökítette, saját szemszögéből, az áldozatiság minden allűrje nélkül, közel fél évszázad távlatából. A regényt a szakma a nők ellen, a II. világháborúban elkövetett fizikai és szexuális erőszak felvállalásának hiteles forrásaként is emlegeti, de ezen túlmenően, ennél sokkal személyesebb élményének kifejtéséről is szól az egész történet. Hiszen az írónő ezen írását eredetileg egy, a férje hűtlensége miatt életválságba kerülő, közeli barátnőjének szánta megerősítésként, amely szándékát az eredeti kiadás alcíme: az „Egy fejezet életemből” is megerősíti. A könyvet ugyanis átitatják írója, Polcz Alaine személyiségének és szemléletmódjának jegyei, mindezekkel akaratlanul, és ezáltal hűen visszaadva lelki erejének mértékét, amely által a jelen idejű helyzetére meghatározónak, de nem véglegesnek tekintette az általa átélt testi és lelki bántalmazások hatását, a „legnagyobbak” jellemvonásával is rendelkezve, hiszen minden kinyilatkoztatása, másra irányuló megállapítása vád vagy önmaga felelősségének hárítása nélküli. És ez az, amiért az olvasó szemléletmódjától függ majd, hogy a memoár egy tapasztalatlan, és ezáltal önmagát szerelmesnek hívő nő tévedésének felismerésére, belátására a házasságából történő kilépés legintimebb lelki folyamatára, vagy a II. világháború eseményeire, és annak következményeire fókuszál jobban. Természetesen a kettő: a magánemberi és a közösségi kiszolgáltatottság szoros összefüggésben van egymással, egymástól elválaszthatatlan, de az egyéni sors, annak teljességének igénye az, amely letehetetlen olvasmányélménnyé emeli Polcz Alaine első, azóta több nyelven és kiadásban megjelent regényét. Hihetetlen, mondhatni egyedülálló lelki erőre vall az, ahogyan az író, az írás folyamata által újra szembesül – ezáltal szembesíti olvasóját is -, a háború borzalmaival, a menekülés, az éhezés, a kiszolgáltatottság, a betegség és a halál mindennapos realitásával tényként, azon egyszerűségükben és „hétköznapiságukban”, ahogyan megtörténtek. És azzal is, ahogy társának fogadott első férje és önmaga személyiségjegyei, ezáltal egy kapcsolattól, a kapcsolatától remélt igényei, ezek által keletkezett „elvárásai” mennyire nem illeszkednek egymással. Teszi ezt úgy, hogy önsajnálat nélkül, puszta tényeken, azokon keresztül, azok igaz jelentését látva fedi fel lelki kiszolgáltatottságának felismerését, amelynek lényege az, nem attól lett kiszolgáltatott, hogy szeretett, vagy szeretni akart, hanem attól került méltatlan helyzetbe, hogy személyiségeik különbözősége okán, így tőlük függetlenül, ez a kapcsolat nélkülözött minden olyan kölcsönösséget, amelyre ő maga vágyott.
Nagyon nehéz egy már lezárt életmű ismeretében, annak egyetlen eleméről nyilatkozni úgy, hogy eltekintsünk előzményeitől és folytatásától. De, ahogy Polcz Alaine is utalt rá, az Asszony a fronton kötet egy fejezet volt „csupán” személyes életéből. Egy olyan átélt fejezet, amely sok sorstársának a véget is jelentette, nem csak a háború borzalmai, de egy, a nem saját igényeit, ezáltal szükségleteit kielégítő, egymást építő kapcsolathoz történő ragaszkodás által is. Polcz Alaine így fogalmazza ezt meg a regényének záró ciklusában:
„Soha nem jutott volna eszembe Erdélyt elhagyni – miatta jöttem át. És itt folytatta ugyanazt, elzárta magát tőlem, nők után futott, nem adott haza pénzt, alig szólt hozzám. Mintha nem is volnék.
Egy téli este mentünk a Ráday utcában az albérleti szoba felé, ahol együtt laktunk Mamival. Havazott, nagy pelyhekben – mint annyiszor a háború utolsó évében is. Az egyik ház sarkából vasrúd állott ki. (Most is látom, ha lehunyom a szemem, mint a kályha sarkát.)
„Látod? Arra akasztom fel magam, ha elhagysz.” – mondta.
Elhagytam, mert szerettem, és tudtam, hogy végem van, ha mellette maradok. Olyan volt, mint mikor az ember odanyújtja a fél karját: vágjátok le, mert ha nem, elüszkösödik az egész testem.
És valóban, hogy elhagytam, megkönnyebbültem. Jött Miklós, bennem pedig ott volt a halálos betegség, amiből ő hozott vissza az életbe. Három évig feküdtem. – Jánost elfelejtettem, eltűnt, elsüllyedt bennem.”
Polcz Alaine: Asszony a fronton, Jelenkor Kiadó, 2017
A szerző kötetei a Jelenkor Kiadónál: Befejezhetetlen. Könyv a szerelemről (esszé, 2009, 2015); Macskaregény (2005, 2016); Asszony a fronton (2017); A bilincs a szabadság legyen. Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948-1997 (2017); Gyermekkorom (emlékirat, 2018); Főzzünk örömmel! (szakácskönyv, 2018).